DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Hogy rögtön az elején válaszoljak az ön utolsó kérdésére: az ön hibájáról került sor erre a kérdésre, mert ha figyelt volna a bizottsági ülésen, akkor bizonyára most tudatában lenne annak, és nem kérdezte volna meg, hogy hogyan tűnt el az "a" betű.
A következő történt november 16-án az alkotmányügyi bizottság ülésén. Répássy Róbert államtitkár, büszkén jelenthetem, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot képviselve, azt mondja: "Nyilvánvalóan az "a" teljesen felesleges, nem tudom, korrigálható-e, de ha korrigálható, akkor javaslom, hogy korrigáljuk. Már az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy itt nyilván általában a pártokról van szó." A jegyzőkönyv szerint az elnök, Balsai István képviselő úr, aki egyben előterjesztő is, azt mondja: "Előterjesztők nevében pontosítom, államtitkár úr, teljesen igaza van. A törvény születésekor még csak egy párt volt, most valamivel több van." Teszem hozzá, hogy az ön ízlésével ellentétben az MSZP-s képviselők a következőt gondolták, legalábbis a jegyzőkönyv szerint: "Közbeszólás az MSZP oldalán: Benne maradhat." Vagyis ön azt mondja, hogy önt nem zavarja, hogy a névelő kikerül, párttársait ezek szerint zavarta.
Nos, ezt a módosítást tükrözte egyébként az a bizottsági ajánlás is, amely az Országgyűlés elé került, amelyről szavazott az Országgyűlés, amelyet az Országgyűlés jogi főosztálya előkészített, amelyet az Országgyűlés elnöke aláírt, majd a köztársasági elnök aláírt, és ebben a formában ki is hirdettük a Magyar Közlönyben. Vagyis az Országgyűlés által elfogadott szöveg betűről betűre megegyezik a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, mint ahogyan betűről betűre megegyezik azzal a módosító javaslattal is, ami azon a bizottsági ülésen volt, amin ön jelen volt, minthogy ez után a párbeszéd után röviddel fel is szólalt, és még egyébként a jegyzőkönyv szerint más MSZP-s képviselők is voltak, akik egyébként kifogásolták, hogy a pártállamra utaló és az elmúlt húsz évben ottfelejtett névelő így most kikerülne az alkotmányból.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(15.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés