DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Timea képviselőtársam azzal kezdte, hogy Kínában is indulnak a kérdezőbiztosok. Eredendően én is a felszólalásom elején jogtörténeti összehasonlítást szerettem volna tenni a népszámlálások kapcsán, hiszen a legelső népszámlálásnak tekinthető adatgyűjtés még anno az ókori Kínában volt, de azt gondolom, nem lenne őszinte a képviselőtársaim mosolya, ha ezen a késői órán jogtörténeti összehasonlításokat tennék meg.

(22.00)

Úgyhogy lerövidítem a hozzászólásomat, és mivel Rónaszékiné Keresztes Monika képviselőtársam nagyrészt elmondta azokat az érveket, amelyeket én is szeretnék megosztani önökkel, ezért igyekszem rövidre fogni.

Magyarország 2011. október 1-je és 2011. október 31-e között történetének 13. népszámlálása végrehajtására készül. A népszámlálások jogi előkészítésére, szervezésére, végrehajtására, módszereire, adatkörére, alapelveire vonatkozó szabályozás országonként különbözik. Bizonyos alapelvek érvényesülésén túl a teljeskörűség, egyidejűség, rendszeresség, szenzitív adatok védelme, földrajzilag jól körülhatárolhatóság, finanszírozási kérdések s a többi; nincsenek egységes vagy egyedül üdvözítő modellek, csupán ajánlások, közös jellemzők, földrajzi, demográfiai, gazdasági, háztartási, családi, iskolázottsági, épületi, intézeti, egyéb.

Az adatgyűjtés tartalmazza a legalapvetőbb személyi adatokat: nem, születési idő, családi állapot, állampolgárság, lakóhely, de tilalmazza a személy családi és utónevének megjelölését.

A népszámlálás során össze kell írni az ország területén található valamennyi lakott, üres vagy nem lakás céljára használt lakást, a lakott üdülőket, egyéb lakóegységeket, a közösségi elhelyezést nyújtó intézeteket és az ezekben élő, összeírás körébe tartozó személyeket. A javasolt módosítások összhangban vannak az európai uniós szabályozás követelményeivel, ugyanakkor egyértelművé teszik a népszámlálási törvény alanyi és tárgyi hatályát. A javaslat a népszámlálási adatok pontosabbá, megbízhatóbbá tétele érdekében két hónapról egy hónapra csökkenti az összeírási időszakot. Ezáltal csökkenti a lebonyolítás során legtöbbször fellelhető általános kockázatokat, és lerövidíti az önkormányzatok munkájára befolyással bíró terhelési időt is, amely a jegyzők és az önkormányzatok számára kedvező.

A korábbi népszámlálások során szinte általános tapasztalatként volt leszűrhető a vagyoni jellegű kérdésekre adott válaszok teljességének hiánya, ingatag valóságtartalma, ezért az elemzések, döntés-előkészítések során ezen népszámlálási eredmények hasznosítása, felhasználhatósága vagy abszolút értelemben megkérdőjelezhető, vagy legalábbis rendkívül kockázatos. A javaslat 3. §-a ezért a népszámlálás adatköreiből javasolja a vagyoni jellegű kérdések elhagyását, az üdülőtulajdonra vonatkozó adatkör törlését, kivéve a lakott üdülőt, valamint a lakások felújítására, karbantartására, korszerűsítésére irányuló kérdések mellőzését. Utóbbi adatok az időtávlatokat tekintve sem lennének egyébiránt megbízhatóak.

Az egyes adatkörök megnevezésének pontosítását is feltétlen támogatandónak ítélem, nemcsak azért, mert a módosító javaslatok magyarosabbá teszik az adatköri kifejezéseket, hanem azért, hogy mind a kérdezők, mind pedig a válaszadók számára egyértelműbben jelzi, hogy tartalmában mit jelentenek, ezáltal megbízhatóbbá, pontosabbá, konkrétabbá teszik a válaszokat és magát az összeredményt is.

Szeretném én is hangsúlyozni, hogy az intézetek és lakások címének adatköri felvételére egyrészt az intézeti adatok teljeskörűsége érdekében van szükség, másrészt a lakások címének ismerete nélkül a hatályos magyar adatvédemi szabályozás nem tenné lehetővé az egészségi állapot, fogyatékosság, vallás, nemzetiség és az anyanyelv tekintetében - utóbbi adatkörök önkéntességi nyilatkozatú kategóriában tartása ellenére sem - ezen adatok megismerhetőségét.

A népszámlálás végrehajtása során a személyes és különleges adatok védelme, ellenőrizhetősége rendkívül fontos tényező, ezért is üdvözlendő az a javaslat, hogy a begyűjtött adatok a feldolgozási folyamat lezárásáig nem kerülhetnek ki a magyar joghatóság alól, a Magyar Köztársaság területét nem hagyhatják el.

A törvényjavaslat 6. §-a javasolja a hatályos törvény 7. §-ának törlését. Mivel a 7. § által felvetett adatkör szakmailag nem tartozik a népszámlálás körébe, arról külön jogszabályban kell intézkedni, így törlését indokoltnak tartom.

Tisztelt Országgyűlés! A népszámlálási törvény a beterjesztett törvényjavaslattal, illetőleg annak elfogadásával minden tekintetben megfelelő ahhoz, hogy a népszámlálás hatékonyan, eredményesen bonyolódjék le 2011. október 1. és 2011. október 31. között. Kérem, támogassák önök is a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu