MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden reagáljak az előttem hozzászólókra is, hiszen az, hogy az adócsökkentésnek milyen költségcsökkentési hatása van a vállalkozásoknál, két percben nem igazán tudnám elmondani, de biztos vannak itt, akik ezt el tudják mondani. De hogy ezt meg lehet kérdőjelezni, az elég furcsa. Mint ahogy nyilván az is furcsa lenne, ha nem szoktunk volna hozzá, hogy azok, akik ezt a helyzetet előidézték, meggyanúsítják az önkormányzatokat. Erre is tudnék bőven válaszolni, hogy az önkormányzatoknak miért és hogyan, milyen körülmények között kellett kötvényeket felvenniük, és mire költötték. Amikor Veres János ilyeneket kijelent, az jut eszembe, amikor az előző Orbán-kormányt felelőssé tette azért, hogy a Ferihegy Airportot visszaszerezték a kanadai tulajdonosoktól, azután ők pedig eladták 450 milliárd forintért, amit most sem tudunk, hogy hol van.

És itt engedjék meg, amire még reagálni szeretnék a közlekedést tekintve is, ott is a túlélés éve következik. Mert igazából amit lehet, eladtak. Tehát amikor a szocialisták lopásról beszélnek, ezt nem jól teszik, mert szerintem a lopás szónál mindenki őrájuk gondol. Itt is ellopták és eladták a stratégiai pontokat, a Ferihegyi repülőteret, az autópályákat igaz, megépítették, de súlyos hitellel és rendelkezésre állási díjjal terhelték. A metró, a szennyvíztisztító, az autópálya-építkezéseknél az uniós bonyodalmak miatt veszélybe kerültek a kifizetések. Ez mind-mind terheli a mostani uniós kasszát, uniós kereteket is. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy az uniós fejlesztések mégiscsak lehetőséget adnak, hogy legalább túléljük és fejlesszük a közutat és a vasutat is.

(18.00)

Az uniós részekhez a kormány ebben a nehéz időszakban is biztosít forrásokat. Itt is majd később kivizsgálásra kerül olyan állami stratégiai vagyonok eladása, mint a MÁV-Cargo. Tehát ami átment, átfolyik az országon és hasznot lehet belőle szedni, azt mind eladták és eladósították, úgyhogy ezt a helyzetet kell túlélni. Ennek a lehetőségeit azért megteremti ez a költségvetés és az uniós források, még ha természetesen mindezzel a nehéz örökséggel együtt kell élni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu