SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a költségvetésnek a határon túli magyarok támogatására vonatkozó fejezetei, címei kapcsán a Jobbik álláspontját ismertessem, illetve elmondjam azt, hogy milyen változtatásokat, módosításokat tartunk szükségesnek.
Néhány mondatban hadd szóljak általánosságban a területről. Azt mindenképpen el kell mondanunk, hogy azt örömmel üdvözöltük, hogy ez a kormány láthatóan többet foglalkozik ezzel a területtel, önökben kétségkívül lényegesen nagyobb, sokkal nagyobb érzékenység van, mint az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásában, és ez meglátszik bizonyos helyeken, kisebb fajta forrásbővülésekben, forrásbővítésekben is.
Az elmúlt fél évben több olyan szimbolikus, bár valódi tartalommal is feltöltött, de szimbolikus lépést is tett a Magyar Országgyűlés, ami a határon túli magyarságnak a nemzet vérkeringésébe való bekapcsolását segítette elő, az egységes magyar nemzet tudatát erősítette volna, ezek az intézkedések azonban vajmi keveset érnek, ha megfelelő költségvetési forrással ezeket nem támasztjuk alá.
Én magam összesen 22 módosító javaslatot nyújtottam be a költségvetéshez, majd' minden területre, ami határon túli magyar célokat szolgál. Összességében ugyanis azt látjuk, hogy az a 12-13 milliárd forint, ami a költségvetésben szerepel, és különböző határon túli programokra fordítódna, szánódna, ez önmagában azonban kevés. Tehát a szándékot látjuk, a kellő akaratot és a kellő elhatározást az önök részéről azonban nem. Kérem önöket, hogy fontolják majd meg ezeket a javaslatainkat, mi úgy látjuk, hogy számos területen a mostaninál lényegesen nagyobb forrásbővítésre van szükség.
Vegyük végig akkor, hogy milyen fejezetek vannak, kezdjük a legnagyobbal: a kedvezménytörvény alapján járó oktatási, nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása. Erre a költségvetés 5,5 milliárd forintot irányoz elő. Ez első hallásra lehet, hogy nagyon soknak hangzik, de ha belegondolunk, hogy mennyi célt, mennyi feladatot kell ebből az összegből ellátni, akkor rájövünk, hogy ez már önmagában nem olyan sok.
Egyrészt kiemelt fontosságúnak tartjuk leginkább keletre szakadt véreink, a csángók támogatását, hiszen Magyarország határaitól több száz kilométerre őket fenyegeti leginkább az asszimiláció veszélye. Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen indokolt számukra komoly költségvetési forrásokat biztosítani.
A másik pedig, ami ezen a címen szerepel, az oktatási, nevelési támogatás. Ez egy rendkívül jó kezdeményezés volt az önök előző kormánya, az első Orbán-kormány részéről. Itt arról van szó, hogy a határon túli magyar szülőket ezzel a támogatással ösztönözzük arra, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeiket, ezáltal jobban bekapcsolják a magyar kultúrkörbe, segítsék a határon túli magyar fiatalok magyarnak való megmaradását.
Ennek a támogatásnak az összege azonban az elmúlt években szinte semmit nem növekedett, ezért mi ide egy másfél milliárd forintos forrásnövelésre tettünk javaslatot, kérem önöket, hogy ezt fontolják meg. Ebből az összegből lehetőség lenne az oktatási, nevelési támogatás növelésére, főleg úgy - amelyet egyébként szintén el kell hogy mondjak, és pozitív hangon kell hogy elmondjak -, hogy ismét kiterjesztik ezt az óvodásokra. Mi ezt nagyon üdvözöltük és nagyon jónak tartjuk, hogy most már az óvodások is kaphatnak ilyen oktatási, nevelési támogatást, de mindenképpen szükségesnek éreznénk ennek a forrásnak a bővítését.
Itt szeretném felhívni az önök és a kormány figyelmét arra, hogy ugyanakkor szükséges ezeknek a kifizetéseknek a hatékonyabb ellenőrzése. Semmire se megyünk azzal, hogy ha számos határon túli régióban - nem akarom kiemelni, de van olyan régió, ahol ez kifejezetten szembetűnő - felveszik a szülők az oktatási, nevelési támogatást, majd szemrebbenés nélkül beíratják a gyereket a többségi iskolába. Jó lenne, ha a kormány odafigyelne és egy kicsit jobban ellenőrizné, mert nem a megélhetést szolgálja ez a támogatás, hanem valóban ösztönző kell hogy legyen.
A határon túli magyar ifjúsági feladatok ellátására meglehetősen szűkös a költségvetés. Több olyan tétel is van, ahová csak kisebb mértékű módosítást javaslunk, de kérem önöket, hogy ezt szintén fontolják meg. Ilyen a Magyar Ifjúsági Konferencia működése, erre 10 millió forintot irányoz elő a költségvetés. Ez a magyar fiatalság legmagasabb szintű ernyőszervezete, a magyarországi, az elcsatolt területek, valamint a nyugati magyarság magyar fiataljainak közös együttműködését szolgálja. Szintén az Orbán-kormány hozta létre 1999-ben, szintén nagyon jó kezdeményezés lett, mi egy kicsit komolyabban gondolnánk ezt a szervezetet támogatni.
A határon túli magyar ifjúsági szervezetek támogatására 20 millió forint előirányzat van, mi szintén ennek a növelését javasoljuk. Szakmailag felkészült és a magyarságtudatában erős fiatal értelmiségi réteg lesz a határon túl az, amely képes lesz a szülőföldön maradást biztosítani és jó példát mutatni a magyar közösségek számára, ezért szintén úgy gondoljuk, hogy nem kellene fukarkodni ezeknek a költségvetési tételeknek a kiosztásánál.
Szeretném külön kiemelni a határon túli magyar média helyzetét. 2001-ig volt bizonyos eszközbeszerzési támogatás, és ismét visszautalok önökre, nem véletlenül, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hiszen egy csomó olyan módosítást tettünk, egy csomó olyan javaslattal éltünk, amelyek az önök előző kormányzása idején működtek, illetve ezekre a célokra annak idején volt elegendő forrás, most pedig nem tartalmazza a költségvetés. Új fejezetként javasoljuk felvenni a határon túli magyar stúdiók eszközfejlesztésének támogatását, ide egymilliárd forintot szeretnénk előirányozni, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság dologi kiadásaiból vennénk el. Ott van 17 milliárd forint, azt hiszem, hogy ebből egymilliárdot nyugodtan lehetne szánni arra, hogy 2001 óta először a határon túli magyar stúdiók... - én magam is többen voltam, többet láttam, teljesen lerongyolódott eszközparkkal, ezt egy pályázati formában képzeljük el, erre egy pályázatot ki lehetne írni, ezeknek a támogatásoknak a kiosztására. Illetve itt jegyezném meg a 80 millió forintos és általunk 20 millió forinttal emelni javasolt határon túli magyar sajtó hírellátása fejezetet is.
Fél percem maradt még. A határon túli program támogatása az Apáczai Közalapítványnál. Nagyon örülök, hogy átvették a Jobbik javaslatát a határon túlra irányuló osztálykirándulások kapcsán. Ennek akkor van értelme, ha ehhez költségvetési támogatást is biztosítanak, ez 500 millió forintból egy kicsit nehezen fog megvalósulni. Ennek szintén az emelését javasoljuk, hozzátéve azt egyébként, hogy Pokorni Zoltán annak idején még egy 4 milliárd forintos keretről beszélt ezzel az összeggel kapcsolatban.
Tehát próbáltunk több területen is javaslatot tenni, a határon túli magyarságra vonatkozó támogatások különböző fejezeteit körüljárni, kérjük, hogy fontolják meg ezeket a javaslatokat. Mindenképpen szükségesnek tartjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy több területen is több pénzt tudjunk a határon túli magyarság céljaira biztosítani.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés