MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk, egy Valóság nevű nagybátyánk." Ugye sokan emlékszünk Bereményi Géza szövegére Cseh Tamás nagyszerű előadásában, és ugye sokan emlékszünk még arra az időszakra, amikor a valóságvesztés a mindennapjainkat jelentette?

Tizenhat év után alig fél éve vagyok újból országgyűlési képviselő, és érzem, hogy sodródva a Fidesz-árral, kezdjük elveszíteni a realitásérzékünket, mintha a nagypolitika, a parlamenti munka maga a valóság lenne, mintha önmagáért való kizárólagos halmaza lenne az életnek. Ez pedig az emberektől való egyre tragikusabb távolodást és a politika további leértékelődését jelenti.

Igen, igaz, az Országgyűlés megalakulása óta észvesztő iramban és hideglelő szervezetlenséggel folyik a munka. A mennyiséggel nincs is baj, hiszen irdatlan számú jogszabály fut át a gépezeten. Az igazán nagy baj az, hogy az előterjesztések meghatározó része a pozíciók megszerzésére, megerősítésére, a riválisok kizárására, az intézmények átalakítására irányul. Nagybátyánk távozóban.

Az alkotmányozási folyamat manőverei, a média átalakításának folyamata, a választási törvény, a jogalkotási törvény, az eljárási törvény módosításai, nos, ezek is részei a parlamenti munkának, ám nem árt másra is figyelni. Ugyanis az emberek vidéken, ahol élek, nem ilyenekkel foglalkoznak. Kisvállalkozók panaszkodnak, hogy nem tudják az adóterheket fizetni, tartozásokat halmoztak fel, és az évtizede zajló önfoglalkoztatás végveszélybe került. Kistelepülési önkormányzati képviselő barátom panaszkodik, hogy el van adósodva a kistelepülés, nem tudják az alapvető közszolgáltatásokat sem fenntartani. Gazdálkodók panaszkodnak, hogy a termelési feltételeik egyre rosszabbak, mert az eddig vidékfejlesztésnek nevezett politika ellehetetlenítette őket, hiszen csak a nagyokat segítette, és annak adott, akinek már volt.

A termőföld-spekulációs birtokösszevonások tönkretették a kistermelőket, és ellehetetlenítették a jó birtokszerkezet kialakítását, így aztán esélyük sincs a gazdálkodni vágyóknak. Varrónők dolgoznak minimálbér alatt több mint nyolc órát, miközben gyermekeik napköziellátása romlik, és a nagyszülők egyre kevesebbet tudnak segíteni, mert nem élnek meg a nyugdíjból, hiszen a gyógyszerárak egyre magasabbak, és egyre többet kell utazni, hogy egyáltalán az egészségügyi ellátáshoz hozzáférjenek. Az iskolák nem tudják megtartani a jó képességű fiatalokat, így kiveszőben a tehetséges, motivált pedagógusi háttér; és az MSZP nyolc éve alatt bezárt kisiskolák sem nyitották meg ősszel a kapuikat. A közoktatási rendszerünk romokban hever, aminek hiába változtatjuk a szemléletét, ha egyszer az alapvető emberi feltétel, a jó pedagógus kiveszőben.

Egyre több szó esik a civil szervezetek életének átalakításáról. Nem vitatható, a haszonlesőket, a szélhámosokat ki kell zárni a kedvezményezettek közül, ám a civil szféra ellehetetlenítése nem lehet sem cél, sem következmény. Ezek a civil szervezetek túlnyomórészt szintén vidéki térségekben dolgoznak és végeznek el olyan közfeladatokat, közszolgáltatásokat, amelyeket az állam nem tud hatékonyan elvégezni. Nemcsak a közfeladat-ellátásuk miatt jelentős ezen szervezetek léte, hanem munkahelyteremtő képességük, valamint azon kulturális, sport- és szabadidős tevékenységeik miatt is, amelyek egyáltalán valami közösségi életet csempésznek a kihaló kistelepülések mindennapjaiba.

Hogyan várhatjuk el a fiatal családoktól a gyermekvállalást, ha egyszer a megélhetéshez szükséges alapvető feltételre, a méltó életminőségre, a tisztességes munkából származó jövedelemre az esélyt sem teremtjük meg vidéken? Hogyan várhatjuk el a vidéki népességtől a helyben maradást, ha semmit nem teszünk a vidéki népesség közszolgáltatásainak megtartásáért? Miként szeretnénk egy jobb országot építeni, ha megfeledkezünk az ország népességének többségét adó vidéki lakosságról, akik változást vártak? Hogyan szeretnénk egy élhetőbb országot, ha nem a szégyenteljes szociális és területi egyenlőtlenségek megszüntetésére összpontosítunk? Hogyan akarjuk a közszolgálat minőségét, emberközelségét javítani, ha a közalkalmazottak folyamatos kiszolgáltatottságban, fenyegetettségben élnek?

Kedves Képviselőtársaim! Higgyék el, az LMP éppúgy várta a kormányváltást, mint a Fidesz soraiban ülők, akik most jórészt a vidéki népességet, a vidék népességét képviselik itt a parlamentben. Őket is kérem most, segítsék az LMP általam kezdeményezett törekvéseit, hogy végre a vidéki népességgel is foglalkozzunk, és az ő életükön is javítsunk, mert munkájuk, munkánk értelme ezen emberek életminősége!

(12.10)

Kérem önöket, így a költségvetési vita előtt, hogy igyekezzünk visszahódítani szeretett rokonunkat, Valóság nevű nagybátyánkat. Miatta vagyunk itt.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu