DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Támogatjuk azt, hogy ezt a törvényjavaslatot a Ház tárgysorozatába vegye, napirendre tűzze.

Annak idején, amikor először májusban vitatkozott az Országgyűlés az alkotmány-előkészítő folyamatról, az LMP két dolgot rögzített. Egyrészt álláspontunk szerint alkotmányozási kényszer nincsen, ugyanakkor, hogyha úgy látja a kétharmados többség, hogy álláspontjuk szerint a magyar demokrácia megújítására úgy van csak lehetőség, hogy egy alkotmányozási folyamatot indít, akkor pontosan azért, hogy egy megalkotandó új alkotmánnyal szemben egy ciklusváltásnál, egy kormányváltásnál, de adott esetben 10-20 év múlva se merüljenek fel alapvető legitimációs problémák, fontos lenne, hogy egy olyan új alkotmányt alkosson meg ebben az esetben az új Országgyűlés, amelyik nemcsak, hogy a pártok közötti konszenzust tartalmazza, de az egész alkotmányozási folyamatot kinyitja, és lehetővé teszi azt, hogy a parlamenten kívül is részt vegyenek állampolgárok egy alaptörvény megalkotásában.

Ezt a folyamatot önmagában nem segíti az, hogyha drótpostán különböző szervezetek a véleményüket beküldhetik. Az LMP-nek pontosan arra vonatkozott annak idején a módosító javaslata, hogy először tervezzük azt meg, hogy korszerű állampolgári technikákkal hogyan lehetne egy részvételi alkotmányozási folyamatot elindítani.

(11.50)

A konkrét MSZP-s javaslattal kapcsolatban természetesen van vitánk, és lennének módosító javaslataink, ugyanakkor pontosan annak érdekében, hogy 5-10-15-20 év múlva ne merülhessenek föl komoly legitimációs problémák egy megalkotandó új alkotmánnyal szemben, álláspontunk szerint fontos az, hogy még most, az alkotmányozási folyamat közepén a tisztelt Ház törvényt alkosson arról, hogy egy alkotmányozási folyamat mögé hogyan lehetne egy nagyon széles állampolgári egyetértést kialakítani.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu