DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én maradnék a tárgynál, először is első körben arról szeretnék szólni, hogy annak idején több ízben - akkor még a Fidesz egyetértése nélkül - az LMP miért támogatta ennek a törvényjavaslatnak a napirendre tűzését, a második körben pedig arról szeretnék szólni egy kicsit konkretizálva, hogy mik azok a pontok ebben az előterjesztésben, amiért ez így, ebben a formájában nem támogatható, illetve amiért - egyetértek az államtitkár úrral - komoly átdolgozásra szorul ez a javaslat. Arról szeretnék majd beszélni, hogy milyen irányban kellene ezt az előterjesztést átdolgozni.

Az indítékunk, amiért ennek a törvényjavaslatnak a napirendre tűzését támogattuk már az elmúlt hetekben, azt gondolom, hogy elég egyszerűen megragadható. Már májusban több vitában talán én magam is felemlítettem, hogy az eredendő morális adósság 1989-90-ben keletkezett. 1989-90-ben a rendszerváltás, a jogállami forradalom úgy ment végbe Magyarországon, hogy úgy mondjam, egy csomó dolog nem lett elvarrva. A bűn nem neveztetett bűnnek, a felelősséget el lehetett kenni, össze lehetett mosni különböző felelősségi viszonyokat.

Azt lehet látni, hogy számos más volt államszocialista országban úgy tudták a jogállami kereteket kialakítani, hogy egy nagyon világos cezúrát húztak a jogállam előtti berendezkedés és a jogállami berendezkedés között. Magyarországon az elmúlt húsz évben - és itt nyilván az elmúlt húsz év pártjai között a felelősség nem egyenlően oszlik meg, de valamennyi pártot terheli - ez a cezúra minduntalan el lett mosva, szét lett kenve. Természetesen az elsődleges felelősség azokat terheli, akik az elmúlt években még arra is kísérletet tettek, nemcsak hogy privilegizált nyugdíjat kapnak ilyen emberek, de arra is kísérletet tettek, hogy az állam kitüntetéssel ismerje el azoknak a tevékenységét, akik, akármilyen felvilágosultan is, de mégiscsak egy diktatúrának voltak az üzemeltetői. S emlékezzünk arra, hogy akkor, amikor ezt a húzásukat kritika érte, ők maguk próbáltak valamiféle erkölcsi magaslatról kiosztani különböző alkotmányos szereplőket. Ez egy tünet, amit láttunk az állami kitüntetések kapcsán, arról tanúskodik, hogy nem lettek világosan tisztázva erkölcsi dimenziók a rendszerváltás éveiben, 1989-90-ben.

Ugyanakkor ne gondoljuk azt, hogy egy vagylagos választás van a jogállami normák megtartása és az erkölcsi tisztázás, a morális válság felszámolása között. Én magam is egyetértek azzal, és újfent csak elismételni tudom Mile Lajos képviselőtársam által az imént idézett klasszikus alkotmánybírósági tételt, hogy jogállamot nem lehet a jogállam ellenében építeni. Ennek pontosan az a jelentősége, hogy ha megmaradunk az erkölcsi dimenziónál - és most a világért sem szeretnék jogászkodásba bonyolódni -, egyszerűen arról van szó, hogy ha világos etikai normák alapján kívánunk egy társadalmat berendezni, akkor nem lehet bármilyen jogos felháborodásból sem olyan eszközökhöz nyúlni, olyan elveket lábbal tiporni, amely eszközök, illetve amely elveknek a lábbal tiprása pontosan azt a rendszert jellemezte, amivel szemben egyébként egy új demokrácia képviselői fel kívánnak lépni.

Igen, ennek a felszámolatlan morális krízisnek, ennek a morális adósságnak a folyománya az, hogy még az elmúlt években is előfordulhatott olyan, hogy itt, a Nándorfehérvári teremben a magyar kormány képviselőivel egy befektetői csoport képviseletében az Államvédelmi Hatóságnak egy egykori tisztje tárgyalt. Igen, ezek tünetek, és nem elég ezeket a tüneteket kezelni, valóban kellenek olyan nagyon erős erkölcsi lépések, amik segítenek ezt a morális adósságot lebontani, segítenek ezt a morális adósságot úgy lebontani, hogy közben hűek maradjunk azokhoz az elvekhez, amelyek alapján a harmadik köztársaság 1989-90-ben létrejött. Ezért támogattuk ennek a törvényjavaslatnak a megtárgyalását, ezért gondoljuk azt, hogy ahhoz, hogy ezt a morális adósságot föl lehessen számolni, elengedhetetlenül fontos, hogy az Országgyűlés végre megnyissa az ügynökaktákat, végre szabadon megismerhetőek legyenek a múlt titkai, a múlt iratai. A Lehet Más a Politika egyébként ezzel kapcsolatban, ha nem érkezik záros időn belül kormányzati előterjesztés, meg fogja tenni a maga törvényjavaslatát.

Viszont pontosan annak a módja, hogy ezeket az erkölcsi adósságokat, ezt a morális adósságot hogyan kívánjuk rendezni, nagyon is sokat számít abban, hogy ezt az új rendszert milyen erős erkölcsi alapzatra állítjuk. Éppen ezért nagyon nem mindegy az, hogy egy ilyen törvény, ami, azt gondolom, hogy csak egy tétel abban, hogy ezt a morális adósságot föl lehessen számolni, milyen módon jön létre.

Itt többen utaltak már a képviselőtársaim közül arra, hogy egyrészt a kör meghúzása, definiálása, hogy kiknek a nyugdíj-privilégiumairól van szó, meglehetősen szerencsétlenül került meghatározásra. Most nem szeretnék ebbe belebonyolódni, ez leginkább egy részletes vitának lenne a tárgya, de egész egyszerűen vannak olyan kategóriák, amik nem léteztek, tehát egyszerűen történelmietlenek. Megint más esetben, gondolok itt különböző egyházi személyekre, a törvény végrehajtása egyelőre beleütközik az iratnyilvánosság rendezetlenségébe.

Más esetben pedig arról van szó, hogy addig, amíg a nyugdíj-privilégiumok megszüntetését célozza ez a törvény, ezzel egyetértünk, senki azért pluszhasznot, pluszérdemrendet ne viselhessen, ne húzhasson, mert egyébként egy diktatúrának volt eminens működtetője, ezzel egyetértünk, de itt a privilégiumok megvonásáról van szó. Gyakorlatilag valakinek a nyugdíját a nyugdíjminimum alá csökkenteni, ez, tetszik, nem tetszik, de nem elfogadható egy jogállamban, nem elfogadható egy olyan jogállamban, ahol egyébként a szociális biztonsághoz való jog - ahogy egyébként az önök indokolása is erre utal - szintén egy alkotmányos alapjog. Tehát itt, ha úgy tetszik, a mérték, hogy mi az, amire célzunk, és mi az, amit megvonunk, igenis nem pusztán mennyiségi kérdés, hanem nagyon súlyosan érinti a törvényjavaslat minőségét.

Természetesen nagyon fontos azt is pontosan meghúzni, hogy kiket tekintünk áldozatnak. Igen, nem szeretnék belemenni abba a játékba, amibe nagyon sokan belementek az elmúlt húsz, sőt nyugodtan mondhatom, az elmúlt ötven évben, amikor pontosan azzal próbálták megúszni a tisztázásokat, a szembenézéseket, hogy gyakorta összemosták a tetteseket és az áldozatokat, illetve relativizálták az áldozatok kilétét. Nem csak a '89 előtti történetekre lehet gondolni, lehet nyugodtan gondolni 2006 őszére is, de nem szeretnék belemenni. Pusztán csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy valóban nem csak olyanokról van szó, akiket egyébként törvénytelen ítélet sújtott, olyanokról is szó van, akiknek egész egyszerűen - idézőjelben használom, hogy "csak" - a karrierjüket törték derékba, olyanokról is szó van, akiket egész egyszerűen a pártállam emberei akár még a nyolcvanas években is kicsináltak és lehetetlenné tettek. És olyanokról is szó van, akiket adott esetben ítélet nélkül tartott fogva az ÁVH és veretett agyon.

Tehát, miközben én üdvözlöm azt a szándékot, hogy itt nem pusztán valamiféle bosszú vezérli a jogalkotót, hanem van egy javaslat arra nézvést, hogy hogyan lehet az adósságot abban az értelemben is fölszámolni, hogy húsz év elteltével a magyar állam próbáljon azok számára is valamiféle kárpótlást, de ha nem is kárpótlást, erkölcsi elégtételt nyújtani, akikre a kilencvenes évek kárpótlási törvényei nem vonatkozhattak.

(22.40)

Éppen ezért nagyon finoman és figyelmesen kell ezt a kört meghúzni, mert újabb igazságtalanságokat akkor is el lehet követni, hogyha ezt az áldozati kört egyébként nem méltányosan, nem pontosan húzzuk meg.

S még valamit utoljára, és úgy gondolom, ez nem azoknak szól elsősorban, akik most itt ülnek a Házban, hogy ha valaki fölveti azt a kérdést, hogy miért húsz évvel a rendszerváltás után jönnek elő ilyen javaslatok, és egyáltalán mi szükség van bolygatni a múltat húsz évvel a rendszerváltás után, annak vagy ezeknek az embereknek csak azt lehet mondani, hogy tessék megnézni a leltárt. Hogy nagyon sok következménynélküliség, ami sújtja a magyar társadalmat húsz éve, nagyon sok morális krízis, ami föl-fölszakadt az elmúlt években, nagyon sok elégedetlenség és frusztráció, ami benne van az emberekben az új magyar demokráciával kapcsolatban, mind-mind oda vezethető vissza, hogy az eredendő bűn, tehát a '89-90-es cezúra elmosása folyamatosan, időről időre megtörténhetett.

Addig, amíg nincs egy világos erkölcsi szembenézés a '89-90 előtti rendszer mikéntjével, addig, amíg abban lehet dagonyázni, hogy a Kádár-rendszernek pontosan az volt a trükkje, hogy elkente a határokat, és az áldozatok és a bűnösök közötti határvonalakat addig mosta el, amíg abban reménykedhetett, hogy már nem lesz olyan ember, aki számon kéri azt, hogy mi történt 1990 előtt, ha ezzel nem nézünk szembe, és nem kezdünk valamit, addig nem lehet esélyünk arra, bárki bármekkora parlamenti többséget szerez, hogy a magyar demokrácia becsületét helyre tudjuk állítani. Erről van szó, ezért fontos az, hogy húsz év elteltével, még akkor is, ha nagyon sok mindent nyilvánvalóan nem reparálhat ez a törvényjavaslat, de kísérletet teszünk arra, hogy ezt a húsz éve felhalmozott morális adósságot lebontsuk. Ezért ítéltük fontosnak azt, hogy erről a törvényjavaslatról, még akkor is, ha komoly aggályaink vannak a törvényjavaslat minőségével kapcsolatban, tárgyaljon a Magyar Országgyűlés.

Még egyet utoljára: a magam részéről felháborítónak tartom azt, hogy ma Magyarországon bárki úgy gondolja, hogy az ilyen felvetésekre azzal lehet reagálni, hogy a régi kádári trükköt veti be, hogy végtére is '89 előtt mindenki egyformán bűnös volt. Nem erről van szó, ráadásul nem egy büntetőjogi tárgyú törvényt alkotunk, de addig, amíg nincsenek világos erkölcsi mércék, addig folyamatosan a stiklik és a mutyik és a hatalmi visszaélések fogják a Magyar Köztársaság kormányzását, politikáját szegélyezni. Ugyanakkor erre a nagyon világos erkölcsi mércére szükség van minden politikai erő tekintetében, és amire Mile képviselőtársam utalt: igen, amikor egy világos leltárt akarunk készíteni, akkor azzal is szembe kell nézni, hogy adott esetben ezek az országgyűlési döntések, ezek a célzások elérhetnek olyanokat is, akik ma történetesen nem az üresen tátongó széksorok mögött foglalnak helyet, hanem amúgy adott esetben például a kormányoldal számára írnak alkotmányt.

Ez is része a leltárnak, ezzel is szembe kell nézni, és éppen ezért fontosnak tartom azt, hogy akár egy ilyen törvényjavaslat kapcsán, akár adott esetben egy politikai vitanap keretében tegyünk erőfeszítéseket arra, hogy a múlt feldolgozható legyen. Nem bosszúállással, nem kicsinyes betartásokkal, de azzal igen, hogy az elvarratlan szálakat elvarrjuk, az igazságtalanságokat megpróbáljuk felszámolni, és a húsz éve halmozódó morális adósságot megpróbáljuk törleszteni.

Köszönöm szépen. (Általános taps.)

Forrás: parlament.hu