SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti kisebbségek támogatásához kívánok hozzászólni. Sokszor és sok alkalommal elmondták közülünk sokan a Jobbikból, mi azt valljuk és azt hisszük, hogy Magyarországon rendezett nemzetiségi viszonyokra van szükség, azért is, hogy ezáltal is a határon túli magyarság érdekében hathatósabban és jobban fel tudjunk lépni. Tehát rendezett tiszta viszonyokra, természetesen azzal együtt, hogy ez nem jelenthet semmilyen súlyos pozitív diszkriminációt vagy a magyarságra nézve negatív diszkriminációt ezekkel a csoportokkal szemben. Mi alapvetően azt tartjuk, hogy egyrészt a jogalkotás terén, másrészt pedig a költségvetés és a finanszírozás terén is akkor járunk el helyesen, ha rendezett, és a nemzetiségeink, a nemzetiségi szervezetek számára kiszámítható viszonyok uralkodnak az országban.
Sajnos azt látjuk a költségvetést tekintve, hogy az eddigieknél tisztább helyzet teremtése helyett a kormány inkább növeli azt a kormányváltás óta egyébként is meglévő bizonytalanságot a kisebbségi szervezetek körében, amely kezdődött egyrészt azzal, hogy önök teljesen fölösleges és értelmetlen módon átalakították a kisebbségi önkormányzati rendszert - ugye, csökkentették a kisebbségi önkormányzatok tagjainak a számát -, majd folytatódott olyan finanszírozásbeli bizonytalanságokkal, mint például az, hogy a kisebbségi sajtótermékeknek járó támogatást néhány nappal ezelőtt, három hónap csúszással kapták meg az érintettek, ezzel súlyos bizonytalanságot okozva. Egyébként, ha már itt járunk, ebből a költségvetésből az sem derül ki - a korábbiakkal ellentétben -, hogy a 19 működő kisebbségi sajtóterméket hogyan, milyen forrásból kívánja a kormány finanszírozni, hiszen ebben a fejezetben is azt látjuk, amit látunk sok más fejezetben, hogy sok helyen eltűntek korábban meglévő konkrétumok, és megjelentek ki nem fejtett, több száz milliós tételek, homályos utalásokkal, hogy ezt hogyan és kiknek kell majd elkölteni. Tehát ez az összeg itt külön szintén nem szerepel, azért ezt némileg problémásnak tartjuk.
Nem értjük továbbá azt sem, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok, valamint az általuk fenntartott intézmények támogatását, amely eddig az országgyűlési fejezetben szerepelt, az idei költségvetés miért tette át a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetébe. Ez szintén nyugtalanságot kelt és kelthet ezeknek a szervezeteknek a körében, hiszen ezekhez az összegekhez akkor könnyebb a későbbiekben hozzányúlni, vagy könnyebb ezeket zárolni. Reméljük, hogy ezt nem valamiféle fegyelmezési eszközként kívánják majd használni. Mindenesetre a Jobbik javasolni fogja, hogy ezek a sorok kerüljenek majd vissza a parlamenti fejezetbe.
Amit szintén nagyon problémásnak látunk, hogy korábban jól működött a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, amelynek a tagjai, kurátorai - huszonpáran voltak - között ott volt egyrészt a 13 elismert kisebbség vezetője, ott voltak a parlamenti pártok képviselői, illetve kormányzati delegáltak, ez közel 15 éve így-úgy, de alapvetően jól működő közalapítvány volt, viszonylag rendezett viszonyokkal, viszonylagos egyetértéssel az érintett kisebbségek körében. A költségvetésben nem találtuk nyomát ennek a szervezetnek, úgy tudjuk, hogy ezt is meg kívánják szüntetni. Ahelyett, hogy egyébként a korábban 600 milliós támogatást, amely az elmúlt években, a szocialista kormányok alatt már 412 millióra csökkent, úgy gondoljuk, inkább emelni vagy legalábbis szinten tartani kellett volna, de semmiképpen sem elvenni és megszüntetni; ellentétben egyébként - teszem hozzá - a Magyarországi Cigányokért Közalapítvánnyal, ha már itt vagyunk.
Nincs itt Lendvai képviselő asszony, de szeretném megnyugtatni, hogy sem erős, sem light cigányozásba nem fogok most belekezdeni, de kétségkívül tény, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, ha csökkentett támogatással is, de továbbra is külön soron szerepel a költségvetésben úgy, hogy komoly visszaélések - vagy legalábbis visszaélések gyanúja - merült fel több tíz millió forint esetében a korábbi működés során is. Ez mégis külön összegként szerepel, teszem hozzá, úgy, hogy számos más forrás is nevesítve van a hazai cigányok támogatására, mint például - csak hogy egyet emeljek ki, hiszen szó volt itt nem olyan régen róla - Balog államtitkár úr mondta, hogy nem értette, miért volt az, hogy romatelepek felszámolására kiírt sok száz millió forintos pályázatra pusztán egyetlen pályázat érkezett. Ehhez képest a költségvetésben most is látunk egy 500 millió forintos tételt, romatelepeken élők lakhatási és szociális integrációs programjára. Mi ezt a pénzt sokkal jobb helyre tudnánk átcsoportosítani, ezzel kapcsolatban majd szintén megtesszük a megfelelő javaslatainkat.
Hallani lehet arról, hogy valamilyen Wekerle-alapnak nevezett új szervezet lenne az, amely majd a nemzeti kisebbségek támogatására, programjaik, kultúrájuk megőrzésére osztaná a pénzt, erről azonban semmit nem lehet hivatalosan tudni a költségvetésben, ennek nyoma nincsen, csak a pesti pletykák szólnak erről. Attól félünk, hogy a kormányzatnak az eddig is meglévő gyakorlata fog itt is visszaköszönni. Volt korábban egy valamilyen jól működő rendszer, ahol volt valamilyen civil vagy külső kontroll, akkor ezt szüntessük meg, hozzunk létre helyette egy másik alapot, amit majd a saját embereinkkel tudunk ellenőriztetni, és majd a saját embereink fogják eldönteni, hogy ki az, akit ebből tudunk támogatni.
Mi ezzel abszolút nem tudunk egyetérteni, úgyhogy azt fogjuk javasolni, és azt hiszem, ezt talán már be is adtuk, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál szereplő nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása soron lévő 110 millió forint - ami szintén nincs kibontva, hogy ez mit jelent -, valamint a szintén pontosan ki nem fejtett kisebbségi tevékenység támogatása soron szereplő 768,6 millió forint alatt lévő, még rejtélyesebb, és a továbbiakban ki nem bontott egyéb működési célú kiadások 325 millió forintját... - még egyszer mondom, itt van egy 325 millió forintos sor, amiről nem tudjuk pontosan, hogy ez mit jelent, ki fogja osztani, kinek és milyen formában.
(20.00)
Ebből a két összeget szeretnénk összevonni, és ebből tovább működtetni a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítványt, így egy 435,1 millió forintos keretet kapunk, ez körülbelül a tavalyi összegnek az inflációval növelt aránya.
Üdvözöljük egyébként azt is, hogyha a kormányzati törekvés az etnobiznisz elleni küzdelmet jelentené abban az esetben, hogy az egyes önkormányzatok feladatalapú támogatását a 2001-es népszámlálás adataihoz kívánja kötni, tehát a feladatalapú támogatását úgy osztani, hogy azt vesszük közben figyelembe, hogy tíz évvel ezelőtt az adott településen mely kisebbséghez hányan sorolták magukat. Én magam voltam az, aki több alkalommal az etnobiznisz ellen felemeltem a hangomat, vagy felemeltük a hangunkat, de úgy gondoljuk, itt nem ez a megoldás, lehet előretekinteni, majd esetleg azon gondolkodni, hogy a következő népszámlálás során ezeket az adatokat figyelembe venni.
Most azonban nem járunk jó úton. Azokat a szervezeteket fogjuk büntetni, amelyek kistelepülésen élnek, és ugyanakkor valóban jó munkát végeznek, ahelyett, hogy egy jól működő pályázati rendszer kellene, csak a tisztelt kormányzat ódzkodik mindentől, amit pályázni lehet, ódzkodik mindentől, amibe bárki is beleszólhat, aki nem az önök tenyeréből eszik. Mi inkább azt javasolnánk, hogy itt egy jól működő pályázati rendszerre lenne szükség az érintettek bevonásával, és ezeknek a céloknak kétségkívül az eddigieknél jobban és erősebben történt ellenőrzésével kellene ezeket a támogatásokat elkölteni.
Tehát összességében nagyjából ez lenne a javaslatunk. Konkrét összegmódosításokat vagy összegemeléseket nem tartunk föltétlenül indokoltnak. Azok az összegek, amelyek különböző sorokon - és most a nemzeti kisebbségekről beszélek - a nemzeti kisebbségek támogatására szerepelnek, alapvetően elégségesnek tartjuk, azonban ennek az elosztásával és a kibontásával egyáltalán nem tudunk egyetérteni, mert nem jó jövőt vetít elő az, hogy semmilyen formában nem látható, hogy ezeket a pénzeket ki és milyen szempontok szerint fogja majd az önkormányzatokhoz eljuttatni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés