DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy ország felemelkedése attól várható, hogy milyen és mennyire fejlődik az oktatási rendszere. Ez alapvetően sok egyéb mellett két dolgon múlik: vannak-e jó, a fejlődést előmozdító szakmai programok, másfelől pedig van-e ehhez szükséges, elegendő pénz. Most, miután a költségvetési törvény vitájáról van szó, elsősorban természetesen ez utóbbiról fogok szólni.
Azt, hogy az oktatásba minél többet kell beruházni, ezt a magyar történelem is bizonyította már 1922 és '31 között, bizonyították azok a távol-keleti országok, amelyek igen nagy fejlődést mutattak, mi több, az OECD országai, tehát a világ legfejlettebb gazdasági államait tömörítő nemzetközi szervezet is eljutott arra a felismerésre, épp a múlt heti párizsi konferencián, az oktatási miniszterek találkozóján hangzott el ez egyértelműen minden ott levő miniszter szájából, hogy még a nehéz körülmények között is az oktatás fejlesztésétől várható az, hogy megszűnjenek a válságok és fejlődjék a világ.
Nálunk ez idáig teljesen fordítva volt. 2002-ben kezdődött el az a folyamat, amikor az akkori költségvetési törvényben mintegy 10 százalékkal megnyirbálták a közoktatás támogatását, és ezt követően, miután ez alapvetően a normatívákat érintette, felmenő rendszerben, minden évben legalább ugyanennyi százalékkal csökkent a támogatás.
(13.50)
Így összességében az elmúlt 8 évben 100 milliárdos nagyságrendben vontak ki pénzt az oktatásból, reálértékben a közoktatás állami támogatása 2003-hoz viszonyítva összességében 40 százalékkal csökkent. Az eredménye az volt, hogy százas nagyságrendben csuktak be iskolákat, több ezres nagyságrendben bocsátottak el pedagógusokat, radikális mértékben csökkent az alapfokú művészetoktatási intézmények és egyáltalán a művészeti támogatás, a sporttámogatás, az érettségi támogatás. Évek óta vészhelyzettel fenyeget, hogy az érettségi botrányba fullad, az ott dolgozóknak köszönhető, hogy ez nem történt meg. Csökkent az egyházi iskolák támogatása, és sorolhatnám még mindazokat a jelenségeket, amelyek az elmúlt években mind-mind napvilágot láttak itt, elsősorban a költségvetési törvény tárgyalásakor. Tavaly még azt is megérhettük, hogy az étkezési normatívákat akarta csökkenteni az akkori kormány. A nagy felzúdulásnak köszönhető, hogy ez végül is nem történt meg.
Nos, ez történt egészen idáig, és akkor nézzük, hogy mi van most, és mi várható ettől kezdve. Tegnap önök is hallották a miniszterelnöki és a gazdasági miniszteri expozét, az egész ország szembesülhetett azzal a döbbenetes számmal, hogy az ország adósságállománya mintegy 20 000 milliárdnyi forint. Ez egy olyan borzalmas nagy összeg, hogy talán könnyebb megérteni, ha azt mondjuk, hogy minden egyes állampolgár, a csecsemőtől az aggastyánig mintegy 2 millió forint adósságot halmozott fel.
Mit tud tenni egy család, mit tud tenni egy ember, ha adósságban fuldoklik? Nyilvánvalóan az első és legfontosabb, szinte ösztönösen meglépett lépése az, hogy azt a keveset, ami egyáltalán még van, arra fordítja, hogy legyen mit ennie, különben elpusztul, de az adósságban fuldokló ember még nem kezd el házat építeni, talán ha majd az éhség nem fenyegeti, akkor újabb kölcsönnel vagy egyéb módon elkezdheti a házát építeni. Nos, ilyen helyzetben van a magyar gazdaság is. Olyan kivérzett állapotban vagyunk, hogy ebben a pillanatban, a jelen évben, a következő évre vonatkozóan reálisan, józan számítással nem lehetett, nem lehet azt elvárni, hogy radikálisan megnő az oktatásra fordított összegek mennyisége, és mégis ez történt. Évek óta első ízben nem csökken az oktatási ráfordítás, hanem ha kis mértékben is, de nő. A 2011. évi önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó hozzájárulások lényegében szinten maradtak, mert az a körülbelül 100 millió forint nagyságrendű emelkedés elenyésző a költségvetés összességében, mégis több kisebb olyan tételben, amely a fejlődést előmozdíthatja, reális elmozdulás történt.
Említettem az előbb az érettségi vizsgákat, ami a közoktatás és a felsőoktatás határán az egyik legfontosabb, legnagyobb súlyú terület, egyáltalán munka, és visszahat az egész közoktatás fejlődésére, minőségére, nos, a tavalyi csökkenés után most ismét 1 milliárd forintnyi támogatással az várható, hogy talán nem fenyeget majd bennünket az a veszély, hogy kudarcba fullad az érettségi, azért, mert elfogyott a ráfordítható pénz.
Szintén kikerült a korábbi években - talán tavaly vagy tavalyelőtt - a pedagógusok továbbképzési támogatása, amely az 1997. év egyik legpozitívabb lépése volt, hogy kötelező pedagógus-továbbképzést írtak elő, és ehhez állami támogatást adtak. Ez tavaly kikerült a költségvetési támogatásból, pusztán a pályázati lehetőségek voltak. Nos, ez ismét 1,5 milliárd forinttal visszakerül a költségvetésbe. Innen üzenem tehát a kedves kollégáknak, iskolaigazgatóknak, hogy a pedagógusok szakmai fejlődését alapvetően biztosító továbbképzéshez ismét lesz költségvetési forrás.
Elfogadta az új parlament az elsők között a külhoni magyar területekre szervezendő kirándulások támogatását. Nos, ezeknek a pedagógiai, szakmai előkészítésére is sikerült 300 millió forintnyi összeget elkülöníteni. Tudjuk, hogy nem nagy összeg, de arra, hogy a szakmai előkészítést, a kapcsolatépítést megindítsuk, talán elegendő.
Ami a legörömtelibb, bár az összeg itt is jóval alatta marad annak, mint ami kívánatos lenne, egy 300 millió forintos pályázati keretet meg tudtunk nyitni a kisiskolák újraindítására. A költségvetés elfogadását követően néhány héten belül meghirdetjük azt a pályázatot, amely azt fogja szolgálni, hogy mindazok az önkormányzatok, ahol van még annyi akarat, erő, lelki, fizikai és anyagi erő, hogy újraindítsák a kisiskoláikat, ehhez központi forrásból kaphassanak támogatást, és nagyon szeretnénk, hogy jövő év szeptemberétől minél több kisiskola kezdje meg ismét a működését, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy az a település, az a falu, az a tanyavilág elsorvad, amelynek nincsen iskolája.
De összességében, ha csűrném-csavarnám a szavakat, azt mondanám, több mint 4 milliárd forintnyi támogatást mondhat magának a közoktatás, ugyanis az a gyereklétszám, amennyivel csökkent tavalyról erre az évre, illetve idénről jövőre az iskolába járó gyerekek száma, ez mintegy 20 ezer fő, ez átszámítva ez körülbelül 4 milliárd forintnak felelt volna meg. Nos, meg kell említenem, hogy a költségvetési tárgyalások legeslegelején egy-egy nagyon halk hang szólt csak arról, hogy ennyivel ismét csökkenteni kellene a közoktatást. Minden felelős tényező azt mondta, hogy nem, ennek most már megálljt kell parancsolni, el kell indítani a közoktatást a támogatás útján. Tehát felfoghatjuk ezt is viszonylagos növekedésnek, hogy a költségvetés végre nem vont ki pénzt a közoktatásból olyan arányban, ahogyan a gyereklétszám csökken.
A felsőoktatásról is szólhatnék, amely mindössze 9 milliárd forintos támogatást kapott a költségvetésben, így tehát biztosítva van a mesterképzésre járók, a műszaki és természettudományos képzésben részt vevők kiemeltebb támogatása. Nos, tudom, ez nem olyan sok, mint amennyit nagyon sokan szeretnénk, de az adott lehetőségekhez képest ez a költségvetés a maximumot kihozta abból, amit az ország ereje pillanatnyilag elbír.
Említettem még azt, hogy az ország fejlődéséhez az oktatásügy fejlődésén keresztül jó szakmai programok és pénz kell. A pénzügyeket igyekeztem itt közérthetően felvázolni, ami a szakmai programokat illeti, ezeken pedig dolgozunk, nagy részük ismert, a többi pedig a következő hónapokban ismertté válik.
Azt reméljük, azt akarjuk, azt szeretnénk, úgy gondolom, függetlenül attól, hogy a patkó melyik oldalán ülünk, hogy valóban lendületesen fejlődjön az oktatási rendszer színvonala, minősége, és ennek következtében az országunk is épüljön.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a koránypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés