ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk.
Tájékoztatom önöket, hogy a mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ágh Péter képviselő úr, Fidesz: "Szombathely büszke szülöttére" címmel.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendi pontokat és az ülés időtartamát tartalmazó ajánlást az Országgyűlés elnöke elnöki jogkörében terjesztette elő.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az elnöki ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
(10.20)
Tisztelt Országgyűlés! A mai határozathozatalok előtt szükségesnek tartom a szavazógépek működőképességének ellenőrzését. (Derültség az MSZP padsoraiban.)Ezért arra kérem önöket, hogy ellenőrizzék oly módon, hogy a szavazókártyát helyezzék a szavazógépbe, és ezt követően a szabad mandátum elvével most is élve, bármelyik gombot legyenek szívesek megnyomni. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Kérem, szavazzanak! (Megtörténik.)
Megállapítom, hogy természetesen a határozatképesség fennáll, az ellenőrzés azt a célt szolgálta, hogy lássuk, kinek nem működik a gépe, a későbbi félreértések elkerülése érdekében. (Tóbiás József: Az nem nálunk lesz. - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Időközben... - (Jelzésekre:) megjavult. Tehát a gépe mindenkinek működik, ennek megfelelően kerül sor a szavazásra.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Lázár János, Balsai István, Fidesz; Vejkey Imre, KDNP, képviselők önálló indítványát T/1445. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlásait pedig T/1445/3. és 6. számon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatal következik.
A benyújtott módosító javaslatok közül az ajánlás 1. pontja nem felel meg a Házszabály rendelkezéseinek, így erről nem dönt az Országgyűlés.
Az előterjesztők a kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő indítványt támogatják. Először erről határozunk. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 2. pontjában szereplő indítványt, amelyről az LMP szavazást kért. A módosító javaslat elfogadásához az alkotmány 24. § (3) bekezdése alapján az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 257 igen szavazattal, 96 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította. (Taps az MSZP, a Jobbik és az LMP soraiban. - Jakab István, Kapus Krisztián, Meggyes Tamás és dr. Bohács Zsolt jelzik, hogy nem működött a szavazógépük.)
Kis türelmet kérek! Engedjék meg, hogy a szavazás fontosságára való tekintettel kérjem a türelmüket, hogy ellenőrizzük, esetleg mégsem fordult-e elő az, hogy ön úgy érezte, a saját gépe nem jelez vissza. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Tehát engedjék meg, hogy ellenőrizzük a technikai személyzettel, hogy a jelző képviselő uraknak valóban szavazatot nem adtak. Önnél...
Kérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy legyen szíves fölolvasni azok nevét, akikről azt látjuk a technikai ellenőrzés alapján, hogy nem szavazott, és kérem, hogy a... (Közbeszólások az MSZP soraiból: Most jöttek be. - Folyamatos zaj.) Kis türelmet kérek, ez az eljárás. Kérem, hogy a felolvasás sorrendjében szóban adják le a szavazatukat. (Felzúdulás, közbekiáltások az MSZP padsoraiból: Most jöttek be.)
Tájékoztatom a tisztelt képviselőket, talán... (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból.) Kis figyelmet kérek! Azt hiszem, hogy az országgyűlési képviselők ebben a ciklusban is többször tapasztalhatták, hogy a nem működő gépnél ülő képviselőknek utólag a szavazatát elfogadjuk, és én most ebben az esetben azt az ellenőrzést is megtettem a félreértések elkerülése végett, hogy világossá tettük, mely képviselőknek nem működött a gépe; nem csupán a saját jelzésük alapján, hanem a technikai személyzet általi kontroll alapján.
Tehát a következőt rendelem el: kérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy a megkapott információk alapján legyen szíves olvasni azoknak a nevét, akik nem adtak le szavazatot, és azok most szóban legyenek szívesek szavazni. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Szanyi Tibor: De nem szavaztak!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés