DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ház! A magyar parlament fontos döntést fog hozni, amikor alapos vita, érvek és ellenérvek kellően részletes kifejtése után elfogadja majd a Magyar Köztársaság 2011. évre vonatkozó költségvetését.

Hallgatva az eddigi hozzászólásokat, számomra egyértelművé vált, hogy a szocialista képviselők, amennyiben ők lennének kormányon, megismételnék a megismételhetetlent. A megismételhetetlen egyenlő azzal a gazdaságpolitikával, amellyel a gazdaság és ezen keresztül az ország talpra állítása teljességgel lehetetlen. Ismét megszorításokról beszélnénk, újra csak azt vitatnánk, milyen elvonásokkal lehetne terhelni az embereket azért, hogy az ország elbukdácsoljon, sportnyelven szólva elalibizzen a következő választásig, amit valamilyen, ismételten elővett, nemtelen eszközzel a szocialistáknak kellene megnyerni. Ez lenne a szocialista jövő, amely - mint mondtam - megpróbálná megismételni a megismételhetetlent.

A Fidesz-KDNP-pártszövetség nem erre szegődött, nem ezt ígérte és vállalta, hanem azt ígérte és vállalta, hogy a magyar társadalom immár 20, de lehet, hogy már 30 éve berögzült alapvető bajait, a csökkenő gazdasági teljesítményt, az alacsony foglalkoztatási arányt, a lakosság elöregedésének folyamatát, a növekvő gazdasági, valamint politikai szabadságunkat megnyomorító adósságot, az egészségügy, az oktatás alulfinanszírozását, a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát, a megszorítás és túlköltekezés váltógazdaságát megszünteti.

Az előttünk álló költségvetési törvényjavaslat a bajok gyökeréhez kíván nyúlni, és nemcsak a felszínre bukó problémákra koncentrál, hanem megteremti a gyógyítás, különleges, a közgazdasági tudományokban még általánosan nem elismert terápia biztos, konzervatív módon megalkotott költségvetési kereteit, helyesebben és pontosabban annak költségvetési hátterét. Ez a gyógymód olyan gazdaságpolitika, amely egyszerre szolgálja a vállalt költségvetési hiány betartását és a gazdasági növekedés beindítását.

Ennek a gazdaságpolitikának legfontosabb elemét, a gazdasági növekedés beindítását és ezen keresztül a foglalkoztatás növelését a személyi jövedelemadó mértékének igencsak érzékelhető mértékű csökkentése, a személyi jövedelemadó arányossá tétele szolgálja. Aki többet keres, arányosan több adót fog fizetni. Tudom, hogy ebben az ellenzéki pártok másképp gondolkoznak. Szerintük a személyi jövedelemadó csökkentése nem jár együtt a gazdasági növekedéssel, a foglalkoztatás kedvezőbb alakulásával, helyesebb volna a járulékokat csökkenteni és nem növelni, mert ez és nem az szja csökkentése hat a gazdaság növekedésére pozitívan.

Egy dologban, azt hiszem, az ellenzéki oldal sem vitatkozik, nevezetesen abban, hogy Magyarország kormánya nem rendelkezik olyan szabad pénzügyi forrással, amelynek segítségével az USA-hoz, Németországhoz hasonlóan pénzügyi intervencióval segíthetné a gazdaság növekedését. Magyarország ma a gazdaság növekedését kedvezőbb környezet mellett is kizárólag a belső fogyasztás ösztönzésével, a belső szerkezeti változtatások átalakításával tudja elérni.

A járulék csökkentése a foglalkoztatottak, valamint a felhasználási oldalról nézve nem lehet olyan mértékű, hogy a belső fogyasztást érdemben növelné, másrészt a foglalkoztatók sem alkalmaznak érzékelhetően több munkavállalót azért, mert kevesebb járulékot kell utánuk fizetni, miközben a kereslet hiánya miatt értékesítési nehézségekkel kell számolniuk. Abban az esetben, ha a jelentősen csökkentett jövedelemadó miatt nő a termékek, szolgáltatások iránti kereslet, vélhetően és remélhetően a hatékonyság növelése mellett is szükséges és indokolt lesz új munkavállalók alkalmazása. Ehhez tartozik még, hogy a sikeres és nyereséges vállalkozásokat, párosulva az egységes, 16 százalékos osztalékra jutó szja-val, sokkal kedvezőbben fogja érinteni a tervezett társaságiadó-csökkentés is. 2011-től az elviselhetőbb adóterhek mellett vélhetően jobban megéri majd átláthatóan vállalkozni az arra vállalkozóknak.

Megjegyzem, hogy az évezred elején és jelen évtized közepén a szocialisták és néhai szabad demokraták által elért és elmélyített magyar válsághoz hasonlóan mély gazdasági válságot átélt latin-amerikai országok hasonló gazdasági filozófia mentén alkalmazott eszközökkel képesek voltak a válságból kilábalni, tartós, immár közel egy évtizedes gazdasági növekedést produkálni, s e növekedés mentén jelentős szociális, oktatási fejlesztéseket végrehajtani. Ők is szakítottak az IMF-fel, vagy csökkentették a kapcsolat intenzitását, továbbá belső fogyasztásra alapozva indították el a gazdaság növekedését.

A költségvetés teljesítésének meghatározó elemét jelentő, új rendszerű személyi jövedelemadó radikálisan megteremti az alapvető bajok közé tartozó demográfiai helyzet javulásának előfeltételeit. A tervezet a munkajövedelemmel rendelkezők számára érzékelhetően, talán nem túlzás azt kijelenteni, a magyar történelemben eddig soha nem tapasztalt mértékben ismeri el a gyereknevelés költségeit. A gyermeknevelés elismerése a Kereszténydemokrata Néppártnak régi, közel tízéves kezdeményezése, amit korábban erre vonatkozó törvényjavaslatban is megfogalmazott, de azt a törvényjavaslatot a Gyurcsány-Bajnai-korszak lesöpörte, plasztikusan bemutatva azt, hogy mit gondolnak a nemzet jövőjéről.

Kereszténydemokrata politikusként hangsúlyoznom kell, hogy a pénz önmagában nem biztosítja a demográfiai helyzet tartós javulását. Ennek az állításnak a megfelelő igazolását a szocialista múltban sajnos volt lehetőségünk megtapasztalni. Elég utalni az egykori NDK családtámogatási rendszerére vagy a magyar gyermektámogatási megoldásokra. Mindkettő csak átmenetileg volt képes biztosítani a gyermekvállalási kedv erősödését. Az érték- és szeretetközösség hiánya miatt a gyermekszületések számának növekedését meghaladóan nőtt a válások, a gyermeküket egyedül nevelő szülők száma, amely arra vezetett, hogy a megszületett gyermekek jelentős része már nem vállalt házasságot, tartós kapcsolatot, és nem vállalt gyermeket sem. A várt gazdasági növekedés eredményéből majdan többet kell biztosítani az érték- és szeretetközösségek megvalósítását segítő, támogató oktatásra, család- és gyermekvédelemre, mert a demográfiai helyzetünk tartós javulása enélkül nem lehetséges.

Tisztelt Ház! Kétségtelen, hogy a 2011-es költségvetés szerkezete, a finanszírozandó intézmények, az államháztartás alrendszerei nagyjából és egészében azonosak az elmúlt években berögzült szerkezettel. De hát ezt örököltük. Azt hiszem, túlzó és igaztalan elvárás a Fidesz-KDNP-kormánnyal szemben, hogy alig több mint 5 hónap alatt a működőképesség fenntartása mellett végrehajtsa az intézményrendszer ésszerűsítését, elvégezze azt a munkát, amire az előző, baloldali féket használó kormánynak 8 év állt rendelkezésére. Ezt a munkát azonban a nemzeti együttműködés keretei között el fogjuk végezni, mert ezt várják tőlünk a választópolgárok, a gazdasági élet szereplői, s ez a nemzet érdeke is.

Ezt azért kell rögzítenem, mert az örökölt struktúrákat a lecsökkent gazdasági teljesítmény mellett is finanszíroznunk kell, amelynek forrását az ágazati adók átmeneti kivetése biztosítja. A magyar gazdaság két zászlóshajója, a MOL és az OTP képviselői világosan fogalmaztak akkor, amikor fájónak, de egyben szükségesnek nevezték a különadókat, azonban ők is elkerülhetetlennek tartják az államháztartás rendbetételét, az erős és hatékony állami irányítás kialakítását.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az öröklött struktúrák finanszírozását biztosító források legvitatottabb eleme kétségtelenül a magán-nyugdíjpénztári befizetések átirányítása. Ebben méltatlan és igaztalan, a magyar valóság legmélyebb bugyraiban használt jelzőkkel, állításokkal teletűzdelt vádak illetik a kormányzó pártokat. Pedig a leggyakrabban használt állítás, hogy a kormány elveszi a magánnyugdíjpénztár-tagok megtakarításait, minden elemében hamis, több sebből vérzik.

Induljunk ki abból, hogy az állam a nyugdíjjárulék kötelező fizetésének elrendelésével minden biztosítottat megtakarításra kötelez, azt is, aki önként vagy jogszabály erejénél fogva tagja a magánnyugdíjpénztárnak, és azt is, akinek járuléka az állami nyugdíjalapba kerül. A nyugdíjpénztári befizetések miatt az aktuális nyugdíjak kifizetésére az állami nyugdíjalaphoz beérkezett járulékok nem elegendők, ami következtében a költségvetésnek egyre mélyebben bele kellett és kell nyúlnia az adófizetők zsebébe.

(11.00)

Az adózáson keresztül mindkét járulékfizetésre kötelezett csoport az esedékes járulékon kívül többletadót volt kénytelen elviselni. Amíg azonban a magán-nyugdíjpénztári tag virtuálisan és az átirányítást támadók szerint ténylegesen gyarapodott, addig az állami járulékfizetők nemhogy gyarapodtak, hanem többletadóikkal részben biztosították a magán-nyugdíjpénztári tagoknak azt a lehetőséget, hogy a levont járulékok egyéni számlájukra kerülhessenek. Az elhibázott szabályozás következtében az állami nyugdíjalapba befizetőket az állam a rendszerből következő, megkerülhetetlenül kivetett többletadóval 12 éven keresztül folyamatosan károsította. Ezek után a szocialisták, akik az intézményes, a társadalom többségének rovására folytatólagosan elkövetett, hogy kedvenc szóhasználatukat idézzem, lopás feltételeit - szándékosan vagy jobb esetben a szakértelem hiánya miatt - megteremtették, jobb, ha magukba szállnak.

Most a magyar társadalom olyan öszvér nyugdíjrendszerrel rendelkezik, amely nem biztosít méltó öregkort a nyugdíjasoknak, jelenleg és hosszú távon önmagát finanszírozni valószínűleg nem képes, továbbá rózsaszín álmokat kelt a magán-nyugdíjpénztári tagokban. Az illúzió lényege, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések biztosítják a békés öregkor fedezetét.

Azt állítani, hogy a magánnyugdíjpénztárba beterelt, közepes vagy annál alacsonyabb keresetű, többszöri munkanélküliséggel, betegséggel sújtott átlagos magyar munkavállalónak a magánnyugdíjpénztár biztosítja a békés öregkort, kapitális csúsztatás. Az is elképzelhetetlen, hogy az ország népe megtévedve ismét a szocialistákat választja meg, amiből menetrendszerűen következik a magyar gazdaság válsága is, és a rossz helyzetben lévő országban, jómódú, békés öregkorukat élő magánnyugdíjpénztáraktól nyugdíjat kapó nyugdíjasok tízezrei fognak élni. Ezzel azt akarom mondani, hogy a magánnyugdíjpénztárakban nyilvántartott egyéni számlán szereplő befizetések szolgáltatáskori értéke nem állandó, hanem szinte az állami nyugdíj folyósításának feltételeivel azonos módon függ a gazdaság mindenkori állapotától.

Persze, rá kell térnem arra is, hogy támogatni kell az önkéntes nyugdíj-előtakarékoskodást, az önkéntes gondoskodást. Erre vonatkozóan az önkéntes kölcsönös nyugdíjbiztosító pénztárakról hozott törvény megfelelő alapokat, megfelelő kereteket teremtett 1993-ban. El kell ismerni, hogy az akkor működő szocialista kormányzat az ide történő befizetéseket adókedvezményekkel támogatta. Akkor az adókedvezmény mértéke legfeljebb százezer forint volt. Ezt 1995-ben állapította meg az akkori parlament. Ma ugyanennek a kedvezménynek az értéke, mai kereseti viszonyok mellett, ugyancsak százezer forint.

Mit tettek a kormányon lévő szocialisták, akik a magán-előtakarékosságot próbálták gyámolítani 2002 és 2010 között, amikor hagyták, hogy ez az önkéntes alapon működő és igen hatékony előtakarékossági forma ne kapja meg az adókedvezményeket. Hozzá kell tennem, hogy a költségvetés a személyi jövedelemadó jelentős, radikális csökkentésével megfelelő támogatást biztosít arra, hogy az önkéntes megtakarításokat, az öngondoskodást a magyar állampolgárok nagyobb számban tudják végrehajtani.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint mondottam, a költségvetés-tervezet elkészítésekor egy nehéz és túlterhelt örökséggel kellett számolnunk. Az örökség rendbetételére vállalkoztunk, amelyhez a tervezet megfelelő, biztos hátországot nyújt, és ez az, ami a legfontosabb. A tervezet magában foglalja annak az üzenetét, hogy a Fidesz-KDNP nem beszél a változásról, hanem elindítja és befejezi. Az örökség átvételekor eszembe jutottak Tardos Márton egykori SZDSZ-es képviselő, gazdasági szakember szavai a rendszerváltás előestéjén, amikor megkérdezték tőle a lelkes változást várók, hogy mikor fogunk úgy élni, mint Ausztriában. A válasz előtt Tardos Márton hosszan elgondolkodott, szemét a mennyezetre, de valószínűleg feljebb szegezte, és azt mondta: nem tudom. Vagy megtaláljuk gyorsan a legrövidebb utat, vagy keresni fogjuk, és mint a zsidók, 40 évig bolyongunk a sivatagban.

Tisztelt Ház! Húsz év eltelt. A beterjesztett költségvetéssel van esélyünk arra, hogy végre megtaláljuk a legrövidebb utat, és a strukturális átalakítások, változások beindításával ezen az úton elkezdjünk elindulni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu