DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Képviselő Úr! Egy jó hírrel kezdjük: a jövőt nem lehet kétszer felélni. Az elmúlt 8 évben az önök kormányzása alatt Magyarország jövőjét valóban fölélték, hiszen emlékezzünk vissza, hogy az államadósság az 50 százalék közeli szintről 80 százalék fölé emelkedett. Emlékezzünk arra, hogy a foglalkoztatási szint 58 százalékról csökkent 55 százalékra. Emlékezzünk arra, hogy a munkanélküliség szintje az 5,6 százalékos, nagyon-nagyon jónak mondható szintről újból fölment 11 százalék fölé. Emlékezzünk arra, hogy a térség leggyorsabb növekedését mutató országból a térség legrosszabb növekedését jelentő országgá váltunk, miközben belekényszeredtünk az egész világon először egy Nemzetközi Valutaalap-keretmegállapodásba. Szóval, ez volt a jövő felélése az elmúlt 8 évben.

Örömmel jelenthetem önnek is, képviselő úr, hogy nem lehet kétszer a jövőt felélni. Ez megtörtént. Most éppen egy olyan szakasz indul, amikor visszanyerjük a jövőt, a már elveszített jövőt visszanyerjük. Hogyan? Éppen úgy, ahogy ön mondja: egy arányos, egykulcsos, a családokat, a munkát és a vállalkozást jelentősen segítő adórendszerrel. Ez az adórendszer - szemben azzal, amit ön mond - nem 1 százalékkal csökkenti az adóterhelést, hanem 450 milliárd forinttal, 310 milliárd forinttal a személyi jövedelemadó-rendszerben és 140 milliárd forinttal a társasági adó világában a vállalkozásoknál. Ez egy óriási adócsökkentés. Ez az elmúlt 20 év legjelentősebb adócsökkentése.

Éppen ettől és más strukturális reformoktól, valamint gazdaságélénkítő programoktól várjuk azt reálisan, hogy Magyarország 2013-2014-ben már a 4-6 százalék közötti növekedési tartományban lesz, és újból a térség éllovasa lesz a gazdasági versenyképesség és a tőkevonzás területén.

Amit pedig a nyugdíjreformunkról képviselő úr mond, az azért érthetetlen, mert egyszer már önök megnyitották az 52 év feletti korosztálynak a visszalépés lehetőségét a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerből az állami nyugdíjrendszerbe, és akkor az ott lévő 52 év feletti korosztály 60 százaléka visszajött, mert biztonságosabbnak gondolta - szerintem helyesen - az állami nyugdíjrendszert. Ez akkor 90 milliárd forintot hozott vissza az állami nyugdíjkasszába. Nos, ezért várjuk azt egy nyugdíjreform keretében, hogy ugyanez most már szélesebb körben megvalósul.

Köszönöm szépen, képviselőtársaim. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

(9.40)

Forrás: parlament.hu