GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Három dolgot szeretnék hozzátenni ahhoz, amiről ön beszélt. A szocialista-szabad demokrata kormány volt az, amelyik a 2002. év őszén 2003-ra a költségvetésbe elhelyezte azt a paragrafust, amely szerint az önkormányzatok egy meglehetősen széles skálán való mozgással kérhették ingyenesen a területükön lévő állami ingatlanokat. És úgy tudom, nem készült erről kimutatás, de nagyon-nagyon sok önkormányzat jutott ehhez. Én a saját városomat, Nagykanizsát tudom.

A következő: úgy érzem, hogy a privatizációról önnek nagyon furcsa információi vannak. Szeretném elmondani, az Antall-kormány idején privatizálták az akkori könyv szerinti vagyon legnagyobb értékét, kevesebb mint a könyv szerinti érték egyharmadáért. A Horn-kormány idején a privatizációban a könyv szerinti értéknek több mint háromszorosát érték el. Ezt már csak úgy zárójelben teszem oda, azt a pénzt nem elosztottuk, hanem adósságcsökkentésre használtuk, amit aztán '98-tól már önök is igénybe vettek.

A másik, amit a végén mondott, ön mondta, tehát a saját szavaival van bajom: azt mondta, hogy bevétel kell, azt mondta, hogy adót könnyítettünk. Képviselő úr, önök is beismerik, hogy a bevétel a nyugdíj-megtakarítások lenyúlásából van. Ez a baj! Tehát elveszett az adórendszerből a szolidaritás, a 32 százalékos adó, helyette szemet vetettek és a ma délelőtti szavazással a törvényi feltételeit is megteremtették annak, hogy az emberek nyugdíj-megtakarítását elvegyék. Ez valóban együttműködés!

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu