GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Balogh képviselőtársamnak mondanám, aki nagy elkötelezettje a tanyasi problémák kezelésének, ez érthető, hiszen ő is ott él, hogy 3 ezer forintból fejenként ezt a problémát nem lehet kezelni, ugyanis erre a tanyaprogramra 1 milliárd forint van a költségvetésben. Nyilván lehet ezt hasznosan elkölteni, de én azért úgy gondolom, hogy túlságosan nagy illúziókat ennek a forrásnak a felhasználása okán ne keltsünk, mert ha itt lenne, mondjuk, 30 milliárd forint az ottani villamosítás és egyéb ügyek megoldására, annak már nyilván sokkal jobban örülnénk.

Természetesen ez is jó, ezt is jó ötletnek tartjuk, és támogatjuk, hogy legyen ilyen sor a 2011-es költségvetésben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu