VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nagymértékben támogatni tudjuk azt a javaslatot, amely arra irányul, hogy egy ötpárti, parlamenti konszenzus alakuljon ki azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjünk az európai uniós forrásokkal. Azért is fontos ez, mert látni, hogy az a gazdaságpolitikai vízió, ami most a költségvetésben is kirajzolódik, nem biztosítja azt a gazdasági növekedést - mivel nincsenek benne azok a fejlesztéspolitikai kitörési pontok, amelyekre épülne -, hogy a magyar gazdasági növekedés olyan szárnyalásba kezdene, ami ehhez a költségvetéshez szükséges volna.
Ezért nagyon nagy szükség volna arra, hogy együtt, közösen meghatározzuk azokat a kitörési pontokat, amelyek mentén Magyarország a következő évtizedben, évtizedekben dolgozni fog. Ez azért is fontos, hogy ha ez a konszenzus kialakul, akkor utána egy esetleges kormányváltás után is tudjuk magunkat tartani ezekhez a fejlesztési irányvonalakhoz, hiszen akkor van Magyarországnak jövője, hogyha egy meghatározott pályán indulunk el, és nem feltétlenül akkor, hogyha négyévente ide-oda rángatjuk a kormányt.
Ezért mindenféleképpen szeretnénk részt venni ebben az eseti bizottságban, és arra kérnénk a kormánypárti képviselőket, hogy adják meg a lehetőséget az ellenzékieknek is, hogy beleszóljunk az uniós pénzek elosztásának tervezésébe.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés