JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mi az ország azonos tájékáról jöttünk ide, ahol, pontosan tudjuk, hogy óriási problémát jelent a rendőrök hiánya, a közbiztonság érzete, ami a tényleges közbiztonsági helyzetnél egyébként sokkal rosszabb.
Ebben a szituációban kiemelten fontos az, hogyan gondolkodunk a rendőrség feladatairól, annak a finanszírozását hogyan és miképpen látjuk. Az iménti felszólalás és általában a rendőrséggel kapcsolatos itteni felszólalások azt támasztják alá, hogy az üléspont alapvetően meghatározza a nézőpontot, hiszen arra a személyi fejlesztésre, amiről Kozma képviselő úr is beszélt, 2 milliárd forint van mindösszesen többletként a költségvetésbe betervezve, az összes többi olyan kiváló szervezetekhez megy, mint a miniszterelnök testőrsége, vagy a rendőröket folyamatosan ellenőrző belső elhárítás. Lényegében a területre, ott, ahol nagyon-nagyon szorít a cipő, egy fillér többlettámogatás, többletpénz nem fog jutni az elkövetkezendő időszakban.
Ebben a szituációban a kívülálló számára persze ez egy hitvita. De holnap, holnapután, fél év múlva már egyértelműen látja majd a magyar állampolgár és a vidék lakója, hogy a közbiztonság szempontjából a kormány sajnos ugyanolyan bakot lőtt, mint az első mondatával, hogy pár héten belül rend lesz, és a közbiztonságot helyreállítja. Az sem sikerült, és ezzel a költségvetéssel sajnos az sem fog sikerülni, amit a képviselő úr az imént említett és vágyként, óhajként megfogalmazott.
Én arra buzdítom kormánypárti képviselőtársaimat, hogy helyezzenek hangsúlyt erre a kérdésre, ha tetszik: nyomást a kormányra a tekintetben, hogy a közbiztonság helyreállítására és a rendőrség létszámnövelésére vonatkozó javaslatait, kezdeményezéseit érvényesítse.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés