DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt ha megengedik, Gőgös államtitkár úr megjegyzéseihez néhány szóval hozzászólnék én is. Államtitkár úr úgy kezdte a hozzászólását, hogy az ágazatban az átlagjövedelem erősen elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, s mintha ez az öt hónapja kormányzó kormány tevékenységének lenne a következménye. Való igaz, 76 százaléka a nemzetgazdasági átlagnak ez a jövedelem, de ha jól emlékszem, az elmúlt nyolc évben nem ez a kormány kormányzott, hanem szocialista-liberális kormányzás folyt, ami ezen a helyzeten legalábbis nem tudott változtatni. Tehát innen kell elindulnunk.
Hadd tegyek egy megjegyzést a bázishiánnyal kapcsolatban: amikor azt mondja államtitkár úr, hogy a 2010-es év bázishiányos, és ehhez képest növekszik 30 milliárddal az ágazat költségvetése az előző évhez képest, nos, ez a trükközések egyik formájának a következménye. 2009 végére előrevitte a kifizetéseket, merthogy 2010 tavaszán - ha jól emlékszem - országgyűlési választások voltak, és érdekes módon a gazdák nehéz anyagi helyzete mindig a választások környékén jutott az előző kormányok eszébe. Tehát pénzt kellett pumpálni a választások előtt a vidékbe, és ennek az lett a következménye, hogy a 2010-es évből ez a forrás hiányzik. Ha valóban a gazdák izgatták volna az előző kormányt, akkor minden évben előrehozta volna a kifizetéseket, de érdekes módon mindig csak a választásokat megelőzően történtek ezek az előzetes kifizetések.
Néhány dolgot fűznék a jelképes sorokhoz is. A génmegőrzést említette képviselő úr, államtitkár úr, mint amiért harcoltunk. Valóban harcoltunk, mert stratégiai kérdésről van szó, hogy a saját hagyományos fajtáink, génkészleteink megmaradjanak, s a kiszolgáltatottságunk ezzel csökkenjen. Ha jól emlékszem, a génmegőrzési feladat annak idején az ellenzék javaslatára került be úgy, hogy a kormánypártok akarata ellenére sikerült keresztülvinnünk a génmegőrzési tevékenység finanszírozását. Jelzem, amint bekerült a költségvetésbe, az előző kormány azonnal el is vonta a felét, tehát nem jutott oda az a pénz, amit az Országgyűlés egyébként jóváhagyott.
Szeretném jelezni, hogy ezzel szemben már létrehoztunk két génbanki központot, egy növény- és egy állatgénbank központot. A jövő évi költségvetés az előzőekkel ellentétben 326 millió forintot tartalmaz ennek a két intézménynek a finanszírozására, a 100 millió forint pedig, ami pillanatnyilag az állami génmegőrzési feladatok rendelkezésére áll, további kiegészítésre fog kerülni, mint ahogy annak idején - amit szóvá tett a képviselő úr - az "igyál tejet" program is a duplájára növekedett, amik szintén hasznos intézkedések.
Amikor a kormány visszafogott 2011. évi költségvetési politikáját bírálják, akkor szeretném megjegyezni, hogy nemcsak úgy általában üres a kassza, hanem az agrárkassza nagy részét is voltak szívesek elkölteni. Az Új Magyarország vidékfejlesztési programnak - amely hétéves program, és amelynek a teljes költségvetése hét évre 1400 milliárd forint volt - voltak szívesek három év alatt a 80 százalékát elkölteni vagy legalábbis lekötni. Tehát a kormány mozgástere erőteljesen korlátozott, és ez nagyrészt az önök áldásos tevékenységének a következménye, minek következtében a kasszák kiürültek, és nincs forrás.
Ráadásul hadd jegyezzem meg, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési program kasszájának a kiürítése úgy történt, hogy egy egészen szűk kört hoztak helyzetbe, a legerősebb tőkéscsoportok erősítése zajlott, a fizikai tőke fejlesztésére költötték el a források nagy részét. 400 milliárd forintot költöttek el három év alatt egy egészen szűk tőkéscsoport érdekei mentén. Ezt próbáljuk korrigálni akkor, amikor újratárgyaljuk az Új Magyarország vidékfejlesztési programot. Egészen más játékszabályokat fogunk szabni a maradék források elköltésére. Vérzik az ember szíve, hogy az 1400 milliárdból már csak 200-250 milliárd az, ami 3-3,5 évre a rendelkezésünkre áll.
Pozitív példaként említette a Nemzeti Földalapot, legalábbis azt hiszem, hogy pozitív példaként hozta fel, merthogy a tárca visszaszerezte a Nemzeti Földalapot, és egy új birtokpolitikát hirdetett az első intézkedései közepette. A kis- és közepes családi gazdaságokat fogjuk helyzetbe hozni a tőkés spekulációval szemben, ami eddig a földügyekkel kapcsolatban jellemezte a magyar kormány tevékenységét, és a földalap bevételeit ennek a politikának a megvalósítására fogjuk felhasználni, visszaforgatjuk a kis- és közepes családi gazdaságok megerősítésére.
De hadd mondjak olyan dolgokat is, amelyek szintén ezeknek a családoknak az erősítését szolgálják. Ilyenek például az illetéktörvény már módosított passzusai, aminek következtében ha a családon belül átadja a gazdaságot, akkor nem kell illetéket fizetnie. Nem csak úgy lehet helyzetbe hozni bizonyos gazdálkodói csoportokat vagy családokat, hogy többlettámogatást adok nekik, hanem úgy is, hogy otthagyom náluk azt, amit eddig az állam elvett tőlük. Az illetékeltörlés tipikusan ilyen típusú intézkedés, és azt reméljük tőle, hogy megerősítjük ezzel a családi gazdálkodást és annak a folytonosságát.
Miközben természetesen tudomásul vesszük, mert kénytelenek vagyunk tudomásul venni azokat a kényszereket, amelyeket nagyrészt az önök kormányzása teremtett számunkra, azonközben minden igyekezettel azon vagyunk, hogy más irányba fordítsuk a szekeret, és a rendelkezésünkre álló pénzt valóban a családok, a vidéki közösségek, a helyi gazdaságok megerősítésére, a kis- és közepes családi gazdaságok és azok piacai helyzetbe hozásának az erősítésére használjuk fel. Azt gondolom, ez önök által is támogatható irány, ezért kérem, hogy támogassák a tárca költségvetési fejezetét és a kormány által beterjesztett költségvetést.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés