DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Örülök, hogy elmondta ezt a kérdést, mert valóban összefoglalta mindazokat az előnyöket, amelyek a helyi feldolgozás és értékesítés mellett szólnak, és ami miatt a kormányprogram is úgy fogalmaz, hogy a számunkra legfontosabb piac a hazai és a helyi piac.

Nemcsak hogy élelmiszer-biztonságot teremt egyik oldalról, azáltal, hogy lerövidíti az élelmiszer útját; azt az elképesztő helyzetet próbálja felszámolni, amire képviselő asszony is utalt, hogy tudniillik egy átlagrépa, amit hasonlatnak szoktunk hozni, a világkereskedelembe bekerülvén, 1847 kilométert utazik, mire eljut a földtől a fogyasztóhoz. Tehát nemcsak ezt a helyzetet orvosolja a helyi feldolgozás-értékesítés, hogy tudniillik növeli az élelmiszer-biztonságunkat, hanem ráadásul a másik oldalról a gazdáknak piacot teremt, a megmaradás, a munka, a megélhetés lehetőségét teremti meg a helyi gazdaságban. Alapvető stratégiai elképzelésünk, hogy a helyi gazdaság és társadalom erősítésével tudjuk a vidéket ismét felemelni.

Említette képviselő asszony is, hogy elkezdődött ez a folyamat. A kistermelői rendelet nyári módosítása épp azt célozta, hogy egyszerűen értékesíthesse a gazda a saját termékeit a helyi közösségében. Ez a megyére terjed ki pillanatnyilag, egy 40 kilométeres körzetre a szomszéd megyébe, illetve Budapestre szállíthat a gazda. Valóban, az alkalmazás során felmerülnek újabb lehetőségek és kérdések, éppen ezért a kistermelői rendeletnek a további finomítására törekszünk, bevonva ugyanazokat a civil szervezeteket, akik a korábbi időszakban is részt vettek ennek a kidolgozásában.

A közbeszerzési törvény módosítását is ide kell hozni, mert a piac másik oldala is fontos. Tehát lehetővé tettük, hogy a közétkeztetésben ne kelljen közbeszereztetni az alapélelmiszereket, így a helyi óvoda, iskola, menza hozzájuthat a helyi gazdák termékeihez.

Az egy percben szeretném a továbbiakra vonatkozó terveket is elmondani. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu