BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés az Európai Közösségek és tagállamai, így Magyarország, valamint Izrael Állam közötti társulási megállapodást november 8-án nagy többséggel, a Jobbik képviselőinek ellenszavazatával törvényben hirdette ki.

A társulási szerződés az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartását a megállapodás fundamentumának tekinti. A bevezetőben a következőket fogalmazza meg: "Figyelembe véve, hogy a felek milyen fontosságot tulajdonítanak (...) az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik;" a megállapodás 2. cikkelye szerint: "A felek közötti kapcsolatok, valamint a megállapodás minden rendelkezése az emberi jogok és demokratikus alapelvek tiszteletben tartásán alapul, amelyek a felek bel- és külpolitikáját irányítják, és a megállapodás alapvető elemét jelentik."

Izrael huzamosan és sorozatban vesz semmibe ENSZ-határozatokat, a nemzetközi jog- és a nemzetek közösségének döntése ellenében folytatják palesztin területek megszállását. A gázai övezetben háborús bűncselekményeket követtek el, amit az ENSZ emberi jogi bizottságának úgynevezett Goldstone-jelentése is alátámasztott.

Egy másik példa a közelmúltból. A gázai övezetbe tartó török segélyhajón az ENSZ-jelentés szerint az izraeli katonák nem önvédelemből lőttek, hanem szabályosan kivégeztek hat utast. A jelentést ismertető ENSZ-főtitkár azzal vádolta meg Izraelt, hogy hazudott a támadásokról.

(14.20)

Izraeli jogvédő szervezetek jelentése szerint Izrael sorozatosan megsérti a bebörtönzött palesztinok emberi jogait, fogva tartásuk körülményei kegyetlenek, megalázóak, kínzások is előfordulnak.

Martonyi János külügyminiszter úr a beterjesztett törvény általános indokolásában a következőket állítja: a megállapodás demonstrálja a felek számos nemzetközi kérdésben meglevő politikai nézetazonosságát, illetve értékazonosságot mutat több globális és regionális kérdést illetően. Együttműködést irányoz elő olyan fontos területeken, mint az emberi jogok védelme, a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása.

A felsorolt súlyos jogsértések ismeretében hogyan lehetséges Magyarország és Izrael között politikai nézet-, sőt értékazonosságról beszélni? Államtitkár úr meggyőződése szerint Izrael Államnak az emberi jogi kérdésekben tanúsított magatartása megfelel annak az alapvető elvárásnak, amit a szerződés ezen a téren előír?

Várom államtitkár úr válaszát, és reményemet fejezem ki, hogy felszólalásában a föltett kérdésre kapok érdemi választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu