DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Kicsit hízeleg, hogy még mindig frakcióvezetőnek gondol engem, mert valóban szerettem frakcióvezető lenni, különösen azért, mert egy olyan időszakban állhattam ki a magyar választópolgárok igazságáért, amikor önök mindent megtettek azért, hogy Magyarország a szégyenlistákra kerüljön.

Egyvalamit azért ne felejtsen el: amit ön mellébeszélésnek nevezett, amit én mondtam, az a magyar adófizető polgároknak súlyos milliárdokba került. És lehet, hogy az a miniszterelnök, aki ott ül, most éppen könyökölve, mint egy kocsmában, nem vett fel egy forintot sem miniszterelnöki fizetésként, de sok ezer milliárdot folyatott szét, költött el és vett fel államadósságként, amit mi még évekig fogunk nyögni. Évekig fogjuk nyögni az önök kormányzásának kudarcát és sikertelenségét.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu