DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita végén szeretnék arra utalni, hogy valóban nem arra akarunk hivatkozni, és én magam sem azért említettem a kivéreztetett országot, mintha ez bármiféle tettek alól fölmentene bennünket - épp ellenkezőleg. De számolnunk kell azzal a helyzettel, ahonnan el kell rugaszkodnunk. Van az ügyeknek egy sorrendje, nyilván először egy égő házat el kell oltani, hogy azután újjá lehessen építeni.
A miniszterelnök úr úgy fogalmazott a tegnapi expozéban, hogy egy évünk van az ország megújítására. Valóban azt gondoljuk, hogy a struktúra átalakításához most kell igazán hozzáfognunk. Ennek jegyében dolgozunk, és ennek része például az a hulladékprobléma - amit itt említettek -, a hulladékgazdálkodási törvény. Nem véletlenül viták zajlanak ekörül, mert nem akármiről van szó. Itt egy struktúraátalakítás zajlik, egy paradigmaváltás zajlik, és ezeket a vitákat bizony le kell folytassuk ahhoz, hogy a struktúrát át tudjuk alakítani. Talán úgy tudnám összefoglalni, hogy az egész környezethasználati rendszerünket, ha a fenntarthatósági szempontokat vesszük, kell átalakítanunk. Tehát valóban olyan beavatkozásokat kell különösen közpénzekből támogatnunk, amelyek környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt fenntarthatók és hosszú távon működőképesek.
Hogy a tárcánknál ezzel kapcsolatos munkára utaljak: a hulladékgazdálkodási törvény vitája, belső műhelyvitája erőteljesen zajlik - és épp ezek körül a kérdések körül zajlik, amiről itt képviselő urak is beszéltek -, és remélem, hogy januárban ki is tudunk lépni egy hosszú távú, 10 évre kitekintő agrár-, vidék- és környezetstratégia kialakításával, ami ezeket a területeket együtt próbálja kezelni. Nem egyszerű kérdésekről van szó, ismerve képviselő urak civil szférában e tekintetben végzett, általam nagyra becsült tevékenységét, pontosan értik, hogy milyen, nem egyszerű feladatkörről van szó, amikor ezeket a területeket akarjuk összegyógyítani; márciusra tervezzük olyan állapotba hozni a társadalmi viták után.
Talán januárban lesz egy nagy indító rendezvényünk, egy nemzeti konzultáció, ahol elindulunk, és végigjárjuk az országot ezzel a vitával. Áprilisra gondoljuk kormányhatározat formájában rögzíteni ezt a tízéves irányt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és végül májusban szeretnénk egy törvényt, egy agrár-, vidék- és környezetorientációs törvényt, egy kerettörvényt a Ház elé hozni, amiben rögzítjük az irányt, és azután a törvényhozást és a költségvetést is ehhez kell hogy igazítsuk, ha valóban komolyan akarjuk magunkat venni. (Az elnök ismét csenget.) Ez a program, és a következő napi vitában talán még a részleteihez is visszatérhetünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés