DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, Kontrát államtitkár úr csak viccelt, amikor azt mondta, hogy a TEK mindannyiunk testőrsége. Azt gondolom, hogy ha már a Terrorelhárítási Központ feladatairól beszélünk, akkor szerintem az lett volna a leghelyesebb, hogy ha mindenáron létre akarnak hozni egy ilyen szervezetet, amelynek létjogosultságát egyszer azzal indokolják, hogy mert nagyobb a terrorfenyegetettség Magyarországon, aztán azt mondják, hogy nem nagyobb a terrorfenyegetettség, azért kell hogy jobban koordináljon, aztán olyan feladatokat adnak neki, amit egyébként az Alkotmányvédelmi Hivatalnak kell ellátnia, de mindegy, mindezek ellenére azt gondolom, hogy ha legalább megalkottak volna egy önálló törvényt, egy TEK-törvényt, az szerintem sokkal jobban segítette volna ennek a szervezetnek a marketingjét. Mert így nagyjából csak azt látjuk, hogy az a Terrorelhárítási Központ, amely ön szerint a mi testi épségünket hivatott védeni, annak a megalakulása után nem sokkal ellopják a hivatalos papírjait. Aki nem tudja megvédeni a saját hivatalos papírjait, az hogyan fogja megvédeni az állampolgárok életét?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés