SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően furcsa maga a törvény nyilván abból a szempontból, hogy azt látjuk, hogy az utóbbi időben a tisztelt kormánypárti képviselőtársak azzal játszadoztak, hogy a civil szervezetek kontrollját hogyan lehet kiiktatni - ez a 45. pont, elnézést -, illetve a különböző, a lakóhelyeket érintő beruházások kapcsán hogyan lehet az ő hozzászólási jogukat korlátozni vagy a véleménynyilvánítási lehetőséget korlátozni. És miután olvassuk a költségvetési előterjesztést, abban is az szerepel, hogy a nemzeti civil alapprogramot haza kívánják vágni, és ezzel is visszaszorítani a civil szférát, egyharmadával visszanyesni a költségeket, illetve a civil szféra támogatását. Ehhez képest ebben a javaslatban, aminek persze a szándékát mi magunk is jónak tartjuk és üdvözöljük, ha az valóban mindenben őszinte lenne, ahogy Schiffer képviselőtársam fogalmazott.

A 2. számú alapelvekben azt olvashatjuk: "A társadalmi egyeztetés során biztosítani kell, hogy a véleményezési folyamatban a vélemények lehető legszélesebb köre jelenjen meg." Ehhez képest - és akkor most ugrok a konkrétumra, a 45. pontra - Apáti István és Bertha Szilvia képviselőtársammal adtunk be egy módosító javaslatot. Tényleg, államtitkár úr - gondolom, ön fog erre reagálni -, én értetlenül állok, és legyen kedves majd ezt a pontot nekem elmagyarázni, hogy önök ezt miért nem támogatták sem a bizottsági vita során, sem pedig az előterjesztő nem értett egyet. Nevezetesen azzal, hogy az a mondat, amely úgy szól, hogy "a jogszabályok előkészítéséért felelős miniszter stratégiai partnerségi megállapodásokat alakít ki", ez eddig rendben. "A jogszabályok előkészítéséért felelős miniszter e megállapodások révén szoros együttműködést alakíthat ki" - tehát ráadásul feltételes módba van rakva ezen mondat - "azon szervezetekkel, amelyek készek a kölcsönös együttműködésre" és a többi, és a többi.

Azt javasoltuk képviselőtársaimmal, ha már egyszer nagyon sokat beszéltünk az elmúlt időszakban, de a mai nap folyamán is arról, hogy hamarosan életbe lép az állampolgársági törvény módosítása, több száz ezer, határon túli elcsatolt területen élő magyar kaphatja meg a magyar állampolgárságot, de akár több millió ember számára nyitva van ez a lehetőség. Szeretném ismét hangsúlyozni, mert ez a teljes értetlenségem oka, hogy egy feltételes mondat kiegészítését javasoltuk azzal, hogy a jogszabályok előkészítéséért felelős miniszter a megállapodások révén szoros együttműködést alakíthat ki azon magyarországi vagy határon túli magyar szervezetekkel, amelyek készek a kölcsönös együttműködésre.

Tehát több feltétel is van ebben a dologban. Mi azt szerettük volna itt rögzíteni, azt az alapelvünket, amit számos alkalommal elmondtunk már ennek a témának a vitája kapcsán, amikor felhívtuk az önök, illetve a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy legyünk pontosan tisztában azzal, hogy azok a törvények, azok a jogszabályok, amelyeket e háznak a falai között hozunk, azok még állampolgárság nélkül is sok esetben befolyásolják a határon túli magyar testvéreink életét, és az ő sorsukra, az ő életükre is hatással, befolyással vannak. Különösen így van akkor, ha több száz ezer, határon túli magyar számára állampolgárságot fogunk adni. Akkor aztán még inkább fognak vonatkozni az itt született törvények, az itt született jogszabályok rájuk is.

Tehát mi itt azt javasoltuk, hogy ebbe, a jogszabály-előkészítési folyamatban, az előkészítési folyamatokban nevesítsük azt, hogy nemcsak magyarországi szervezetekre gondolunk, hiszen a törvény szelleméből vagy a javaslat szelleméből nyilvánvalóan ez következik. Mi egy megengedő megtoldást raktunk bele vagy javasoltunk: magyarországi vagy határon túli magyar szervezetekkel, amelyek készek a kölcsönös együttműködésre és a többi, és többi. Tehát még arról sincsen szó, hogy itt a Jobbik majd azzal fogja önöket bombázni, hogy legyenek kedvesek majd ezzel meg azzal meg amazzal a szervezettel egyeztetni és a többi, és ez bármilyen kötelezettséget jelentene az önök számára. Pusztán ezt a fajta felelősségvállalást szerettük volna itt mi képviselőtársaimmal rögzíteni. Ha már egyszer jogszabályokat készítünk elő, olyan jogszabályokat, amelyek több száz ezer, nem Magyarországon élő, ámde magyar állampolgársággal rendelkező magyar életét is befolyásolhatja, akkor az ő szervezeteiket is, amelyekkel a kormány együtt kíván működni, vagy amelyeknek a véleményére kíváncsi, vonja be ebbe az előkészítési, véleményezési folyamatba.

Arra kérem az államtitkár urat, hogy majd szíveskedjen választ adni arra, hogy önök miért nem támogatták, milyen veszélyt látnak ebben a több szempontból is - még egyszer mondom -, az eredeti szövegben is eleve több helyen feltételes módban fogalmazó pontnak az általunk jelzett kiegészítésében, mi az, amivel nem tudnak egyetérteni.

Önöket pedig, meglehetősen gyér számban jelen levő kormánypárti képviselőtársaimat arra szeretném kérni, hogy szíveskedjenek még egy picit elgondolkodni azért ezen a ponton, nem tartalmaz ez túlzottan sok megkötést az önök, illetve a kormány számára, van még lehetőségük ezt az álláspontjukat felülbírálni. Arra kérem önöket, hogy végső soron támogassák majd ezt a javaslatunkat.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu