VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Seszták képviselőtársunk érzékletesen próbálta bemutatni, hogy a versenyszférában növekszik majd a foglalkoztatottak száma, és hogy amúgy egyébként az európai uniós források milyen hatással vannak a költségvetésünkre. Én tisztelettel jelzem, hogy az európai uniós források a mi költségvetésünkre nincsenek hatással közvetlenül, közvetetten egyébként ez lehetséges.
Ezzel együtt szeretném fölhívni a figyelmet, hogyha már a számok itt sem hazudnak, hogy annak következményeként, hogy az idén önök egyetlen pályázatot nem írtak ki, ennek az lesz a következménye, hogy a 2011-ben megjelenő pályázatokból 2012-ben talán lesz építkezés. Tehát nem áll meg az az állítás, hogy jövőre növekedne a foglalkoztatottak száma, ezzel tessék megkérdezni nyugodtan azokat az építési vállalkozókat, akik hónapok óta arra számítanak, hogy önök érdemi fejlesztési programokat indítanak el végre.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés