GELENCSÉR ATTILA (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tudjuk régóta, hogy melyik statisztika az igaz: amelyiket önök hamisítanak. Úgyhogy nem nagyon hiszek önnek. (Kovács Tibor: Az ÁSZ vizsgálta.) Nem nagyon hiszek önnek, volt miniszter úr. Az a helyzet, hogy ha lenn élne az emberek között, és megkérdezné, mondjuk, egy regionális adóhivatal vezetőjét, hogy a regionális átszervezés előtt vagy után voltak-e többen, akkor azt a választ kapná, hogy utána. Ha megkérdezné a regionális közigazgatási hivatalvezetőt, hogy az átszervezés előtt vagy utána voltak-e többen, akkor azt a választ fogja kapni - meglepő módon -, hogy az átszervezés után többen lettek, és sorolhatnám.
Hogy önök hova rakták a saját statisztikáikban az államhoz tartozó dekoncentrált szervek vagy bármilyen állami igazgatási szervben dolgozókat, ez különösebben nem érdekes. De ha már itt ki szeretne engem oktatni abból, hogy egyébként hogyan néz ki Magyarország, illetve kérdezett költői módon tőlem, akkor hadd kérdezzek vissza: tudja-e, hogy egy Somogy megyei önkormányzat nagyságú önkormányzattól mennyit vontak el önök négy év alatt? Egyáltalán van-e valami fogalma arról, hogy milyen mértékben lehetetlenítették el? És nem értettem félre, hogy ön mit mondott Tállai Andrással kapcsolatban, hát dehogyis értettem félre! Tállai András azt tette, hogy megvédte az önkormányzatok működőképességét azáltal, hogy nem járult hozzá ahhoz, hogy önök még a kötvénykibocsátás lehetőségét is elvegyék tőlünk.
Nem tudom, mi nem érthető azon, hogy a kötvénykibocsátás, miniszter úr, semmi más nem volt, csak egy válasz az önök brutális elvonásaira. (Vigh László: Pontosan.) Ez egy válasz volt. Amikor először az én pénzügyesem bejött hozzám - egy örökölt pénzügyes -, és azt mondta, elnök úr, nem tudunk mit csinálni, kötvényt kell kibocsátani, felállt a hátamon a szőr. Eszem ágában nem volt kibocsátani, de azt mondta, hogy olyanok a jövő évi számok, hogy nem tudunk mit csinálni.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban. - Gőgös Zoltán: Ilyenek a számok.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés