TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezelőtt egy héttel azt mondtam, hogy fekete kedd. Ma azt mondom, hogy a felelősség az önöké. Az önöké azért, mert egy alkotmányos demokráciának az a lényege, hogy minden hatalom korlátozott, tartalmilag is, hiszen alapvető jogokat nem korlátozhat, és eljárásilag is, mert egyetlenegy olyan hatalmi ág sem lehet egy demokráciában, amelynek nincs kontrollja. Így az a felelősség, amennyiben önök megszavazzák ezt az alkotmánymódosítást és a hozzá kapcsolódó két jogszabályt, az önöké lesz. Az a felelősség, hogy egy, általuk le nem egyeztetett, felhatalmazást, ugyan önök állítják, de nem kaptak, hogy ezzel a felelősséggel úgy éljenek, hogy ez igazolja és visszaigazolja, hogy egy alkotmányos demokráciában élhetünk és élünk, ez a felelősség az önöké.

Az alkotmányosság alapja, hogy az alkotmánnyal ellentétes alsóbb szintű jogszabályok semmisek. Itt, a parlamentben a vita kapcsán érdeklődéssel hallgattam volna Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr hozzászólását, értelmezését ehhez a törvényhez, vagy kíváncsi lennék, hogy az egyetemen a diákjai hogyan viszonyulnak most ehhez az alkotmánymódosításhoz. (Lázár János: Támogatják.) Bizonyára így van, hogy támogatják, azért mégis szeretném ezt hallani, vagy azokat az alkotmányjogászokat, akik ma jelen pillanatban megfogalmazzák azokat a véleményeket, amelyekben finoman szólva minimum úgy fogalmaznak, hogy a felelősség nagy, objektíve pedig azt fogalmazzák meg, hogy innentől kezdve az alkotmányos demokráciának vége van.

Az, hogy a módosítások kapcsán egy, mondjuk úgy, hogy kulturáltnak finoman nehezen nevezhető javaslat, amely szerint az AB előtt a magyar állampolgár kiutasításának tilalmára lehet hivatkozni az adótörvényekkel szemben, de a tulajdonhoz való jogra, a közteherviselés arányosságára vagy a jogállamiságra nem, elég érdekes felvetése a javaslatnak. Itt a vitában többször elhangzott, hogy egy cinikus vagy legalábbis, mondjuk úgy, nem demokratikus megoldást választ az előterjesztés és a hozzá benyújtott módosítás.

Végezetül még, ami az alkotmánymódosításnak, akár ha visszamennénk a rövid történeti elemzésére, amibe nem szeretnék belebocsátkozni, mert már többen elmondták, hogy hogyan is született, mire lett válasz az alkotmánymódosítás, ezt majd kicsit később érdemes szerintem a jövőben elemezni, ma ez még túl friss, de azért egy dolog ma látszik: hogy az eredményesség mindenáron való akarása nem menti fel önöket, hogy átlépjék a demokratikus normákat. Tehát nem lehet folyamatosan arra hivatkozni, hogy mert eredményesnek kell lenni. Lehet eredményesnek lenni demokratikus keretek között is. Ezt írta le az Alkotmánybíróság önöknek, amikor megfogalmazta, hogy a ma érvényben lévő hatályos alkotmány keretei között is megoldható az úgynevezett 98 százalékos adó kérdése.

Ehhez képest önök válaszul olyan megoldást választottak, hogy innentől kezdve senki nem kérdőjelezheti meg az önök kvázi eredményességét. Azt szeretném tehát mondani, hogy ma ebben a parlamentben önöknek kétharmaduk van. Ma. Jelen pillanatban ez a törvény önök által kétharmaddal elfogadható. De azt a felelősséget ezzel a szavazással, már a név szerinti szavazással sem fogják levetni, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a jövőben milyen Magyarországon lehet elmondani, hogy alkotmányos demokrácia van, vagy esetleg egy más, egy hatalmi önkényre alapuló, egy mindenkori hatalmi helyzetben a döntését eredményesnek minősítő politika. (Nagy zaj a kormánypárti padsorokban. - Wittner Mária: Nicsak, ki beszél?)

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu