KALMÁR FERENC ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy minden olyan jogszabály, megállapodás, legyen az nemzetközi szerződés vagy az azt kihirdető magyar törvény, amely a hazánk és a velünk szomszédos országok közötti viszonyokat alakítja, rendezi, kiemelt figyelmet kell hogy kapjon e falak között. Hiszem ezt különösen azért, mert a környező országokban és így Szerbiában is, jelentős számú magyar nemzetiségű, magyar identitású ember él.

Az Európai Unió, még akkor is, ha ez nem minden esetben tűnik egyértelműnek, jelentős stabilizáló és konszolidáló erőként működik. Különösen igaz ez a kitétel a Nyugat-Balkán államaira. Elég, ha csak a Szlovénia és Horvátország közötti határviták közelmúltbeli kérdésére gondolunk, ahol bebizonyosodott, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamata és az európai normák szerinti vitarendezés megmutatta, képes arra, amire a fegyveres konfliktusok nem: megnyugtatóan rendezni két nemzet megoldandó kérdéseit. Reményeim szerint - és biztos vagyok benne, hogy képviselőtársaim nevében is szólok - Szerbia követi a térség államai, a már tagállam Szlovénia és a tagjelölt Horvátország példáját, és egyre határozottabban közelít az Európai Unió rendszere felé. Ezen az úton, amely igen hosszú, és minden féltől komoly erőfeszítéseket igényel, egy fontos lépés az a stabilizációs és társulási megállapodás, amelyet a tisztelt Ház előtt fekvő T/1472. számú törvényjavaslattal tervez kihirdetni a Magyar Köztársaság.

A megállapodással az Európai Unió kész Szerbiát a lehető legteljesebb mértékben integrálni Európa fő politikai és gazdasági folyamataiba, valamint potenciális EU-tagjelöltnek tekinteni. Ennek érdekében a felek rögzítik együttműködésük alapelveit, amelyek mentén szoros és tartós kapcsolatot hozzanak létre, amely kapcsolatnak lehetővé kell tennie Szerbia számára, hogy tovább erősítse és bővítse a Közösséggel és a tagállamokkal fenntartott kapcsolatait.

Engedjék meg, hogy hangsúlyozzam, milyen fontos minden olyan lehetőség megragadása, amely a Kárpát-medence államait és ezeken keresztül az ott élő magyarokat közelebb hozza egymáshoz. A megállapodás létrehozásával elérendő célok többek között a következők: a demokrácia és a jogállamiság megszilárdítása és a megszilárdításra irányuló szerb erőfeszítések támogatása, Szerbia politikai, gazdasági és intézményi stabilitásához, valamint a régió stabilizációjához való hozzájárulás, megfelelő keretrendszer biztosítása a politikai párbeszéd számára, lehetővé téve a felek közötti szoros politikai kapcsolatok fejlesztését, gazdasági és nemzetközi együttműködés fejlesztésére irányuló szerb erőfeszítések támogatása, beleértve jogszabályainak a Közösséghez való közelítését is, valamint szabadkereskedelmi terület fokozatos kialakítása.

Az az európai törekvés, hogy a Nyugat-Balkán államai közeledjenek az Európai Unióhoz, nem új keletű, hiszen már 1999-ben elindult a stabilizációs és társulási folyamat, melynek jelentős mérföldkövét képezi a stabilizációs és társulási megállapodás. Az Európai Unió Bizottsága 2005. október 10-én kezdte meg a Szerbiával kötendő stabilizációs és társulási megállapodás előkészítésére irányuló tárgyalásokat, azonban a hágai ad hoc nemzetközi törvényszékkel való nem megfelelő együttműködés miatt 2006 tavaszán a tárgyalások felfüggesztésre kerültek.

(17.40)

Az Európai Bizottság 2007 júniusában indította újra a tárgyalásokat. A Hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésben elért előrehaladás elismeréseként a stabilizációs és társulási megállapodást 2007. november 7-én parafálták, majd 2008. április 29-én írták alá.

Az aláírást követően azonban a Bizottság felfüggesztette a ratifikációs folyamatot, tekintve, hogy Szerbia továbbra sem működött együtt kellőképpen a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Az Európai Unió Külkapcsolatok Tanácsának 2010. június 14-ei ülésén azonban a miniszterek, a hágai ad hoc törvényszék főügyészének kedvező értékelésére támaszkodva, zöld utat adtak a szerb stabilizációs és társulási megállapodás ratifikációs folyamatának. Ahhoz, hogy a megállapodás szövege ne csak a papíron létezzen, hanem élővé váljon, és elérje az alkotói által kitűzött célokat, szükség van arra, hogy miután kialakult és rögzítésre került a nemzetközi szerződés pontos szövege, minden részes fél megerősítse, azaz ratifikálja ezt.

Magyarország esetében ez azt jelenti, hogy a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 9. §-a értelmében törvénnyel szükséges kihirdetni. Tekintettel arra, hogy Magyarország és Szerbia viszonya szomszédos országok lévén igen különleges, engedjék meg, hogy néhány gondolatot a megállapodás szövegével kapcsolatban ismertessek!

A megállapodás első címe rögzíti az általános elveket, amelyek között helyet kapott a demokrácia, a számunkra oly fontos alapvető emberi jogok tisztelete és a kisebbségek védelme, továbbá a jószomszédi kapcsolatok melletti elkötelezettség a térség államaival az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke akadály nélküli áramlása érdekében, valamint a terrorizmus, illetve a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni küzdelem.

A 8. cikk kimondja, hogy a társulást egy legfeljebb 6 éves átmeneti időszak alatt kell megvalósítani. A megállapodás végrehajtását a stabilizációs és társulási tanács évente felülvizsgálja, és ennek eredményéről jelentést készít. Számunkra ez a jelentés garanciális elemként kell hogy megjelenjen, amely egy újabb fórumot jelent hazánk és Szerbia számára a kisebbségek helyzetének előmozdítása érdekében. Ehhez kapcsolódnak a megállapodás vitarendezési eljárásról szóló 129. és 130. cikkei, amelyek értelmében bármelyik fél a megállapodás alkalmazásából vagy értelmezéséből adódó bármely vitát a stabilizációs és társulási tanács elé terjesztheti.

Szintén a szomszédságpolitikánk elemévé válik a harmadik címben meghatározott folyamat, amely a szomszédos országokkal, az uniós tagállamokkal, valamint a tagjelöltekkel történő regionális együttműködés elősegítéséről szól. Az Európai Unió gazdasági vívmányai közé tartozik az úgynevezett négy alapszabadság biztosítása.

A megállapodás negyedik és ötödik címei: az áruk, a munkavállalók szabad mozgására, a letelepedésre, a szolgáltatások nyújtására, a folyó kifizetésekre és a tőke szabad mozgására vonatkozóan közelítik az Európai Unió és Szerbia joganyagát, és ezen keresztül az életviszonyokat, reményeim szerint megkönnyítve ezzel a határ menti területeken élők életét. Fontos szempont azonban, hogy csak az együttműködés, a jóhiszeműség és a jogszerűség alapján működhet, ezért az illegális migráció elleni küzdelem biztosítékaként Szerbia a stabilizációs és társulási folyamat részeként visszafogadási egyezményt köt az Európai Közösséggel.

Mindenképpen szólni szeretnék néhány szót arról a politikai közegről, amely keretbe helyezi a mai napon előttünk fekvő megállapodást és a kihirdetésről szóló törvényjavaslatot. Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei 2010. október 25-én megegyeztek, hogy felkérik az Európai Bizottságot a Szerbiával való csatlakozási tárgyalások megnyitására, vagyis az ország várhatóan hamarosan hivatalosan is tagjelöltté válik.

Figyelemmel arra, hogy 2011 első felében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, és ezzel az uniós napirendek alakulására nagyobb hatása lesz, hazánk kiemelkedő lehetőséget kap arra, hogy minél szorosabban együttműködjön és lehetőségeihez mérten segítse a Nyugat-Balkán államainak európai integrációját.

Annak ellenére, hogy Szerbiának további erőfeszítéseket kell tennie a közbeszerzések, a privatizáció, az adózás, a vámok, az engedélyezés és a feljelentők védelme érdekében, mindenképpen szólni kell arról is, hogy Szerbia komoly előrehaladást ért el a kisebbségek kulturális jogai, autonómiája területén. A szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok egy tavaly elfogadott új törvény szerint széles körű javaslattételi és véleményezési joggal bírnak, sőt esetenként önállóan is dönthetnek az adott kisebbség kulturális és oktatási ügyeiben, valamint az anyanyelvi tájékoztatás és a nyelvhasználat kérdéseiben.

Tisztelt Ház! Hiszem, hogy az önök előtt fekvő, az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Szerbia közötti stabilizációs és társulási megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat elfogadásával egy újabb lépést tehetünk a szomszédainkkal és rajtuk keresztül az ott élő magyar kisebbségekkel való viszonyunk javításáért.

Kérem, hogy támogassák a javaslat elfogadását. Köszönöm tisztelt figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu