PŐSZE LAJOS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Röviden mondanék néhány gondolatot ehhez a témához. Az előző két hozzászóló elsősorban úgy szólt hozzá ehhez a témához, mintha itt valamilyen fogyasztóvédelmi lendületet, aspektust kapna a PSZÁF iránya, ennek a jövője. Ez igaz is, jó is és kell is, hiszen tudjuk, hogy mit éltünk át az elmúlt években, de szeretném egy kicsit szélesebb összefüggésbe helyezni, hogy mit is jelent a PSZÁF és ez a törvény, hogy végül is mi mindenről döntünk.

Ha végignézzük a genezisétől kezdve a PSZÁF történetét, akkor azt kell mondjam, hogy ma 8000 milliárd forintról döntünk. Elmondom, hogy mit értek ez alatt. Amikor 1991-ben az első banktörvényt létrehoztuk, és hozzákezdtünk a bankok akkori konszolidálásához, az 3 milliárd dollárba került akkor. 1991 és 1993 között 3 milliárd dollárba került. 1997-ben 2000 milliárd forint volt az adósságcsere, amit a Nemzeti Banktól átcserélt az állam, mert olyan rossz banki törvény volt, olyan rossz volt a PSZÁF működése, hogy egészen 1997-ig kereskedelmi bankként tudott részben működni a Nemzeti Bank, és összeszedett 2000 milliárd forintot.

Hogy jön ki a 8000 milliárd? Úgy, hogy egyrészt a '97-es adósságcsere kamatjai, másrészt a '93-as 3 milliárd dollár bankkonszolidáció törlesztése a mai napig 8000 milliárd forintra duzzadt fel úgy, hogy ha jól tudom, jövőre vagy azután jár le a kötvénynek az a tőkéje, amivel a '93-as bankkonszolidáció 3 milliárd dollárját szedtük elő. Ez azt jelenti, hogy ha sokkal körültekintőbb lett volna a '91-es törvény, ha a bankfelügyeleti tevékenység sokkal szigorúbb lett volna, ha nem lehetett volna a Nemzeti Banknak kereskedelmi banki tevékenységgel 2000 milliárd forintot összelapátolnia, akkor ma 8000 milliárd forinttal kevesebb lenne az államadóság, mert ez mind az államadósság része volt. Akkor most nem 22 000 milliárd, hanem csak 14 000 milliárd lenne, és 50 százalék alatt volna a GDP-hez viszonyítva. Európa éllovasai lennénk! Tehát amikor a PSZÁF-ról és a PSZÁF működéséről beszélünk, akkor bizony azt is kell nézni, hogy emögött egy iszonyatosan fontos nemzetstratégiai területről van szó.

Nota bene azok a fogyasztóvédelmi aspektusok, amelyekkel megerősítjük a PSZÁF működését és védjük a lakosságot, triviális dolgok. A napi életünk, a családtagjaink személyes tapasztalataiból, a józan ész logikájából jönnek, hogy ezeket meg kellett csinálni, s végre a helyére kerültek. Ezért örülünk annak a Jobbik nevében, hogy a PSZÁF rendeletalkotási jogot is kapott, hiszen nagyon sokáig nagyon sok kérdésben pont ez volt a probléma, erre hivatkozott a PSZÁF, széttette a kezét, mondván, hogy igen, de nincs eszközöm, nem tudom a bankokat erre, arra vagy amarra rávenni. Egyébként hozzá kell tennem, hogy ez a rendeletalkotási jog és ez a hatáskör messze nem múlja felül azt, amivel a nyugat-európai PSZÁF-ok, illetve az amerikai felügyeletek jelen pillanatban rendelkeznek.

A jó dolgok mellett - mert a rendeletalkotási jog vagy a fogyasztóvédelmi aspektusok jó dolgok - továbbra is vannak problémák ebben az előterjesztésben, nevezetesen az, hogy az egész törvénytervezet logikája, filozófiája követő jellegű és nem megelőző, nem előzetesen feltáró logika. Ez azt jelenti, ki kell mondani, hogy ennek a PSZÁF-törvénytervezetnek is a lényegét a bankvilág sugallta, nem azt mondom, hogy ő fogalmazta meg, de az ő érdekei markánsan benne vannak, mint ahogy a Nemzeti Bank érdekei is markánsan benne vannak. De ezen nem is kell csodálkozni, hiszen egy évvel ezelőtt a Nemzeti Bank még "le akarta nyelni" a PSZÁF-ot, tehát ő akarta a PSZÁF-ot is felügyelni. Még mindig nem eléggé alkalmas ez a törvénytervezet arra, hogy elébe menjen a dolgoknak. Márpedig elébe kell menni a dolgoknak, és ha úgy tetszik, ezt a törvénytervezetet tovább kell szigorítani, méghozzá oly módon, hogy műveleti mélységig be tudjon menni az ellenőrzésbe a PSZÁF.

(20.40)

Ehhez emberanyag kell, hatáskör kell, jogkör kell, eszerint kell majd átdolgozni hamarosan ezt a törvénytervezetet, mert ha nem vagyunk benn műveleti mélységig, akkor nem tudjuk ellenőrizni azt, hogy a magyarországi bankok milyen módon, mekkora pénzt, hogyan utalnak ki ebből az országból, márpedig nekünk nem mindegy, hogy mennyi adót fizetnek, mennyi adót tudunk rájuk bizonyítani vagy tőlük kicsikarni. Tehát ebben az irányban mindenképpen tovább kell fejleszteni a törvénytervezetet.

A reakcióképességet, a határozottságot is jobban elő kell segíteni személyi, törvényi további szigorításokkal. Emlékezzünk csak vissza, kérem szépen, két szélsőséges példát mondok, hogy mennyire bizonytalan még a PSZÁF-nak komoly, kritikus esetekben a reakcióképessége. Amikor a Telekomnak a részvényei Montenegróban, amikor a Telekom botrányba keveredett - ismerik a sztorit, nem akarok erre kitérni -, az USA-ban, ahol szintén forgalmazták és forgalmazzák a Telekom részvényeit, az Open Market Committee sokkal hamarabb kezdett vizsgálatot a Telekom részvényeivel kapcsolatban a részvényesek érdekében, mint itthon a PSZÁF. Itthon a PSZÁF még aludt, amikor az USA-ban már javában folyt a bűnügyi vizsgálat, hogy mi történt a Telekom céggel, a Telekom részvényeivel. A magyar részvényesek érdekeit az itteni PSZÁF nem védte, nem mozdult. Amikor meg mozdult a PSZÁF, előre, időben, amikor szegény Szász Karcsit majdnem agyonverték... Tehát látszik, hogy nincs még a helyén a PSZÁF, a kritikus esetekben, amik bizony előfordulhatnak a jövőben is, mert nincs vége a spekulációs világnak - bár igaza volna Schiffer András képviselőtársamnak, de nincs vége a spekulációs világnak -, és a PSZÁF-nak igenis fel kell készülni, hogy ilyen esetekben is kellő határozottsággal és gyorsasággal tudjon reagálni.

Azt tudom tehát összefoglalóan elmondani, hogy nagyon sok előremutató elem van ebben a törvénytervezetben, de még mindig nincs elég hatáskörrel ellátva, elég - hogy mondjam? - emberanyaggal és kondíciókkal felruházva a PSZÁF ahhoz, hogy bizony megfeleljen annak a széles és egyben műveleti mélységű ellenőrzésnek, amit elvárnánk a jövőben ettől a felügyelettől.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu