VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha megengedik, akkor csak egy perc erejéig kitérnék itt a gazdaságpolitikai vita egy érdekes szakaszára, ez pedig a magyar kis- és középvállalkozások és a multinacionális cégek között húzódó szakadék. Azért emlékeztetném rá képviselőtársaimat, hogy a nemzeti együttműködés kormánya folyamatosan lesöpörte a mi módosító javaslatainkat az illetékes bizottságokban, ennek nyomán állt elő az a helyzet, ami jelenleg jellemzi a magyar adózást, mégpedig az, hogy jelenleg 1 millió forint nyereség után egy multinacionális cég mindössze 10 százalékos társasági adót, azaz 100 ezer forintot fizet, egy magyar kis- és középvállalkozás pedig, azért, mert a társasági adón felül még ahhoz, hogy a magyar magánszemélyhez elérjen az a nyereség, ki kell fizetnie a személyi jövedelemadót és az egészségügyi hozzájárulást is, ezért 451 ezer forint adót fizet. Tehát, hölgyeim és uraim, egyelőre négy és félszeres adóterhelése van a magyar kis- és középvállalkozóknak a multikhoz képest, mert a nemzeti együttműködés kormánya nem hajlandó az ellenzéki módosító javaslatokat befogadni, nem hajlandó erről a témáról tárgyalni.
Azt kérem tehát, hogy amikor ezek a kommunikációs panelek jobbról vagy balról elhangzanak, akkor azért ezt is tegyék mérlegre, ezt az igazságot is tartsák majd szem előtt, és azon is dolgozzanak, hogy ez megváltozzék.
A rendelkezésemre álló rövid időkeretben néhány szóval át szeretném tekinteni a honvédelmi és a rendvédelmi tárca költségvetésével kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. A honvédelemmel kezdeném.
Először is nagyon dicséretesnek tartom azt, hogy a honvédelmi tárca volt az, amely legalábbis a költségvetés kidolgozásakor fölé tudott nőni a többi minisztériumnak. Számomra ez meglepő, hiszen én valamelyik gazdasági tárcától vártam volna azt, hogy részletes adatokkal szolgál, és olyan elképzeléseket, olyan részletességű adatokat szolgáltat a képviselők részére, hogy az valóban egy megalapozott döntést tesz majd lehetővé itt az Országgyűlésben - nem ez történt.
Érdekes módon a honvédelmi tárca volt az, ahonnan a legkorrektebb összefoglalást láttuk a létszámról, a költségvetés alakulásáról, és az meglehetősen részletes volt. Ez nyilván nem a Nyugat-Európában szokásos szint - azt már nem is várjuk -, de gyakorlatilag egy olyan, ami valóban fölé nőtt a magyar átlagnak.
Nagyon fontosnak tartottuk volna azt, hogyha a honvédelmi elképzeléseknél megjelenik egy hosszabb időtávú kitekintés. Ezt az indokolja, hogy egy átlagos haderőplatform-csere 30-35 évre tehető, ezen belül a fegyverzetcsere időtartama 10-15 év, tehát mindenképpen egy hosszú távú fejlesztési politikát kellett volna hogy igényeljen ez a tevékenység. Ezt egyelőre még így a költségvetés keretein belül sajnos nem látjuk megjelenni.
Szintén nem láttuk megjelenni azt, hogy az érthető módon a válság éveiben is és az annak lecsengéseként jelenleg is meglehetősen szűkösre szabott haditechnikai fejlesztéseknél miért nem láttunk arra vonatkozó adatokat, hogy ebből várhatóan mennyi lesz a hazai beszerzés, és mennyi lesz a nemzetközi beszerzésből, külföldről származó áru. Nem láttunk arra vonatkozóan adatokat, hogy a magyar hadiipari kompetenciákat figyelembe veszi-e a kormányzat a közbeszerzéseknél, szeretné-e ezeket a kompetenciákat erősíteni. Csak úgy emlékeztetnék rá, uraim, hogy 100 milliárdos kiadást jelent ez a költségvetésből - jó lenne ennek minél nagyobb hányadát Magyarországon tartani, és ezt szem előtt tartva elkölteni ezeket az összegeket.
Különösen fontosnak tartjuk azt, hogy innen legalább, még ha nem is kellő részletességgel, de a honvédelmi tárcától legalább érkezett be létszám-, illetve részletesebb költségvetési adat, azt azonban fájlaltuk, hogy az egyes szervek részéről nem láttunk részletes állománytáblát, amely segített volna a képviselők számára azt megítélni, hogy mennyire elharapózott esetleg a vízfej, mennyire lett nagy az adminisztratív apparátus, mennyire kell hozzányúlni ehhez a területhez. Azt láthatjuk, hogy egyelőre a hadsereg létszámstruktúrája egy feje tetejére állított piramisra emlékeztet. Ennek a megváltoztatásán el kell gondolkodni, és el kell kezdeni ezt megtenni.
Amiért mi ezt a költségvetést, illetve ezen belül a honvédelmi fejezetet sem tudnánk megszavazni, az egyetlenegy, de nagyon fontos, megkerülhetetlen dolog, ez pedig a külföldi katonai missziók kérdése, Afganisztán kérdése. Mi ugyanis nem tartjuk azt sem erkölcsileg, sem Magyarország gazdasági, katonapolitikai érdekeinek megfelelőnek, hogy magyar katonák több ezer kilométerre a magyar határtól széttapossák egy nép szabadságharcát. Jelenleg, uraim, önök ugyanazt a hibás politikát folytatják, mint amit a szocialisták már elkezdtek, ugyanúgy egy hódító háborúban vesz részt a magyar hadsereg, ezúttal éppen az Amerikai Egyesült Államok oldalán, egy olyan ország, Afganisztán ellen, amelyet a világ vezető bányászati hatalmainak egyikeként tartanak nyilván.
(16.20)
Ez mindenképpen elfogadhatatlan. Azt kérem, hogy ezzel a gyakorlattal, amit a szocialisták elkezdtek, szakítsanak. Lett volna lehetőség október 1-jén arra, hogy ezt a mandátumot lezárják, hazahozzák onnan a katonákat. Nem tették, meghosszabbították. Ez plusz költségvetési terhet jelent az adófizetők számára, semmiképpen nem támogatható, sem erkölcsileg, sem anyagilag.
Néhány szóval át szeretném tekinteni a Belügyminisztérium költségvetési előirányzatait. Először is a kormányzat egy meglehetősen ambiciózus célként korábban megfogalmazta azt, hogy 3 ezer fővel szeretné a rendőrök létszámát bővíteni. Később ez 3500 fő lett, most már 4200 főnél tartunk. Egy, ami minket különösen aggaszt, az, hogy előttünk van már a költségvetés, és nem látjuk sem az anyagi fedezetét, sem pedig azokat a szervezeti változásokat, amelyek egy ekkora létszámbővülésre indokot adnának, illetve ezt alátámasztanák. Sokkal inkább arra gondolhatunk most már az eddigi események és a költségvetés ismeretében, hogy ez nem létszámbővülést jelent, hanem azt, hogy ennyi új rendőrt fognak fölvenni, de nagyjából ezzel megegyező számú rendőr fog majd nyugdíjba menni, és a tárca létszáma gyakorlatilag tartósan változatlan marad.
Jelenleg is arról szól a kormányzati kommunikáció, hogy kétezer-egypárszáz fővel nőni fog jövő év elején a létszám. Persze, kijönnek a rendőrtiszthelyettes-képző iskoláról a tanulók, végeztek, átmenetileg megnő a létszám, a későbbi hónapokban pedig majd nyugdíjba mennek a rendőrök vagy leszerelnek, és gyakorlatilag a létszám beáll egy többé-kevésbé megszokottnak mondható szintre. Különösen zavarosnak tartjuk a Terrorelhárítási Központra vonatkozó elképzeléseket. Ennek sem a létszámstruktúrájába, sem a műveleteibe nem látunk bele.
Jelenleg úgy kell hogy döntsünk, hölgyeim és uraim, 13 milliárd sorsáról itt a parlamentben, hogy amikor megkérdezzük a Belügyminisztérium illetékes államtitkárát, aki a kormány képviselője itt, a parlament ülésén, hogy mégis mire fogják fölhasználni ezt az összeget, mennyi fog a külső ellenségek, a valóban terrorgyanús személyek elhárítására, felszámolására irányulni, és mennyi az önök által szélsőjobboldalinak tekintett csoportok elhárítására fordítódni, akkor egész egyszerűen nem kapunk rá választ. Megkapunk egy szokásos egyensablonválaszt önöktől arról, hogy milyen jó volt a három csapás törvény, és hogy a kiflitolvajokat börtönbe csukni is milyen remek, és ezt is önöknek köszönhetjük. Köszönjük, csak nem ezt szoktuk megkérdezni. És most sem erre lettünk volna kíváncsiak.
Különösen fontosnak tartanánk a rendőrség esetén azt, ha végre foglalkoznának azzal a tízezer fős főtiszti karral, ami ezt a 42 ezer fős testületet agyonnyomja. Csak emlékeztetni szeretnék rá, hogy először a Jobbik programjában jelent meg az, hogy a rendőrség létszámgazdálkodását mindenképpen ésszerűsíteni lenne szükséges. Önök ezt aztán a saját választási programjukba később, pár hónap múltán szintén beemelték. De gyakorlatilag ennek semmilyen jelét nem adják a költségvetésben, hogy ezek a folyamatok megvalósulnának vagy elindulnának. Ezt tehát én kifejezetten aggályosnak tartom.
Aggályosnak tartom azt, hogy több ezer tűzoltónak jelenleg, a tűzoltó-szakszervezetek kimutatása szerint 7 milliárd forinttal tartozik a magyar állam. Igaz, hogy ezt még jórészt a szocialisták halmozták föl, a mostani kormány csak hozzátett ehhez a fennálló súlyos helyzethez a maga részéről azzal, hogy egész egyszerűen nem teremtette meg a költségvetési fedezetét. Amikor megkérdeztem a Belügyminisztériumot képviselő államtitkár-helyettest a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén, akkor igyekezett megnyugtatni, hogy megvan erre a pénz; ténylegesen viszont azt látjuk, hogy nincs.
A másik zavar a tűzoltósággal kapcsolatban, hogy két egymás mellett futó finanszírozási modell működteti Magyarországon a tűzoltóságot. Van állami tűzoltóság és van önkormányzati tűzoltóság. Az államinak sem eléggé kiszámítható a működése. Az önkormányzati tűzoltóságoknak pedig kifejezetten hektikus, mert éppen az adott önkormányzat anyagi teherbíró képességéhez igazodik az, hogy beszereznek-e technikát, és ha igen, akkor milyet. Nagyon sokszor egész egyszerűen nem is kompatibilisek egymással a tűzoltótechnikák. Ez is egy olyan dolog, amin mindenképpen szükséges lenne változtatni és módosítani.
Különösen fontosnak tartanánk azt, hogy ha a kormány által is többször emlegetett önfenntartó börtönök, amit először a Jobbik választási programjában fogalmaztunk meg, megjelennének végre a gyakorlat szintjén. Mi ugyanis azt valljuk, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Ha a társadalom normái ellen valaki olyan súlyos módon vétett, hogy ebbéli cselekedetét a kormányzat börtönbüntetéssel honorálja, akkor, hölgyeim és uraim, az a minimum, hogy ezt az embert dolgoztassuk, és visszatermelje legalább a fogva tartásának költségeit. Sajnos, ez is hiányzik a költségvetésből. Kérem azt, hogy a módosító javaslatunkat, amely erre irányul, fogadják be, és hagyják jóvá.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés