FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban azt kell tisztázni, hogy milyen ez a költségvetés és a költségvetést megalapozó adótörvények. Nagy kérdés, és ezt a felszólaló szocialista képviselők felé idézném, hogy ösztönöz-e teljesítménynövelésre. Véleményünk szerint igen, tehát nem is értettem azt, miben gondolják, hogy ez a költségvetés teljesítmény-visszafogó, egyszerűbb-e, mint az eddigiek voltak, mind az adórésze, mind pedig a költségvetési része.
(10.20)
Azt hiszem, aki elolvasott bármilyen elemzést, az azt mondhatja, amit ezek az elemzők tőlünk függetlenül mondtak, hogy ez bizony jóval egyszerűbb, mint ami eddig volt, és talán átláthatóbb. Számunkra nagyon nagy kérdés, hogy elismeri-e a társadalmi közjóra fordított magán-hozzájárulásokat. Azt mondjuk erre, hogy igen, így nyilvánvalóan a gyermeket vállalókra és esetlegesen majd gyermeket vállalókra gondoljuk kiterjeszteni azt a kedvezményt, amit önök ezek szerint kritizálnak.
És hogy ennek a forrásalapját megteremtsük, ebben igen, filozófiai váltás, stratégiai váltás történt az önök technikájához képest, mert amikor önök bajba sodorták az országot, és keresték, hogy hogyan kellene innen kilábalni, akkor nem találtak ki mást, mint a magánszemélyeknek, a bérből, fizetésből élőknek a további terhelésnövekedését, nem találtak mást ki, mint a magyarországi kis- és középvállalkozók további megsarcolását.
Ehhez képest a jelenlegi kormány azt gondolta, hogy ennek vége van. Óriási baj van, amit önök okoztak, és ebből a bajból úgy tűnik, a sors akaratából nekünk kell kivezetni az országot. De mi legyen az az alap, amiből elindulhatunk? Annak a váltásnak be kellett következnie, amiben a kisembereket, a magyar vállalkozókat sarcolták, és mertünk nyúlni olyan tabutémákhoz, amelyeket önök védenek egyelőre, a banki különadó, a válságadó, ebben az energetikai, a távközlési és multinacionális kereskedelmi hálózatokhoz fordultunk, akik nem élték meg túl nagy veszteséggel az elmúlt időszakot, sőt nagy nyereséggel; azt gondoltuk, hogy ebben az átmeneti helyzetben őhozzájuk fordulunk segítségért. (Dr. Józsa István: A kisembernek mivel jobb?)
Ez a filozófiai váltás, ezt alapozza meg a költségvetés. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés