SCHEIRING GÁBOR (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! A tehergépkocsik használatarányos elektronikus útdíját már bevezették a volt szocialista országok közül Csehországban és Szlovákiában, de bevezették már Ausztriában is. 2007-ben hazánkban is kiírtak, majd sajnos visszavontak egy elektronikus útdíjszedési tendert. Fellegi Tamás miniszter úr az elektronikus útdíjszedésben az egyik legtapasztaltabb világcég, a Kapsch magyarországi ügyvezetője volt ekkor. Tehát az átlagosnál sokkal jobban tájékozott a használatarányos útdíjjal kapcsolatos kérdésekben, így azt is tudja, milyen komoly forrás remélhető belőle a pusztuló úthálózat rendbe hozatalára.

A választás óta megszaporodtak a sajtóban a használatarányos útdíjjal kapcsolatos írások, és olyan információk láttak napvilágot, hogy az új kormány már 2012-ben bevezethetőnek tartja ezt az útdíjat. Tovább fokozta az érdeklődést az EU közlekedési minisztereinek - közöttük Fellegi Tamásnak - október 15-én hozott döntése arról, hogy a jövőben legyen beépíthető az útdíjba a tehergépkocsik által okozott környezeti kár, elsősorban a légszennyezés és a zaj társadalmi költsége. Mindeközben - érthetetlenül - a nemzeti közlekedési napok idei rendezvényéből utólag törölték a díjpolitika szekciót.

Mindezek fényében a következő kérdéseim lennének a kormányhoz, illetve államtitkár úrhoz. Mi volt az oka annak, hogy a hazai közlekedés következő húsz évével foglalkozó tanácskozás programjából kihagyták ezt a rendkívül időszerű témát? Milyen ütemezésben kívánja előkészíteni Magyarországon a kormány a használatarányos útdíj bevezetését? Első lépésként mikor bocsátja széles körű vitára az útdíjtörvény tervezetét, s mikor kerül az Országgyűlés elé az útdíjról szóló törvényjavaslat?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu