DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Miskolc város számtalan problémája közül az egyik legjelentősebb a Fészekrakó néven elhíresült bűncselekmény-sorozat. Kiderült, hogy egy jó szándékú állami program keretében, amely a lakáshoz jutást segítette, visszaélések és bűncselekmények történtek. Ügyvédek, banki ügyintézők, ingatlanközvetítők közreműködésével hamis jövedelemigazolásokat és egyéb okiratokat felhasználva olyan családok jutottak lakáshoz, elsősorban az avasi városrészben, akik lakókörnyezetükbe képtelenek beilleszkedni, és a többi lakótárs mindennapi életkörülményeit ellehetetlenítik.
Hivatalos információ szerint a csalássorozatban több százan vettek részt, az állami kár is milliárdos nagyságrendű. Az ügyészség és a rendőrség teszi a dolgát, hiszen már közel 200 gyanúsítottja van ennek az eljárásnak, azonban a büntetőeljárások mellett a probléma nem oldódott meg. Miskolc város korábbi vezetésének döntése alapján az árverésre kerülő ingatlanok közül többet megvásárolt a város, amely ingatlanokba rendőröket költöztetett, azonban a kilakoltatási moratórium ezt a folyamatot megállította.
A lakók továbbra is sürgetik a megoldást, amelyről lakossági fórum keretében tárgyalni kívántak dr. Kriza Ákos polgármester úrral. A polgármester úr elmondta, hogy ismeri a problémát, nincs szükség lakossági fórumra, és komplex megoldást alakít ki a belügyminiszter úrral. Polgármester úr közlése szerint a komplex megoldás kialakítása érdekében 2010. november 15-én találkoztak egymással.
A fentiek alapján kérdezem államtitkár urat, sikerült-e kialakítani ezt a komplex megoldást, ez a komplex megoldás milyen lépésekből áll. Természetesen örültem volna, ha belügyminiszter úr személyesen válaszol, hiszen az ő találkozójukról, az ő megbeszélésükről érdeklődtem, de várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés