SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Ez a törvényjavaslat salátatörvény, amelynek elsődleges célja egyes pénzügyi tárgyú uniós jogi aktusok hazai jogrendbe történő átültetése, emellett több technikai jellegű pontosítást is tartalmaz. A javaslat továbbá újraszabályozza a tőzsdei kivezetést, valamint az ügyfelek számára vonzóbbá teszi a lakás-takarékpénztárak igénybevételét. A magam részéről ez utóbbival, vagyis a törvényjavaslatnak a lakás-takarékpénztárakat érintő részével kívánok foglakozni.
A törvényjavaslat szerint az egy szerződés után igényelhető állami támogatás időtartama 8 évről 10 évre emelkedik. A módosítás révén növelhető az egy szerződéssel elérhető maximális szerződésösszeg, 40-60 százalékos betét-lakáskölcsön aránnyal számolva 6,2 millió forintról 8 millió forintra, a maximális tízéves megtakarítási idő esetén. Az ügyfelek így nagyobb összeget tudnak lakás-takarékpénztári forrásból lakáscélra fordítani. Ha a család több tagjai is köt szerződést, nagyobb lakásberuházás is finanszírozható a lakás-előtakarékosságra alapozva.
A lakás-előtakarékossági támogatásra vonatkozó új rendelkezést csak a módosítások hatálybalépését követően kötött szerződésekre lehet alkalmazni. A javaslat lehetővé teszi, hogy a lakás-előtakarékossági szerződést ne csak a lakás-előtakarékoskodó, illetve kedvezményezett jelölése esetén a kedvezményezett, hanem e személyek közeli hozzátartozója is felhasználhassa lakáscélra. A javaslat megkönnyíti a családok részére, hogy több szerződést is felhasználhassanak egy adott lakáscél megvalósításához, anélkül, hogy mindegyik családtagnak tulajdont kellene szereznie az adott lakásban. A lakáscélú felhasználási kört bővítő rendelkezést a hatálybalépést megelőzően kötött szerződésekre is alkalmazni kell.
A javaslat enyhíti az áthidaló kölcsönök nyújtására vonatkozó korlátokat. A hatályos törvény szerint a lakás-takarékpénztár kétféle áthidaló kölcsönt nyújthat. A 11. § (2) bekezdése alapján a lakás-előtakarékoskodó akkor igényelhet áthidalható kölcsönt, ha a megtakarítás ideje már elérte a 2 évet, és a szerződéses összegnek a 25 százalékát már megtakarította. A 11. § (3) bekezdése szerint a lakás-takarékpénztár azonnali áthidaló kölcsönt is nyújthat a megkötött lakás-előtakarékossági szerződés alapján, e kölcsönök aránya azonban nem haladhatja meg a szabad eszközök 5 százalékát. A két típusú áthidaló kölcsön aránya együttesen nem haladhatja meg a szabad eszközök 20 százalékát.
Tekintettel arra, hogy a megtakarításhoz kapcsolódó lakáskölcsön iránti igény eddig alacsony volt, a lakás-takarékpénztárak jelentős, 368 milliárd forint szabad eszközzel rendelkeznek - a szabad eszköz egy adott pillanatban kiutalásra, megtakarításra és hozzá kapcsolódó lakáskölcsönök kifizetésére fel nem használt betét. Annak érdekében, hogy növekedjen a lakáscélra nyújtott áthidaló kölcsönök állománya, a törvényjavaslat javaslatot tesz a szabad eszközök felhasználására vonatkozó előírás módosítására. A javaslat szerint 20 százalék helyett a szabad eszközök 75 százalékát használhatja fel a lakás-takarékpénztár áthidaló kölcsönök nyújtására, és megszűnik a két áthidaló kölcsön közötti különbségtétel. A módosítás révén növekedhet a lakás-takarékpénztárak által lakáscélra nyújtott hitelek állománya.
Összefoglalva: a javaslat a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításával lehetővé teszi, hogy a lakás-előtakarékossági szerződést ne csak a lakás-előtakarékoskodó, illetve kedvezményezett jelölése esetén a kedvezményezett, hanem e személyek közeli hozzátartozója is felhasználja lakáscélra. A javaslat megkönnyíti a családok részére, hogy több szerződést is felhasználhassanak. A javaslat 8 év megtakarítási időről 10 év megtakarítási időre növeli a lehetőséget. A korábbi 6,2 millió forintról - tízéves megtakarítási idő esetén - 8 millió forintra emeli ezt az összeget.
Sajnos az elmúlt évek intézkedéseinek is köszönhetően, a szociálpolitikai támogatás eltörlése, a kedvezményes lakáshitelek megszűnése miatt a lakás- és ingatlanpiac szinte teljesen lefagyott. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy többek között a kedvezményes lakáshitelek eltörlése után, ezek helyettesítésére burjánzott el a devizaalapú jelzáloghitelezés, belesodorva magyar családok ezreit ebbe a krízishelyzetbe, amit újfent a nemzeti együttműködés kormányának kell kezelnie. A lakás-takarékpénztárakat érintő tervezett változások ezen helyzeten nem tudnak egy csapásra változtatni, de mindenképpen egy fontos lépés a megoldás irányába. Tehát a törvényjavaslat talán legfontosabb tartalmi része a kormány második akciótervének egy pontjához kapcsolódik: a lakás-takarékpénztárakra vonatkozó szabályozást módosítja abból a célból, hogy hatékonyabbá tegye a lakáscélú megtakarításokat, és lehetővé tegye, hogy a lakás-, illetve ingatlanberuházások a jövőben nagyobb mértéket ölthessenek. Tehát a fent vázolt intézkedésekkel az ingatlanpiaci válságot követően egy impulzust kíván a kormány adni a második akciótervben megfogalmazottaknak megfelelően a lakáspiacnak és az építőiparnak.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés