DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy épp a tanyaprogramot éri ilyen támadás. Szeretném szíves figyelmét fölhívni, hogy éveken keresztül próbáltunk módosító indítványokkal valami pénzt szerezni a tanyán élők hátrányos helyzetének kiegyenlítésére, és éveken keresztül a Gyurcsány-Bajnai-korszakban nem sikerült egyetlen fillért sem erre a célra fordítani.
Elindult ezzel egy program. Egy sor nyílt a költségvetésben. Nem tudom, hogy ez világos-e. Ez egy nagyon fontos fázis abban a folyamatban, hogy a tanyás térségeket valóban komolyan vesszük. Ez jelzés, és elindítjuk azokat a folyamatokat, amelyek pont ezeket a hátrányokat célozzák leküzdeni, amelyek a tanyás térségekben élőket érik.
Említette a Földalapot. Az egyik legelső törvényünk az volt, a Nemzeti Földalapról szóló törvény, amit ide behoztunk, pontosan azokat a célokat kitűzve, amiről a képviselő úr is beszélt: demográfiai földprogram. Benne van a földtörvényben, benne van a Nemzeti Földalapról szóló törvényben.
Kérem szépen, a Földalapnak van egy külön költségvetése, nem tudom, megnézték-e. A Földalap bevételeit vissza kell forgatni a Földalap birtokpolitikai koncepcióinak megvalósítására. Ennek részeként... - és kérem, vegyék figyelembe, hogy nem lehet egyszerre mindent idehozni a Ház elé, van ennek egy üteme. Egy kirabolt országban, üres kasszákkal, nemzeti vagyon nélkül itt vagyunk, és közben azt kérik rajtuk számon, hogy nincs még ideterjesztve az összes program, ami a következő 10 évre szól.
Kérem, a Nemzeti Földalapról szóló törvény megvalósítása tavasszal el fog indulni. A demográfiai földprogram arról szól, hogy ha egy fiatal pár, aki vállalja, hogy letelepszik, gazdálkodik és két-három gyereket vállal - itt van a demográfiai kérdés - és tisztességgel fölnevel, akkor 25-50 éves tartós bérletre fogja megkapni azt az állami földet, ami most a tőkés társaságok kezében van. Azt hiszem, ezek kardinális változások, és épp abba az irányba mutatnak, amit képviselő úr is kifogásol.
Szóval, szeretnék egy kis megértést is kérni, miután a programjaink és a költségvetésünk épp abba az irányba mozdul el, amit a képviselő úr kifogásolt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés