DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a megtisztelő figyelmet és várakozást. Történelmi példáknál maradva én két történelmi példát szeretnék az önök figyelmébe ajánlani. Az egyik fontosabb a másiknál - így lehetne fogalmazni igazából - a Jobbik-frakció és az egész nemzet számára.

Deák Ferencre mindannyian felnézünk mint legnagyobb jogtudósunkra és legnagyobb olyan harcosunkra, aki a történelmi alkotmányosságért küzdött. Egy Lustkandl nevezetű osztrák alkotmányjogásszal keveredett vitába az 1860-as évek elején, amikor ez az osztrák alkotmányjogász azt próbálta elmagyarázni Magyarországnak, hogy az októberi diploma Magyarországnak sokkal többet ad, mint bármely más, a Monarchiához tartozó államalakulatnak. Deák egy zseniális munkában bebizonyította, hogy ez bizony végképp nincs így, még ha nagyon szép szavakba is burkolta a Habsburg-törekvéseket szolgáló osztrák alkotmányjogász a szavait.

A másik példa 1919. november 16-a, amikor vitéz nagybányai Horthy Miklós a vörös rongyokba öltözött Budapestre beérkezett csapataival (Taps a Jobbik padsoraiból.), és végre véget vetett annak a mészárlásnak, amely a történelmi alkotmányosságunk folyamatában egy nagyon kellemetlen és véres sebet ejtett. Több mint ötszáz halott, és egy teljesen torz világrendnek az erőszakos rákényszerítési kísérlete volt.

Én azt gondolom, hogy jó példa mind a kettő eset arra, hogy ne essünk az elődeink hibájába, és ne használjuk eszközként az alkotmányt, hiszen az alkotmány nem az alsóház játékszere. Az alkotmányos feladatunk most az, hogy a történeti jogfolytonosság elsikkasztott létét ismét napirendre hozzuk, és ezzel foglalkozzunk. Az alkotmány nem lehet a napi politika játékszere, ha belemegyünk ebbe, ha mégoly, egyébként nem vitathatóan helyes célkitűzések érdekében is, mint ez a mostani javaslat, hogy valóban az előző nyolc év elképesztő gyakorlatának következtében ilyen osztogatás és fosztogatás jelleggel vették igénybe a végkielégítéseket, akkor sem tehetjük kicsinyes játékszerévé az alkotmányosság bármely intézményét.

Különösen igaz ez az Alkotmánybíróságra. Emlékezzenek kormánypárti képviselőtársak arra, amikor a Bokros-csomag átment, leerőltették a nemzet torkán, az Alkotmánybíróság igenis képes volt arra, hogy számos rendelkezését ki tudta gyomlálni. Már akkor, annak idején Horn Gyuláék egyébként megcsinálhatták volna kétharmadosan, hogy elvegyék a költségvetési és a pénzügyi kihatású jogszabályok elől az Alkotmánybíróság jogkörét, és akkor bizony, ki tudja, itt ülhetnénk-e egyáltalán együtt, és túlélhettük volna-e azt a szocialista törvényességet, amelynek képviselői részéről az alkotmányféltésnek a mézes-mázas szavai, azt gondolom, finoman szólva komolyan vehetetlenek.

Egyre volt jó egyébként ez az előterjesztés, mégpedig arra, hogy Gyurcsány Ferenc kimehetett az utcára, és abszolút nevetséges módon, a jogállamiságért rebegve mondhatta el, hogy mi, demokraták mennyire sokat szeretnénk a Magyar Köztársaság területén tenni a törvényesség helyreállítása érdekében. (Moraj.) Azt gondolom, hogy ez több mint kár, ezért kedves Lázár János képviselőtársamat arra kérem, hogy még az utolsó percben is gondolja meg azt, hogy egy ilyen folyamatot be kíván-e tetőzni, vagy inkább tényleg a mérsékelt, nyugodt, visszafogott alkotmányozás talajára helyezkedünk. Igenis a közös munkánk most az, hogy a történelmi jogfolytonosság helyreállítása jegyében, a felsőházat létrehozva együtt lépjünk át abba a minőségbe, amelyet az elődeink elvárnak tőlünk.

Egyébként azt se felejtsük el, hogy a szocialista törvényesség elmúlt nyolc éve alatt, ha kétharmaduk lett volna, gondoljanak arra, mindig gondoljanak erre, hogy ha kétharmada lett volna Gyurcsány Ferencéknek, akkor hol lennénk most mi, hol lennének önök. Tehát nem szabad ezzel visszaélni semmilyen formában. Hát igen, mondják, hogy a Kánaánban; én azt gondolom, hogy valami egészen mást gondolt nekünk az a többség, ami hála istennek, nem érte el ezt a szintet.

Egy a lényeg azonban. Ez az előterjesztés a demokratikus jogállamiság alapelveivel ellenkező módon egy aktuálpolitikai jogalkotás eszközével játszik. Ugyanezt tették Draskovics Tibor "lex tojás" törvényével, ugyanezt tették Gyurcsányék a hatalmuk megtartása érdekében. Ne kövessük őket ezen az úton! Ha pedig mindenképpen a nemzet érdekében előremutató javaslatokat kívánnak letenni az asztalra, azt a jelenlegi alkotmányos keretek között kell megfogalmazni, ha pedig a gyökeres alkotmányreform jegyében szeretnének új intézményeket létrehozni, akkor abban a nemzeti együttműködés rendszere keretében vegyék partnerül azokat a javaslatokat, amiket a Jobbik-frakció igen széles számban előterjesztett önök elé, és amelyhez, remélem, hogy a most, ezen ülés után megtartandó eseti bizottsági ülésen elnyerhetjük az önök támogatását.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu