SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt évtizedek során paradigmaváltás történt a fogyatékos emberekről való intézményes gondoskodásban, amit a szakirodalom intézménytelenítésnek vagy kitagolásnak nevez. Ennek lényege, hogy a nagy bentlakásos intézeteket felváltották a fogyatékos emberek eredeti lakóhelye közelében, normál lakókörnyezetben megszervezett, kis létszámú bentlakásos ellátási formák. Ezzel összhangban az Országgyűlés 1998-ban döntött: 2010-ig minden nagy intézetet ki kell váltani kisebbekkel. Az 1998 és 2010 közötti kormányok azonban nemhogy nem váltották ki az intézményeket, de sok milliárd forinttal támogatták az önkormányzatokat a meglévő férőhelyek bővítésében.

Magyarországon még ma is közel 25 ezren élnek ilyen intézetekben, távoli zsákfalvak leromlott állagú kastélyépületeiben, ahol a lakók száma szobánként 5-7 fő között is mozoghat, a szakképzett dolgozók aránya viszont 10 százalék alatt van. Az ilyen, úgynevezett totális intézményekben a bentlakók jogai még ma is naponta sérülnek. Csak idén négy olyan esetre derült fény, ahol autista vagy értelmi sérült embereket kikötöztek, megerőszakoltak, sőt haláleset is történt. Vélhetően sokkal több ilyen eset van, mint amennyi kikerül az intézetek falai közül.

Az Országgyűlés 2010 februárjában elfogadta a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló 1998. évi XXVI. törvény módosítását, amelyen lemondott a fogyatékos emberek nagy létszámú bentlakásos intézményeinek 2011 előtt való kitagolásáról, a nagy intézmények kisebb lakóotthoni és egyéb lakhatási formákkal való kiváltásáról. A módosításban azonban vállalta, hogy 2013-ig - uniós források felhasználásával - a nagy intézetekben élő 1500 lakó kitagolását megoldja, és azt is, hogy 2010. december végéig ütemtervet készít a kitagolásról. Mégis az elmúlt hónapokban több olyan uniós támogatásról kaptunk hírt, amelyek nagy létszámú intézetek felújítását támogatják. Győr-Sopron megyében, Táplánypusztán például 210 millió forinttal támogatták az intézet energetikai rendszerének fejlesztését, de hasonló esetek történtek máshol is. Szakértői becslések szerint a Táplánypusztán elköltött összegből 60-80 lakót lehetett volna a környékbeli települések házaiban emberi jogi és rehabilitációs szempontból is európai módon elhelyezni.

Ennek fényében kérdezem a miniszter urat: hogyan kívánja biztosítani a minisztérium, hogy ne történhessen meg a meglévő intézmények folyamatos felújítása unió forrásokból? Mi a biztosítéka annak, hogy a pályázatokat nem teszik elérhetővé nagy intézmények számára?

Az 1998. évi XXVI. törvény 2010-es módosítása szerint 2013-ra 1500 nagy intézményi férőhelyet kell felszámolniuk a strukturális alapok forrásaiból. Most, 2010 végén még a pályázati kiírás sem jelent meg. Mikorra várható ez a kiírás?

Válaszát előre is köszönöm. (Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu