DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Fontos bejelentés hangzott el. Eddig a kormányzat nem ismerte be, hogy az államilag támogatott hallgatói létszámot csökkenteni kívánja. Az, amit most elmondott a kormány nevében az Országgyűlés és a magyar közvélemény előtt, egy fontos beismerés. Önök tehát csökkenteni kívánják az államilag támogatott hallgatói létszámot, ezenkívül meg kell mondjam, tessék utánanézni: a 18 éves korosztály száma nem úgy van, ahogy ezt az államtitkár asszony mondta. A KSH 2010. január 16-ai adatai szerint Magyarországon a 18 éves korosztály létszáma 122 ezer fő, ennek az 50 ezer létszámos keret semmiképpen sem lehet a 45 százaléka, merthogy annál lényegesen kevesebb.

Ezenkívül jelen pillanatban az 55 ezer fős államilag támogatott keretszám sem éri el a 45 százalékot. Azáltal, hogy önök csökkentik, ez az arány is csökken. Tehát azt kell mondjam, hogy az érvelésében értékelem, hogy elismeri és beismeri, hogy csökkentik a keretlétszámot, kevesebb államilag támogatott hallgató lesz Magyarországon, ez az ország számára - az önök programja számára sem, amikor állandóan munkahelyteremtésről beszélnek, amikor állandóan arról beszélnek, hogy új munkahelyeket diplomásokkal kívánnak betölteni, mert nagyobb az esély - nem felel meg.

Az ön véleménye tehát tartalmaz egy beismerést, nem vág össze a saját kormányprogramjukkal, a magyar felsőoktatás és a magyar fiatalság jövője számára pedig káros. Ezt kell mondjam.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

(A jegyzői székben Földesi Gyulát Erdős Norbert, Nyakó Istvánt Szilágyi Péter váltja fel.)

Forrás: parlament.hu