GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr. Hogy könnyebb legyen az egy percben még a megoldásokról gondolkodni, szeretném jelezni, hogy be fogunk nyújtani földtörvény-módosítási javaslatot, ami bizonyos korlátok közé szorítaná a földbérleti díjakat. Egyébként erre az NFA-törvény 13. § (3) bekezdésének c) pontja lehetőséget ad, hiszen az úgy szól, hogy az NFA befolyásolja a földárakat és haszonbérletek alakulását.
Tehát én azt gondolom, hogy ilyen felhatalmazás mellett a Nemzeti Földalap, ami most már a minisztérium felügyelete alatt áll, hasonlóan a francia földalaphoz, minden további nélkül az adott térségre, az adott megyére megállapíthat bizonyos földbérleti irányárakat, és azt is javasolnánk, hogy ezek semmiképpen ne haladhassák meg a közvetlen támogatásokból származó díjakat, illetve valamelyest az alatt legyenek. És el kellene gondolkodni azon is, hogy a most ötéves időszakot, ami az adómentes bérbeadást jelenti, nem kellene-e tíz évre emelni, mert az egy mindenképpen hosszabban számítható vagy hosszabban kalkulálható időszak.
Mi ezt tervezzük. Én azt kérem, hogy azon túl, amit nyilván még a válaszban mondani fog, támogassák ezt a törvénymódosítási kezdeményezésünket.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés