DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Őszintén bevallom, én nem tudok örömtüzeket gyújtani azért, mert 1989-et követően több mint húsz évvel elérkeztünk oda, hogy egy ilyen törvényjavaslat a plénum elé kerülhetett. Én sokkal inkább fel vagyok háborodva, és Szilágyi György képviselőtársamhoz hasonlóan szégyent érzek, hogy erre csak most kerülhetett sor. Ez aláhúzza azt az alapvető állításunkat, ami a Jobbikot létrehozta, hogy nem volt rendszerváltás 1989-90-ben; módszerváltás volt, amelynek a forgatókönyvét hosszú íróasztalok mögött írták valahol Washington és New York között, majd Moszkvával egyeztették le, és hajtatták végre a magyar néppel, ha tetszett neki, ha nem. Sajnálatos módon ennek a terheit nyögjük a mai napig. Ezért volt szükség erre a javaslatra is, és ezért lenne szükség rengeteg olyan reformra, amit csakis radikálisan, azaz gyökeresen tudnánk végrehajtani.
Azt, hogy mennyire történt meg a volt kommunista funkcionáriusok felelősségre vonása vagy méltó helyre való elhelyezése, fényesen bizonyítja, hogy például Péter Gábor, született Eisenberger Benjámin nevű szabósegéd 1993-ban békésen, ágyban párnák közt szenderülhetett jobblétre Budapesten. Ez az Eisenberger Benjámin volt az ávó, majd az ÁVH hírhedt mészárosa, és azt kell tudni róla, hogy meglepő módon még Rákosi Mátyás is soknak érezte a működését, és életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá, majd onnan kegyelemmel szabadulhatott. Hogy milyen rendszerváltás történt, azt ezzel a példával akartam alátámasztani, hogy ilyen emberek teljesen háborítatlanul és úgy tűnik, hogy "jól megérdemelt nyugdíjukat" élvezve tölthették utolsó napjaikat.
Halász János államtitkár úr is elismerte, hogy ez a rendelkezés viszonylag kevés személyt érint. Valóban keveset, mert ahogy haladunk előre az időben, egyre többen eltávoznak közülünk. Ennek tudatában akár az ő felelősségét is felvethetjük, mert már az első Orbán-kormány idején is aktívan politizált. Meglett volna a lehetőségük akkor is, hogy előterjesszenek egy hasonló tartalmú, jogászilag-szakmailag akár még professzionálisabban kidolgozott törvényjavaslatot, de sajnos nem tették meg.
Az érvelésben államtitkár úr részéről a válaszban és LMP-s képviselőtársamnál is az merült fel, hogy mennyire fontosak a jogi garanciák, hogy mennyire kerülni kell az alkotmányellenességet, hogy mennyire felel meg a jogbiztonság elvének ez a rendelkezés. Épp tegnap hallgattuk itt közösen a plenáris ülésen Lázár János frakcióvezető urat a kormány részéről, aki a végkielégítések kapcsán kifejtette, nem az az alkotmányellenes, ha ők e feltűnő igazságtalanság helyreállítása érdekében hoznak egy olyan szabályt, amely egyesek érzékenységét sérti, hanem maguk a kifizetések voltak alkotmányellenesek, és a normális ember, valamint a társadalom igazságérzetével nagyon erősen ellenkezőek. Ez a helyzet itt is, egy justizmord történt meg, aminek az orvoslására sajnos mind a mai napig nem került sor. Azért is tartom nagyon szomorúnak, hogy este 10 órakor, gyakorlatilag üres padsorok között, méltatlan időpontra száműzve ezt az elmúlt hatvan évünk történetében igenis jelentőségteljes vitát, minimális érdeklődés mellett vagyunk kénytelenek beszélni róla.
Annak sem tudok örülni, hogy egyáltalán kegyeskedtek napirendre venni ezt a javaslatot, amihez rengeteg megelőző tárgyalás, háttér, egyezség, nyomásgyakorlás szükségeltetett. Azt gondolom, ha a forradalmi lendületet változatlanul komolynak gondolják, akkor szükség van ilyen jóvátételre is, ami az emberek igazságérzetében legalább húsz éve ott sajog.
Államtitkár úr az apparátus által előkészített válaszban arról is beszélt, hogy milyen problémák vannak, miért nem akarjuk mi ezt igazán megcsinálni. Körülbelül ezek voltak az érvek, a kifogások, hogy miért nem lehet ezt így megcsinálni. Örülök, hogy a célt nem kifogásolták és egyetértettek vele. Változatlanul azt tudom mondani, ha ilyen nagy az egyetértés, akkor az LMP-frakció is benyújthatja a saját tervezetét, benyújthatja a kormány is a saját tökéletes megoldást nyújtó tervezetét, de jussunk el odáig 2010-ben vagy 2011 elején, hogy ne csak kibúvók legyenek, ne csak jogászkodó magyarázatok, hogy miért nem jó ez, miért nem csinálunk meg valamit, hanem legyenek tettek is. Ne csupán neveket halljunk, hanem végre tetteket is, hogy ne történhessen meg a Biszku-ügy, aki egy szégyenteljes rendszer egyik utolsó túlélőjeként élvezheti azt a kiemelt nyugdíjat és azt a háborítatlanságot a mindennapjaiban, amire nem szolgált rá életének egyetlen percével sem.
Megkérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ne csak itt a szűk körben megtartott egyeztetésen elhangzott szavakkal, hanem tettekkel is legyenek számunkra partnerek ennek a döntésnek a meghozatalában, és akkor nyilván személyes közreműködésükkel is úgy érezhetik, hogy sikerül egy tökéletes, egy végleges megoldást találni erre az arcpirító helyzetre, amiben még mindig vagyunk 2010-ben.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés