DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az, amit az alkotmánnyal a Fidesz folytat, az kontár barkácsolás, és a jogállam szégyene, és ha ezt az ellenzéknek nem hiszik el, akkor olvassák el Kilényi Géza professzor úrnak az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatát, aki meglehetősen indulatosan húzza rá önökre a vizes lepedőt - joggal. Többek között azt ajánlja Kilényi professzor úr az alkotmányozó kétharmados többség figyelmébe, hogy ha ezt így folytatják, ahogyan eddig tették, akkor az új alkotmányból feltétlenül hagyják ki azt a tételt, hogy Magyarország jogállam.

Azt gondolom, ez a kontár barkácsolás, ami itt az alkotmánnyal folyik, nem öncélú. Nem azért van, mert a Fidesz esetleg, ha nagyon összeszedné magát, ne tudna két egyenes mondatot megfogalmazni jogszabályi normaszövegként, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a minden alkotmányos kontrollt kiiktatni akaró szándékukat szeretnék olyan köntösbe öltöztetni, hogy szalonképessé tegyék azt, ami egyébként teljesen szalonképtelen. Nem véletlen, tehát én nem gondolom Lázár Jánosról, hogy ne tudna normaszöveget precízen megfogalmazni, hogyha egyébként az alkotmányos keretek között akarna maradni. Igazából az okozott nehézséget, azért kellett többször nekifutni ennek több módosító indítvánnyal - mint ahogyan az előbb mondtam -, hogy megpróbálják szalonképessé tenni azt, ami egyébként teljesen szalonképtelen. Először is ki akarnak iktatni minden alkotmányos kontrollt, másodszor pedig meg akarják akadályozni azt, hogy népszavazást lehessen tartani a magánnyugdíjpénztárak lenyúlása tekintetében. Ez a valódi cél, ezért zajlik itt a parlamentben a trükközés, ezért zajlik a kontár barkácsolás a Magyar Köztársaság alkotmányával.

Egészen odáig ment el ez a méltatlan vita, egészen picit utalt rá egy félmondat erejéig Bárándy Gergely képviselőtársam, hogy az alkotmányügyi bizottságban, amikor az ellenzéki képviselők amellett érveltek, hogy a tulajdonhoz való jog garanciáit is teremtse meg az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségének konkrét beírásával a normaszövegben, akkor Répássy államtitkár úr hirtelen nagy zavarában azt találta mondani, hogy minden adótörvény sérti a tulajdonjogot. Azt gondolom, ilyen jogi csacsiságot előadni az alkotmányügyi bizottságban - mert ezzel nem mondott mást, mint azt, hogy minden alkalommal, amikor adóról dönt az Országgyűlés, akkor egyébként törvénysértést követ el -, ebben a kontár barkácsolásban azért ekkora csacsiságokat és ostobaságokat nem kellene elkövetni. De hát tudjuk jól, hogy a valódi cél az, hogy a totális hatalomgyakorlás feltételeit megteremtse a Fidesz és a kétharmados többség.

De szeretném felhívni a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy a gátlástalanságra nem adtak felhatalmazást a választók. Nem adtak felhatalmazást erre önöknek, amit itt művelnek a Magyar Köztársaság alkotmányával és a demokratikus alkotmányos berendezkedéssel. Ez elfogadhatatlan, ez szégyenteljes, és felszólítom a kormánypárti képviselőket, gondolják újra az álláspontjukat. Ez a törvénymódosítás, ez az alkotmánymódosítás demokráciában megszavazhatatlan.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu