SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül rövid leszek, hiszen már elhangzottak a mi apróbb kritikáink ezzel kapcsolatban. A Jobbik főként valóban nem tartalmi kitételeket tett szóvá a javaslat kapcsán, mint ahogy Nagy Gábor Tamás képviselőtársaim is említette. Valóban kritika tárgyává tettük azt, hogy nem először, nem másodszor, és tartunk tőle, hogy nem utoljára élnek a tisztelt kormánypárti képviselők azzal a lehetőséggel, hogy egyéni képviselői indítványként nyújtanak be komoly és sürgős javaslatokat, és nem a kormány vagy valamelyik minisztérium teszi meg ezeket. Németh Zsolt államtitkár úr elmondta, hogy ennek mi volt az oka. Ez természetesen érthető és méltányolható, hozzátéve, bízunk benne, hogy a későbbiekben a hasonló törvényjavaslatok kapcsán egy picit hamarabb kezdődnek majd el az előkészületek, és akkor nem kell ezzel az eszközzel élni. Mi ezt továbbra sem tartjuk jónak és helyesnek.
Magával a törvényjavaslattal kapcsolatban sok fenntartásunk nincs, azt a Jobbik támogatni fogja. Úgy gondoljuk, jó, fontos és helyes az, ha a kormány arra törekszik, hogy tiszta viszonyokat teremtsen, hogy a kettős állampolgárság életbelépésével kapcsolatban megtegye azokat a jogharmonizációs lépéseket, amelyeket ebben a javaslatban is látunk. A Jobbik nevében szeretném államtitkár urat, miniszter urat és a kormányt is arra biztatni, hogy ezeket a lépéseket tegyék meg, ezeket a törvényeket hozzák meg minél gyorsabban, és bízunk abban, hogy jövőre a kettős állampolgárságról szóló törvény úgy lépjen hatályba, hogy ennek az intézése és lebonyolítása gördülékeny legyen, az ahhoz kapcsolódó jogszabályok időben módosuljanak. Félünk attól, hogy számos területen még koherenciazavar lehet, és bízunk benne, hogy a kormányzat majd meg fogja tenni a megfelelő javaslatokat ezeknek a megszüntetésére.
S még egy dolgot szeretnék hozzátenni: bízom benne, hogy ezáltal egy picit a szemléletmód is meg fog változni azokon a területeken, ahol a határon túli magyarok adott esetben kétségeket fogalmazhattak meg, vagy fenntartásaikat mondták el az ügyintézéssel kapcsolatban és az ügyintézés menetét illetően. Örülünk annak is, hogy a tiszteletbeli konzulok kérdése is rendezésre kerül ebben a javaslatban.
Összességében úgy látszik, hogy technikai jellegű észrevételekről van szó, feladat- és felelősségi viszonyokat tesz egyértelművé. A kormányzat nem minden szegmensére mondható el az, hogy a feladat- és felelősségi viszonyok világosan tisztázva vannak. Örülünk annak, hogy ez itt megtörtént. Abbéli kifogásunkat szeretném ismét és hangsúlyosan megtenni: kérjük önöket, hogy ezekre a javaslatokra időben készüljenek fel, hogy ne kelljen ilyen technikákkal operálni, és ezáltal bizonyos egyeztetési folyamatokat mellőzni vagy nélkülözni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés