DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kicsit zavarban vagyok azután, hogy Rubovszky képviselőtársam Bárándy Gergelyt gáncsoskodónak nevezte, mert akkor nem tudom, hogy engem minek fog nevezni (Derültség.), mert én egy kicsit élesebben fogok fogalmazni az egész törvényjavaslattal kapcsolatban, mint Bárándy képviselőtársam.

Onnan kezdeném, hogy a probléma szerintem alapvetően ott van, és ez már nem az első ilyen produktum a Ház előtt május közepe óta, hogy önök bevallják azt, hogy tüneti kezelést kívánnak nyújtani.

(17.20)

Nem tüneti kezeléseket kellene folyamatosan adni, mert a tüneti kezelések nagyon gyakran csak arra jók, hogy elfödjék a bajt. Rendszerszintű megoldásokat kellene felajánlani, és sajnos igaza van Bárándy képviselőtársamnak abban, hogy akkor, amikor rendszerszintű javaslatok kellenének, amikor rendszerszintű átalakításra vár például egy szakma, akkor azért a kezdeményezésnek alapvetően a kormány részéről kellene érkezni, egész egyszerűen azért, mert ez a rendeltetése egyébként a végrehajtó hatalomnak, illetve konkrétan a szaktárcának.

Mielőtt belemennék az érdemi mondanivalómba, azért két dologra itt - bár már eltávozott Varga képviselőtársam - kénytelen vagyok reagálni. Nagyon remélem, hogy tényleg csak az írói munkásságának a része, hogy a bíróságokat is a kormány alá kívánja rendelni, bár így az elmúlt két hétben már az ember semmin nem csodálkozik. Viszont egyvalamit szerintem - és ennek szintén van egy sajnálatos aktualitása - talán érdemes aláhúzni. Én nagyon - hogy mondjam - rossz néven veszem azt, amikor itt a Házban képviselők az ügyészség vagy a bíróságok munkáját minősítgetik. Számomra ügyvédként ugyanúgy egy tabu, hogy bírákat felhívjak, bekéredzkedjek hozzájuk és a többi, és a többi. Tehát szemben azzal, amit Varga képviselőtársam állít, egy nagyon fontos határvonal, amit fönn is kellene tartani, hogy az ügyvédek és egyáltalán az ügyfelek számára a bírák, alapvetően most a peres bírákról beszélek, igenis megközelíthetetlenek legyenek. Ez nem valamiféle szakmai gőg, hanem egész egyszerűen ez a rendeltetése a bírói szervezet működésének egy jogállamban.

Az iránya - tehát az a probléma, amire célozni kívánt Vitányi képviselőtársam - ennek a javaslatnak természetesen helyeselhető. Azt gondolom, hogy mindannyian látjuk azt, hogy egyáltalán az ügyvédi kar miként hígult fel, hogy nagyon sokszor valóban emberek csak kényszerpályának tekintik az ügyvédséget. Azt is látjuk, hogy nagyon gyakran ügyvédi irodák már-már fedőcégként működnek mindenféle egyéb ügyletekhez, sőt az elmúlt évek arra is példát szolgáltattak, hogy az ügyvédi tevékenység mögé bújtatva lehet adott esetben közpénzeket kitalicskázni a közszférából.

Ezek a jelenségek, azt gondolom, hogy mindannyiunk előtt ismertek, és az illetékbélyeg és a postabélyeg összekeverésén túlmenően is nagyon sok olyan anomáliát lehet említeni, ami sajnálatos módon szerves része ma már sok esetben az ügyvédi praxisnak. Azt gondolom, hogy erről talán leginkább egyébként furcsa mód pontosan bírák tudnának igen veretes előadásokat tartani. Tehát ezzel egyetértek.

A gondom az, hogy ezt a problémát, akár a létszám, akár a színvonal problémáját ezzel az eszközzel biztosan nem lehet megoldani. Az egyik feladat, amit azt hiszem, Bárándy Gergely már felemlített, az az, hogy hogyan lehetne egyfajta minőségbiztosítást garantálni az ügyvédi szolgáltatások mellé, hogyan lehetne továbbképzésekkel az ügyvédi praxis megbecsültségét növelni. Kérdés az is, hogy például az ügyvédi árképzést mennyire szabad egyáltalán jogszabályi körbe vonni, vagy mennyire kell meghagyni a kamarai autonómiában. Kérdés az, hogy a kamarai működést hogyan lehetne átláthatóbbá tenni, és sorolhatom tovább azokat a tényezőket, amelyek közvetlenül és hathatósan befolyásolják mind a létszámkérdést, mind pedig az ügyvédi munka színvonalát.

Azért a továbbképzésekkel kapcsolatban egyetlenegy dolgot hadd említsek meg, válaszolva Bárándy képviselőtársamnak, hogy miközben itt is azt gondolom, ez mindenképpen egy fontos irány, hogy beszéljünk arról, hogy miként lehetne szavatolni azt, hogy ha valaki, mondjuk, húsz évvel ezelőtt leszakvizsgázott, akkor azért a tudása valamennyire talán kövesse az olykor hetente alkotmányos alapjaiban is változó joganyagot. Viszont azért vannak figyelmeztető példák, gondolok itt az építészkamara vagy a könyvvizsgálói kamara példájára, ahol a kamara vagy éppen a kamarai vezetés által kidolgozott továbbképzési rendszert, kreditrendszert - korábban az orvosi kamaránál volt ilyen - a szakma nyűgként éli meg. Tehát itt is csak felemlítem, hogy annyiban óvatosak legyünk, hogy az ilyen továbbképzési vagy kreditrendszernek annyiban van értelme, amennyiben ezt nem nyűgként éli meg maga a szakma.

Ami az igazi problémám ezzel az egész törvényjavaslattal, azt nagyon egyszerűen meg tudom világítani. Ha történetesen bekövetkezik egy kormányváltás valamikor, mondjuk, négy év múlva, teszem azt, és mondjuk, változik az közigazgatási és igazságügyi miniszter személye, az a furcsa helyzet fog előállni, ha én jól vagyok informálva, hogy Navracsics Tibor, ha ügyvédnek akar elmenni, akkor előtte egy évig ügyvédjelöltködni kellene neki. Bírósági titkár volt, ami itt nem játszik. Hiába egyetemi oktató a pesti jogi karon sok-sok éve, ez nem játszik. Hiába van közigazgatási tapasztalata, ez szintén nem ér semmit. Tehát, ha Navracsics miniszter úr el akar menni ügyvédnek, mondjuk, egy kormányváltás után, akkor neki bizony el kell mennie egy évig alkalmazott ügyvédnek vagy ügyvédjelöltnek, hiszen sem a bírósági titkárt nem fogadja be az ügyvédi kar a javaslat szerint, sem a közigazgatási szakembert, sem a jogi egyetemi oktatót. (Kontur Pál: És ez miért baj?) Ez szerintem abszurdum. (Kontur Pál: Ez nem baj.) Ez abszurdum, mert a javaslat szerint meg kell követelni azt, nem elég a három év gyakorlat, ami ma is a szakvizsga feltétele, hanem a három éven belül produkálni kell legalább egy évet ügyvédjelöltként, alkalmazott ügyvédként. A gond az, hogy mi van azokkal, akik egyébként bírósági titkárként, közjegyzőhelyettesként eltöltöttek több évet; mi van azokkal, akik köztisztviselőként, kormánytisztviselőként eltöltöttek több évet, és mi van azokkal, akik mondjuk, jogi egyetemen tudományos fokozatot szerezve eltöltöttek több évet.

Hangsúlyozom még egyszer, hogy a szakmai színvonallal kapcsolatos problémáikat abszolút értem, és egyet is értek azzal, hogy erre valamilyen módon reagálni kell. De azért itt két elemre szerintem megint csak érdemes felfigyelni. Az a példa, bár nem tudom, meg nyilván nem is érdekel, hogy konkrétan kivel esett meg ez a postabélyeg-illetékbélyeg konfliktus, amit Rubovszky képviselőtársam felemlített, de én nagyjából a fejemet merem arra tenni, hogy ezeket a malőröket nem a közigazgatási karból kiugrott ügyvédek követik el.

Én magam is tudom azt, hogy nagyon gyakran egyébként leszakvizsgázott, előtte ügyvédjelöltködött ügyvédek követnek el nemcsak ilyen gigszereket, amiket Rubovszky képviselőtársam elmondott, de amikor - hogy mondjam - a kriminalitás határára sodródik egy-egy ügyvéd, mondjuk, akik itt a lakásmaffia néven elhíresült különböző cselekedeteknek részesei voltak, ezek tipikusan megint csak nem olyanok, akik jogakadémiai oktatóként vagy köztisztviselőként csöppentek bele az ügyvédi szakmába. Tehát szerintem megint rossz helyen kutakodunk.

És még valami. Én azt tapasztaltam az elmúlt években, hogy azok az ügyvédkollégák, akik például a médiahatóságtól vagy a Versenyhivataltól, tehát egyáltalán a közigazgatási szervektől érkeztek az ügyvédi pályára, azok éppenséggel még csak nem is támasztanak közvetlen versenyt az úgymond régi ügyvédeknek, hanem egész egyszerűen egy olyan speciális tudást hordoznak, ami hiánycikk a másik oldalon, tehát a jogkereső polgárok vagy sokkal inkább ezekben az esetekben a jogkereső cégek számára. Tehát itt olyan embereket is úgymond kilövünk, olyan pályakezdő jogászokat is kilövünk, akik adott esetben olyan tudással rendelkeznek, ami történetesen hiánycikk. Tudunk olyan - nem akarok itt a teremben mutogatni - neves nagy ügyvédi céget azért ebben a városban, amelyik elhíresült például arról, hogy versenyügyekben meglehetősen professzionálisan és országhatárokon átívelően eljár, és úgy tudom, hogy például ebben az ügyvédi irodában előszeretettel fogadnak fel olyan fiatal jogászokat, akik egyébként a Versenyhivatalban szereztek gyakorlatot.

Ami a mi módosító javaslatainkat illeti, mi azt kérjük a kormánypárti képviselőktől elsősorban, hogy fontolják meg, hogy azt az egyéves ügyvédjelölti, illetve alkalmazott ügyvédi praxist válthassa fel az, hogyha valaki másik jogi szakmában eltöltött ugyanennyi időt, tehát például közjegyzőként, közjegyzőhelyettesként, bírósági titkárként és a többi, és többi; illetve az a javaslatunk, hogy válthassa ki ezt az egy év ügyvédjelölti, alkalmazott ügyvédi gyakorlatot az is, ha valaki három évet kormánytisztviselőként, köztisztviselőként vagy éppen tudományos fokozattal rendelkező jogi egyetemi oktatóként eltöltött.

(17.30)

Ami problémát okozhat, hogy adott esetben bírák vagy nyugdíjba vonult bírák mennek el ügyvédként, arra megint csak nem ez a szabályozás a legalkalmasabb eszköz, hogy ezt a problémát kezeljük. Én azt gondolom, hogy az ilyen típusú, hogy mondjam, összeférhetetlenségi gondoknak a kezelésére a bírói jogállási törvény vagy - hogy egy másik konfliktuszónát felemlítsek - a rendőrségi törvény vagy a szolgálati törvény módosítása lehet a megoldás.

Akiket mi is kizárnánk viszont még a módosító javaslataink elfogadása esetén is a pályáról, ha nem töltenek el legalább egy évet ügyvédjelöltként alkalmazott ügyvédként, az a kör elég széles, hiszen pontosan tudjuk, hogy az elmúlt években a három év szakmai gyakorlatnak gyakorlatilag már minden beszámított, amit meg lehetett magyarázni, hogy annak a jogi szakmához valamilyen köze van. Tehát ha valaki valamelyik frakció mellett szakértőként tevékenykedik mint frissen diplomázott jogász, ezt ma elfogadják szakmai gyakorlatnak a szakvizsgához. Ha valaki egy cégnél nem jogtanácsosként és nem ügyvédjelöltként a cég melletti ügyvédi irodában úgymond jogi feladatot lát el, ezt is elfogadják. Abban egyetértés van köztünk, hogy az ilyen típusú évek ne válthassák ki az ügyvédjelölti alkalmazott ügyvédi gyakorlatot.

Viszont - és ezzel szeretném zárni a hozzászólásomat -, ami a szemléletbeli probléma közöttünk, azt talán leginkább Vitányi képviselőtársam meg Rubovszky képviselőtársam beszéde világította meg, amikor pozitívumként arra hivatkoztak, hogy ezzel a javaslattal a kamara vagy legalábbis a Magyar Ügyvédi Kamara egyetért. Amikor az ügyvédi törvényhez nyúlunk, vagy az ügyvédi szakmát szabályozzuk, akkor nem pusztán az ügyvédek számára alkotunk törvényt. A jogkereső magyar polgárok, magyar gazdálkodó szervezetek számára is alkotunk egy törvényt. Holisztikusan, rendszerszinten kéne kezelni ezt a szakmát, és egyáltalán, amikor szakmai törvényekről tárgyal a tisztelt Ház. Tehát fontos szempont az, hogy a kamara vagy a kamarák mit gondolnak, de legalább ilyen fontos szempont az, hogy az érintkező szakterületek, illetve egyáltalán a jogkereső polgárok érdeke mit diktál.

Ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, akkor a következő helyzet fog kirajzolódni - és ez, tévedés ne essék, nem a szocialista kormány által a kormányzati apparátusba beültetett tisztviselőkön fog csattanni -: önök most gyakorlatilag közlik ezekben a napokban, hogy nem hajlandók a kormánytisztviselő-köztisztviselők számára piaci bért fizetni ott sem, ahol egyébként ezt a piac egyszerűen kikényszeríti, ha színvonalas közigazgatási munkát szeretnénk, hiszen ezeket a jövedelmeket bármikor vissza lehet követelni, mondván, hogy jó erkölcsbe ütközik. Piaci bért nem fizetnek, nem hajlandóak fizetni. A felmondási korlátokat ledöntik, tehát bármikor kirúgható egy kormánytisztviselő-köztisztviselő, ráadásul a menekülő pályát is, legalábbis a jogász kormánytisztviselő-köztisztviselők elől lezárják.

Ez azért problémás, mert mi itt a kormányprogram vitájában üdvözöltük azt, hogy önök egy fejlesztő állam koncepcióban gondolkodnak, színvonalas közigazgatásban gondolkodnak. Hogyan kívánják hosszú távon - és itt nem a következő pár hónapról van szó - a közigazgatás színvonalát fönntartani, sőt emelni, ha egész egyszerűen sorba hoznak olyan intézkedéseket, hogy egész egyszerűen bolond lesz az a fiatal diplomás, aki a közigazgatásba bemegy? Ezen kéne elgondolkodni, és innentől kezdve ennek a törvényjavaslatnak a tétje sokkal több annál, mint hogy az ügyvédi kamara, az ügyvédi pálya színvonala milyen.

Arról van szó, hogy ez a törvényjavaslat, bármilyen pici törvénymódosításról van szó, miként illeszkedik abba a fejlesztő állam koncepcióba, amit önök egyébként a kormányprogramban meghirdettek. Én azt gondolom, hogy sehogy sem, mert az igazi fő szempont, amit a szemünk előtt kéne tartani, hogy miként lehet azt szavatolni, hogy ne kontraszelektált legyen a közigazgatási kar. Szerintem ehhez az egyik eszköz az lenne, hogy egy megfelelő munkajogi védelem illesse meg ezeket az embereket; kettő, hogy próbáljunk meg lépést tartani azzal, amit mondjuk, egy jogász vagy egy közgazdász számára a piac diktál bért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.); és a harmadik, hogy legyen menekülő út akkor, amikor el kell hagynia ezt a pályát. Sajnos, ez a törvénymódosítás pontosan a fejlesztő állam és a színvonalas közigazgatási kar kialakítása ellen hat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu