DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés általános vitájának negyedik napjánál vagyunk, nehéz ilyenkor már újdonságokat mondani, de talán még nehezebb helyzetben lennék, ha a pozitívumokat akarnám fölsorolni a költségvetéssel kapcsolatban. A mostanában sokat emlegetett söralátét is túl nagy terjedelmű lenne ennek írott változatához. Ha pedig a negatívumokat akarnám fölsorolni, hát ahhoz egy hozzászólás egészen biztos, hogy kevés lenne. Ezért a célom most nem más, mint egy távolabbi horizontból nézve és egy metszetet kiragadva próbálok egy összképet adni, talán mondhatom azt, hogy kórképet adni.
Ha az egészet nézzük, megállapíthatjuk, hogy ez a költségvetés köszönő viszonyban sincs a Fidesz kormányprogramjával, ami egyben választási programja is volt. De ez talán még a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy nem szolgálja az ország lakossága többségének érdekét. Hogy kinek szolgálja? A jó érdekérvényesítő képességűek érdekét szolgálja, és a kárvallottjai a rossz érdekérvényesítő képességűek. Hiszen ebben a költségvetésben nincsenek strukturális reformok, nem javítja a versenyképességet, nem ösztönzi a növekedést, nem javítja a foglalkoztatási helyzetet, és csökkenti a jóléti kiadások összegét.
Hogy mi van akkor benne? Van benne forrás a kommunikációra, tanulmányírásra, van forrásátrendezés a szegény rétegektől a gazdagok felé, és benne van a magántulajdon intézményesített lenyúlása; az ehhez szükséges törvényi hátteret hétfőn teremtette meg a parlament.
Most néhány szó a foglalkoztatáspolitikáról. Éveken keresztül mást sem hallottunk, mint hogy mindenre megoldás a foglalkoztatás növelése. Még a válságra is a munkahelyteremtés a legjobb eszköz. És abban mindenki egyetértett, hogy a versenyképességet kell növelni ennek érdekében. De hát mivel lehet ezt tenni? Csakis járulékcsökkentéssel. Nos, ez nem szerepel ebben a költségvetésben. A Bajnai-kormány csökkentette 5 százalékkal a járulékokat; a mostani tervezetben egyedül a legjobban kereső munkavállalók utáni járulékfizetés lenne megszüntetve. Kinek használna ez? Senki másnak, mint a topmenedzsereknek és az őket foglalkoztató multiknak.
(12.40)
De ezzel ellentétben az adócsökkentésnek nevezett adóemelés a munkavállalók 80 százalékát rosszul érinti. És megállapíthatjuk azt is, hogy a befektetőket is elijesztik a visszaható hatályú törvényalkotással: ha nem jönnek ide, nem fognak ők sem munkahelyet teremteni. De benne van a költségvetésben a közszféra leépítése, erre 5,4 milliárdot szán a kormány, ez 5-10 százalékos leépítést jelent, egész biztos, hogy a versenyszféra nem fogja őket felszívni, és a közfoglalkoztatásra szánt keret is csökken. Attól, hogy valamit nemzetinek nevezünk, nem lesz jobb. Megértem, hogy az "Út a munkához" program hozzánk kötődik és nem tetszik, de ha a forrást megfelezzük, hiába hívjuk nemzetinek ezt.
Rátérve egy kicsit a jóléti kiadásokra, itt is megállapíthatjuk, hogy a Fidesz szociális érzékenysége a választásokig tartott. Sok esetben még az idei évhez képest is csökkennek a kiadások, ha pedig a GDP-hez viszonyítjuk, összességében egészen biztos hogy csökkennek. A szociális normatívák 1 forinttal sem emelkednek, ezzel ellentétben a gyermekétkeztetési díjak emelkednek, és így a szülőknek sokkal többet kell befizetni, ha bölcsődébe, óvodába akarják járatni a gyerekeiket.
Hiába mondják azt, hogy az adókedvezményből ez kompenzálható. Nem igaz! Ez csak egy szűk réteg számára kompenzálható, és különbséget teszünk gyerek és gyerek között, gazdag szülők gyereke és szegényebb szülők gyereke között. Mint ahogy az önkormányzatok által adott szociális támogatások kerete is csökken, a szabad felhasználásúaké 10 százalékkal, a kötött 20 százalékkal. Érdekes módon az egyházi támogatási keret pedig nő. Csökken a családi pótlékra szánt összeg, a babakötvény éves kerete. És helyettük mit kapunk? Nem mást mint családpolitikai programokat. De hogy ezeket mit jelentenek, azt nem tudjuk, csak következtethetünk az előző Orbán-kormány időszakából, amikor ezek szakértői anyagok gyártásában merültek ki.
Külön történet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. Szijjártó Péter expozéjában azt mondta, hogy az erre szánt keret nőtt, de ez nem igaz, mert összességében csökkent, hiszen a költségkompenzációt 20 százalékkal csökkentette a kormány, így ez összességében 6 milliárdos csökkentést jelent. Csökken és nem emelkedik a fogyatékossági támogatás, hiszen ez a nyugdíjminimumhoz kötött, az pedig nem változik.
Ami talán külön szomorú a fiatalok számára, hogy a lakástámogatási előirányzat 126 milliárd forinttal csökken, így a lakáshoz jutni akaró fiatalok számára nincs jövőkép. Mint ahogy az egész költségvetésről elmondhatjuk, hogy jövőkép nélküli Magyarország lakossága többsége számára, hiszen elengedi azok kezét, akik rászorulnának a segítségre, és azokat gazdagítja, akiknek nincs rá szükségük. Jól tükrözi ez a Fidesz Magyarország-képét: csak a felső tízezer számít.
Lázár János azt mondta: alulról nyitott középosztály. Igen, valóban alulról nyitott középosztály: megnyílt a középosztály alatt a talaj, és elkezdtek süllyedni a szegénységbe. Ez a Magyarország-kép, ez a költségvetés számunkra vállalhatatlan.
Köszönöm szépen.(Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés