DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az imént Tállai államtitkár úr szólt önkormányzatok eladósodásáról, kötvénykibocsátásról, majd Szekó képviselő úr elmondta egy önkormányzati vezető szemével mindezt.
Én két megjegyzést szeretnék ehhez tenni. Egyrészt Tállai államtitkár úr úgy próbálja beállítani, mintha kormányzati döntésen múlna az vagy múlt volna az, hogy az önkormányzatok mennyi kötvényt bocsátottak is, és azt mire fordították. Az önkormányzatok saját döntés alapján hozták meg ezeket a döntéseiket, semmifajta kormányzati befolyásolási lehetőség ebben nem volt. (Babák Mihály: Na, na! Csak fojtogattátok őket.) Részben azért nem volt, mert éppen Tállai képviselő úr képviselte a Fidesz-frakciót azokon a tárgyalásokon 2007-ben és 2008-ban, ahol 18 fordulót bonyolítottunk le a Pénzügyminisztériumban, és ahol minden módon elzárkóztak attól, hogy olyan szabályozás szülessen az önkormányzati kötvénykibocsátásra, amely megfontoltabb és visszafogottabb eladósodást biztosított volna. Sajnálom, hogy erre most nem emlékezett vissza, amikor hozzászólt ehhez a témához.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés