DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Próbálok végigmenni az érintett szakaszokon, aztán legfeljebb még egyszer szót kérek majd.
A 12. ajánlási pontban van egy jobbikos javaslat, hogy külön legyen nevesítve az alkotmány, illetve a nemzetközi szerződések. Azzal együtt, hogy nyilván, amikor a törvény fogalmát használja a felsorolás, abba a kihirdető törvények, illetve az alaptörvény is beleillik, én azért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az LMP magára az alkotmány-előkészítésre egy olyan folyamatot képzelt el, ami a Parlament falain túlmutató társadalmi egyeztetésen alapul. Szeretnénk megfogalmazni azért azt is, hogy a nemzetközi szerződéskötésről szóló törvényhez is hozzá kéne nyúlni annak érdekében, hogy a nemzetközi egyezmények befogadásánál is egy állampolgári nézetegyeztetés biztosított legyen.
A következő ajánlási pont, amihez szeretnék hozzászólni, Bödecs Barna képviselő úrnak az a javaslata, hogy a társadalmi egyeztetés során, tehát amikor társadalmi egyeztetésre bocsátanak egy jogszabályt, az előzetes és egyébként kötelezően előírt hatásvizsgálat eredményének összefoglalóját is kapja meg az állampolgár. Megint csak arról van szó, hogy el kell dönteni, hogy pusztán kipipálni szeretnénk-e azt, hogy Magyarországon létezik egy olyan törvény, ami garantálja a társadalmi részvételt, vagy pedig egy valós garanciát szeretnénk, azt szeretnénk, hogy érdemben, jól informált állampolgárok vegyenek részt a különböző közfontosságú döntések megalkotásában.
Ha az utóbbi mellett állunk, akkor nyilvánvalóan indokolt az, hogy a különböző és egyébként előírt hatásvizsgálatok eredményét is kapják meg az állampolgárok, úgy vehessenek részt ezekben a vitafolyamatokban, hogy pontosan tisztában vannak azzal, hogy a szabályozásnak egyébként milyen konzekvenciái lehetnek.
Ezen kívül pedig szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy abban az esetben, ha olyan bő kivételrendszerrel dolgozik ez a törvényjavaslat, mint az 5. § (3) és (5) bekezdése, aminek elhagyását javasoljuk Szilágyi Péter képviselőtársammal, akkor tulajdonképpen ennek a normának túl sok értelme nincs. Most már megéltük azt, hogy a kormányzati többség menekül az Alkotmánybíróságtól, ha fizetési kötelezettségekről vagy költségvetésről van szó, de úgy tűnik, hogy nemcsak az Alkotmánybíróságtól félnek adótörvények vagy költségvetési törvény kapcsán, hanem az állampolgári véleményektől is, mert egyébként egyszerűen nem értem az indokát annak, hogy a fizetési kötelezettségekre, állami támogatásokra, költségvetésre, uniós támogatásokra vonatkozó normákat miért akarják mentesíteni a társadalmi egyeztetés alól.
(22.50)
Egész egyszerűen a (3) és az (5) bekezdése az 5. §-nak értelmetlenné teszi az egész törvényt.
A következő, amiről szólni szeretnék, a törvényjavaslat 34. ajánlási pontja, és van még egy, amelyik előírja azt, hogy az országgyűlési bizottságok kapják meg kötelezően a beérkezett véleményeket. Megint csak arról van szó, hogy a kívánt, ha úgy tetszik, jogalkotói célt ez a törvényjavaslat akkor tudja beteljesíteni, ha azok, akik érdemben utána meghozzák a döntést - tehát adott esetben a parlamenti képviselők, de ez ugyanígy igaz egy helyi képviselő-testületre -, szembesülnek azzal, hogy milyen állampolgári vélemények érkeztek be. Az LMP nem többet és nem kevesebbet szeretne, mint hogy a döntéshozók, adott esetben az országgyűlési szakbizottság, de a helyi képviselő-testület is annak tudatában emelje föl a kezét vagy nyomja meg az aktuális gombot, hogy pontosan tudja azt, hogy a különböző állampolgári közösségek és érdeklődő állampolgárok egyébként milyen álláspontokat fogalmaztak meg. Ez a 41. ajánlási pont volt egyébként.
Szeretném aláhúzni egyébként többek között a 37. ajánlási pont kapcsán, hogy szigorú és belátható határidők rögzítése nélkül megint csak nincsen értelme ennek a törvényjavaslatnak.
Amihez még itt szeretnék hozzászólni, hogy a stratégiai partnerség intézménye így, ebben a formában rendkívüli veszélyeket rejt. Ha egy miniszternek a diszkrecionális, ha úgy tetszik, főkegyúri joga, hogy kit nevez stratégiai partnernek, akkor ez nagyon messzire vezet. Mert egyszerűen az van, hogy az állam felülről kijelöli azt, hogy kiknek a véleménye fontosabb, mint másoké. Ezzel szemben az LMP olyan javaslatot fogalmaz meg, hogy normatív alapon, ha úgy tetszik, a korábbi aktivitás alapján lehessen, mondjuk, valakiket kedvezményezni. De az elfogadhatatlan a számunkra, hogy bizonyos társadalmi szervezeteket, egyházakat, más aktorokat gyakorlatilag főkegyúri jogként kiemeljenek ebben a folyamatban. A többit majd még később szeretném elmondani.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés