ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A napirend előtti felszólalások végére értünk.

Tisztelt Országgyűlés! Most megkezdjük a határozathozatalokat. Kérem önöket, ellenőrizzék, hogy képviselői kártyájukat elhelyezték-e a szavazógépben.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökének és tagjainak választása. A képviselőcsoportok jelölése alapján az Országgyűlés elnöke megtette személyi javaslatát, ezt H/1663. sorszámon megkapták.

Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Simor András urat, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, valamint a felügyelőbizottság elnök- és tagjelöltjeit. (Szórványos taps.)

A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény 57/A. §-a rendelkezései szerint az Országgyűlés először a kormánypárti képviselőcsoportok által javasolt elnökjelölt személyéről határoz, és ezt követően egyszerre, egy csoportban szavaz a további tagok megválasztásáról.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a felügyelőbizottság elnökének Járai Zsigmond urat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 332 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett Járai Zsigmondot a felügyelőbizottság elnökének megválasztotta. (Taps a kormánypártok, az LMP és a Jobbik soraiból. - Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Most a további öt tagról egy szavazással döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a felügyelőbizottság tagjának dr. Katona Tamás urat, Madarász László urat, dr. Róna Péter urat, dr. Szényei Gábor András urat és Varga István urat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 345 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a felügyelőbizottság tagjait megválasztotta. (Taps. - A felügyelőbizottság elnöke és tagjai a páholyban felállva köszönik meg a tapsot.)

Tisztelt Országgyűlés! Most a megválasztott elnök és felügyelőbizottsági tagok eskütétele következik. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy Madarász László úr eskütételére csak jövő heti ülésünkön kerül sor.

Kérem a felügyelőbizottság elnökét és további tagjait, fáradjanak a terem közepére, és tegyék le az esküt. Megkérem Földesi Gyula jegyzőt, olvassa elő az eskü szövegét.

A jelenlévőket pedig kérem, álljanak fel. (A teremben lévők felállnak. - Dr. Járai Zsigmond, dr. Katona Tamás, dr. Róna Péter, dr. Szényei Gábor András és Varga István a terem közepére lép. - Földesi Gyula jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu