ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Időközben Gúr Nándor képviselőtársam is visszaérkezett. A bizottsági összefoglalóban jómagam és ő is foglalkozott a Foglalkoztatási Alappal, a Munkaerő-piaci Alappal, a Rehabilitációs Alappal, a Megváltozott Munkaképességűek Foglalkoztatási Alappal. Munkahelyteremtő, munkahelymegtartó és lehetne sorolni, hogy hány jogcímen lehetett az elmúlt időszakban forrásokhoz hozzájutni.

Én egy dolgot szeretnék kiemelni, ami a megváltozott munkaképességűek kérdéskörét érinti: az elmúlt időszakban, 2002-től radikálisan lecsökkent a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, viszont a 2009-es felhasznált összegkeretből egyrészt 60 milliárd forint, a másik oldalon pedig egyéb más jogcímen további 20 milliárd forint került elköltésre. Ezt mondom azért is, mert a számvevőszéki és költségvetési bizottság foglalkozik ennek az ügynek a kivizsgálásával, és sajnos tapasztalható az, hogy vannak olyan foglalkoztatók, ahol a 360 százalékos támogatást is megkapják, s ezenkívül egyéb más forrásból is minden további nélkül tudnak pályázni. A legnagyobb szomorúság az, hogy az ott dolgozók viszont minimálbért vagy annál kevesebbet kapnak. Ez egyszerűen nonszensz. Amikor Gúr Nándor azt mondja, hogy központosítva vannak a keretek, ez pontosan azért van, hogy sokkal tisztábban lehessen látni, hány jogcímen, hány foglalkoztató milyen forrást kap, hisz a kaotikus rendszerben nagyon sokféle jogcím halmozódott fel az elmúlt időszakban különböző törvénykezések alapján, és halmozottan olyan forrásallokációt tudtak végrehajtani, ami egyszerűen ellenőrizhetetlen volt. Volt, hogy én is bent voltam a minisztériumban, és egyszerűen nem tudtak választ adni arra, hogy ez a foglalkoztató milyen jogcímen milyen más forrást kapott meg ezen időszak alatt.

(21.30)

Tehát valószínűsíthetően ezért is a törekvésük maguknak a költségvetést alátámasztó törvényeknek, hogy sokkal átláthatóbbak legyenek, sokkal jobban ki lehessen szűrni azokat a visszaéléseket, amelyek az elmúlt időszakban megtörténtek.

Az elmúlt vitában is elmondtam, hogy volt olyan foglalkoztató, amelyik a nem is tudom, melyik utcában, a hetedik emeleten volt bejegyezve, és a megalakulása első évében közel 6 milliárd forintos támogatást kapott. Egyszerűen elképesztő volt ezeket a számadatokat látni, és szembesülni azzal, hogy ha kiszámoljuk nagyon pontosan, hogy hány foglalkoztatottja volt a cégnek, a társaságnak, akkor rá lehet döbbenni arra, hogy ha egymás mellé álltak volna az emberek, akkor sem fértek volna el a helyiségben.

Valószínűsíthetően ezért is vezérli abba az irányba, hogy egy költségkeretből vagy egy költségvetési fejezetből sokkal átláthatóbban és sokkal egyszerűbben lehessen ezeket a dolgokat végrehajtani, ellenőrizhetőbben, és ráadásul megfoghatóan, hisz ez volt idáig a legnagyobb probléma, hogy milliárdok tűntek el, milliárdok folytak el, pontosan az ezekből adódó, különböző fejezetekből támogatást élvezhető vagy támogatást megkapható forrásbevonásokból.

Én szeretném mindenképpen alátámasztani, hogy ez nem a központosításnak azon elve, hogy majd Joe bácsiként osztogatom, hanem valóban a meghatározott célokra csak kimondottan abból a forráskeretből kaphasson, és ne lehessen másból úgy kiegészíteni, hogy adott esetben a költségei 100 százalékosan vagy 200 százalékosan térülnek meg. Ezért is vannak a törvényben ezek a módosulások, és ezért is sokkal határozottabban és sokkal keményebben fogja ellenőrizni maga a kormány a felhasználás módját és a miértjét is.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu