GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem kétpercesben, először ügyrendiben akartam szót kérni, aztán normál szót kértem, elmondom, miért.

Talán emlékeznek a képviselőtársaim arra, amikor a múlt héten az aggályaimat megfogalmaztam. A benyújtott módosító indítványokból tökéletesen látszik, és én magam is Házszabálynak nem megfelelő kapcsolódó módosító indítványt nyújtottam be, hogy az a tartalom, amiről az általános vitában beszéltünk, bekerülhessen a szövegbe. Viszont ebben igaza van teljesen a fideszes képviselőtársamnak, hogy ezt így nem lehet. Ezt az alkotmányügyi bizottság egytől egyig ki fogja szórni, még szavazni sem tudunk róla itt a Házban, vagy marad az eredeti szöveg, ami nem jó, lehet látni, hogy még az előterjesztő frakció számára sem elfogadható.

Tehát én, még egyszer, azt gondolom, hogy a munkánk hatékonysága miatt vonják ezt vissza, a most már bent lévő sok-sok módosítóból és kapcsolódóból csináljanak egy egységes szöveget, és azt nyújtsák be, akkor módosító nélkül két hét alatt a Házban el lehet fogadni.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu