DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, megszoktuk azt itt május óta, hogy folyamatosan és rendszeresen, szinte heti rendszerességgel érkeznek be az alkotmánymódosítások a kormányzó párt tagjai részéről, és nem a kormány terjeszti azt elő, hanem ilyen egyéni képviselői indítványokban találjuk ezt meg, hiszen nincs szükség, nem volt szükség eddig a társadalmi egyeztetésre, hanem azt láttuk, hogy a pillanatnyi érdekek azok, amik befolyásolják a kormánytöbbség tagjait, képviselőit, hogy az alkotmányt a saját képükre gyúrják.

(10.30)

Erre egyértelmű bizonyíték volt Lázár János alkotmánymódosító javaslata is, hiszen a tisztelt Házban nagyon sokan dolgozunk az új alkotmány előkészítő bizottságában, ahol megismerhettük az álláspontokat. Megismerhettük valamennyi párt álláspontját, hiszen előterjesztésre kerültek. Amikor volt szerencsém éppen abban a munkacsoportban dolgozni, amely az Alkotmánybíróságról is szól, és ezt a fejezetet tárgyaltuk, sem a Fidesz, sem a KDNP részéről egyetlenegy ott ülő politikus sem tett olyan javaslatot, illetve hivatalosan a kormányzó párt sem tett olyan javaslatot ismereteink szerint ezt megelőzően, amely az Alkotmánybíróság jogkörét kívánta volna bármilyen módon befolyásolni, bármilyen módon szűkíteni.

Nagyon jól tudjuk azt, hogy miért is van szükség Alkotmánybíróságra. Hiszen már korábban, az általános vitában beszéltem arról, hogy a jogállamiság egyik legalapvetőbb pillére volt az, hogy létrehozták Magyarországon az Alkotmánybíróságot, illetve annak jogelődjét, és ez 1987-től, majd '90-től állt fel. A jogállamiság nagyon fontos garanciája az Alkotmánybíróság függetlensége, illetve sérthetetlensége, hogy meglegyenek ezek a jogkörei. Nagyon veszélyes az, amikor az Alkotmánybíróság jogkörét azért fogjuk megnyirbálni, mert valamilyen pillanatnyi politikai érdekünk fűződik hozzá. És egyértelműen láthatjuk, ha összerakjuk ezeket az eseményeket, hogy itt a pillanatnyi érdek irányít. Egyértelműen kiderült számunkra, hogy eredetileg sem a Fidesz, sem a KDNP nem akarta megnyirbálni az Alkotmánybíróság jogkörét.

Azt látjuk, hogy amikor benyújtották ezt a javaslatot, és nagyon jól tudjuk, hogy kormányzati többséggel ez keresztül is fog menni, akkor sajnos oda jutunk, hogy ha bármikor a jövőben hasonló módon valamilyen olyan, a jogállamiság garanciáját jelentő szerv fog hozni egy döntést, ami a kormánypártnak nem tetszik, akkor nyilván a kétharmados többséggel ezeket a lehetőségeket meg fogja nyirbálni. És sajnos azt látjuk, hogy ez így a jövőre nézve a jogállamiság pajzsán üt hatalmas rést. És ha a tisztelt kormányzati többség az új alkotmányt is ugyanilyen koncepció alapján fogja elfogadni, akkor azt látjuk, hogy nem olyan alkotmány fog születni itt Magyarországon, ami mindannyiunké lesz, hanem egy párturalmi alkotmány fog születni. Ettől félünk, ezért nem fogjuk megszavazni ezt az alkotmánymódosítást. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu