DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 47. számú egységes javaslat 2. és 4. pontjához szeretnék hozzászólni.
Mind a két pont azt támasztja alá, amit a Magyar Szocialista Párt képviselői az általános vitában is és a részletes vitában is hangsúlyoztak, jelesül, hogy a kormányhivatalok felállításáról szóló törvény kapkodva, felületesen lett összeállítva, és ez a rendkívül nagy számú módosító indítvány, sőt a zárószavazás előtti módosítójavaslat-csomag is azt bizonyítja, hogy mindazok az aggályok, amelyekre mi igyekeztünk felhívni a figyelmet, valósak voltak.
A 2. pont alatti módosító indítvány azt mondja, hogy kiveszi a következő szövegrészt: "a kormány által rendeletben kijelölt miniszter, a továbbiakban szakmai irányító miniszter", tehát ezt kiveszi, és beírja a "szakmai irányító szerv vezetőjét". Ebből is az következik, hogy nem világos még az előterjesztés a kormány számára sem, hogy milyen feladatokat és hatásköröket akar adni a szakminisztereknek, milyent a különböző szakmai irányító szervezeteknek.
Tehát jól mutatja azt, hogy egy szándék az világos: a területi államigazgatást úgy akarja a Fidesz elfoglalni, hogy teljes mértékben politikai befolyása alá vonja azt, meglehetősen szűk keretet és lehetőséget biztosítva a szakmaiságnak, és minél nagyobb keretet és lehetőséget biztosítva a Fidesz-pártpolitikának. Ezért döntöttek önök úgy, hogy politikai komisszárokat fognak kinevezni a megyei hivatalok élére. (Zaj a kormánypártok soraiban.) S miközben önmagában az a szándék, hogy a területi szinten egy széles hatáskörű és erős felhatalmazású államigazgatási szervet hozzanak létre, ez önmagában nem az ördögtől való, ezt lehetne jól is csinálni, de amikor önök ezt a célt megfogalmazzák, akkor valójában a végrehajtás nem ebbe az irányba mutat, hiszen itt is politikai hatalmi térfoglalás zajlik, s ennek ékes bizonyítékai ezek a módosító indítványok, amelyeket önök az alkotmányügyi bizottságban elfogadtak.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
(12.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés